

25. nemzetközi hokis tábor Bledben
Szélig Viktor az egyik edző és főszervező, a gyerekek egy hetet tölthetnek el július végén fantasztikus környezetben, szlovén válogatott legendák irányítása alatt.
Jelentkezni hatéves kortól lehet, két turnusba várják a magyar hokispalántákat, július 20?25., illetve július 27. és augusztus 1. között. A Brianconban dolgozó több mint 200-szoros egykori magyar válogatott hátvéd elmondta, hogy minden évben nagy sikere van a tábornak, tavaly 13-an érdeklődtek Magyarországról. A tábor koncepciójához szorosan hozzátartozik, hogy olyan helyre vigyék a gyerekeket, ahova a szülők is el tudják kísérni őket úgy, hogy napközben garantáltan ne unatkozzanak.
Márpedig Bled és környéke ideális turista célpont Magyarországról. Ennek megfelelően kétféle ellátás közül lehet választani, van ott alvós, teljes ellátásos és csak a képzést, illetve az étkezést magában foglaló változat, amikor a gyerekek estére visszatérnek szüleikhez. A gyerekekkel egykori szlovén válogatott hokisok foglalkoznak majd, köztük Edo Terglav, aki már a francia élvonalban edzősködik, ami szintén garancia a tartalmas időtöltésre.