

Mire számíthatunk a nyugati konferenciadöntőben?
Az Anaheim és a Chicago még sosem találkozott korábban a rájátszásban, számba vettük, mire lehetnek képesek az első alkalommal. Vasárnap Nyugaton is elkezdődik a harc a Stanley-kupa döntőjébe jutásért.
Anaheim Ducks (1.) – Chicago Blackhawks (6.)
Ducks: 51-24-7, 109 pont
Blackhawks: 48-28-6, 102 pont
Az alapszakaszban: Ducks 1-2-0, Hawks 2-1-0
A rájátszában: még sosem találkoztak
Az évek óta minőségi játékosállománnyal operáló Bruce Boudreau végre átlépte a saját árnyékát és bejutott a konferencia elődöntőjébe. Ott azonban egy igazi veterán, egy igazi taktikus, a minden hájjal megkent Joel Quenneville lesz az ellenfele. Ha sikerül legyőznie ledobhatja magáról a vesztes jelzőt.
Az Anaheim csatársora, nincs rá jobb szó, eddig bámulatosan teljesít. Corey Perry személyében a playoff legponterősebb támadóját tudhatják magukénak, de a csapat ereje mégsem ebben rejlik, hanem a kiegyensúlyozottságban. Nem egyedül ő cipeli a csapatot, képes mellé felnőni Getzlaf, Kesler vagy éppen Silfverberg. Sőt, ott van Beleskey is, aki bombaformában játszik és az elmúlt öt meccs mindegyikén eredményes volt. Összességében a Ducks meccsenként közel négygólos átlaggal operál, összesen 13 játékosa szerzett gólt a kilenc mérkőzésen, ami nagyon egységes csapatra utal. Szembetűnő, hogy ez az egység mekkora javulást idézett elő az emberelőnyös játékban. Amíg az alapszakaszban a Ducks csak a 28. helyre volt jó, addig a playoffban 31%-os hatékonysággal használja ki az emberelőnyöket. Az offenzívából bőven kiveszik a részüket a bekkek is, akik összesen 29 ponttal járultak hozzá a konferenciadöntőbe jutáshoz. Vatanen a legeredményesebb hét egységgel, és még négyen érték el minimum öt pontot, egyedül Clayton Stoner szerénykedik nullával. A eredményessége mellett a kaliforniai bekkek a szabályos játékukkal tűnnek ki. A hat kékvonalas a kilenc playoff meccsen mindössze 11 kisbüntetést szerzett, ami meccsenként alig több egy büntetésnél. A Chicago tehát aligha reménykedhet abban, hogy hibára, majd emberhátrányos játékra kényszeríti a Ducks védőit. A kapuban egy-egy kilengést leszámítva eddig kiválóan teljesített Andersen, de a Chicago ellen még ennyi sem fér bele. Összességében mi kívülről nem találunk hibát az Anaheim játékában, ez Quenneville dolga lesz.
Az ősz hajú mester leginkább a a Kane, Sharp, Toews hármasra alapozhat, amelyből Kane szerepel a legjobban. A Chicago 88-as játékosa rekordgyorsasággal épült fel a súlyos vállsérüléséből és 13 pontjával csapata legeredményesebbje. Ezen felül az elmúlt hét meccs mindegyikén szerzett pontot és öt góllal vette ki a részét a Minnesota kisöpréséből. Quenneville a húzóemberekhez nem nyúlt, viszont a hátsó hatosban egy látványos cserét hajtott végre, Kris Versteeg helyett Teuvo Teravainen játszott a második körben, aki meghálálta a bizalmat. Kérdés, hogy a mester bent hagyja vagy visszateszi a rutinos balszélsőt. A chicagói védelem első két párosa abszolút elit a ligában, a harmadik párban lévő Kimmo Timonen, Michal Rozsival párosról már ugyanez nem mondható el, sőt a cseh játékos bokatörése tovább szaporította Quenneville ősz hajszálait. Rozsival pótlására a 23 éves David Rundblad érkezett, de ez aligha oldja meg hosszú távon a Hawks gondjait, a már így is harminc perc felett átlagoló Duncan Keith jégideje valószínűleg tovább nő majd. A szeles város csapatának leggyengébb pontja egyértelműen a kapusposzt, fel sem vehetik a versenyt a másik három csapattal. Crawford inkonzisztens formát mutatott az első körben, még az a szégyen is megesett vele, hogy lecserélték és következő meccsen nem volt kezdő. A Wild ellen már javult és összekapta ugyan magát, de kétszer is három gólt kapott, ami azt jelenti, hogy zavarba lehet hozni. A hibák leginkább emberhátrányban jönnek elő, a Minnesota három meccsen is előnyből vette be a kapuját. A Hawks összességében 72%-kal védekezett hátrányban, ha ezt összevetjük a Ducks 31%-os emberelőny kihasználásával akkor rögtön szembetűnik, hogy ezen a mutatón bizony elmehet a széria.
Quenneville azonban nagy taktikus, biztosan kitalál majd valamit az emberhátrányos játékra. Ráadásul előnyben van Boudreuval szemben, aki sosem látott vizeken evez a csapatával, a playoffnak ezt a fajta légkörét még nem ismeri. A Ducks így is húzni fogja a hetedik meccsig, Anaheimben azonban győzni fog a Hawks.
Negyeddöntők | ||||||
St. Louis (1.)?Minnesota (4.) 2-4 | ||||||
2-4 | 4-1 | 0-3 | 6-1 | 1-4 | 1-4 | |
Nashville (2.)?Chicago (3.) 2-4 | ||||||
3-4 | 6-2 | 2-4 | 2-3 | 5-2 | 3-4 | |
Anaheim (1.)?Winnipeg (4.) 4-0 | ||||||
4-2 | 2-1 | 5-4 | 5-2 | |||
Vancouver (2.)?Calgary (3.) 2-4 | ||||||
1-2 | 4-1 | 2-4 | 1-3 | 2-1 | 4-7 | |
Elődöntők | ||||||
Anaheim (1.)?Calgary (3.) 4-1 | ||||||
6-1 | 3-0 | 3-4 | 4-2 | 3-2 | ||
Chicago (3.)?Minnesota (4.) 4-0 | ||||||
4-3 | 4-1 | 1-0 | 4-3 | |||
Döntő | ||||||
Anaheim (1.)?Chicago (3.) 0-0 | ||||||
05.17 | 05.19 | 05.21 | 05.23 | 05.25 | 05.27 | 05.30 |
KELETI FŐCSOPORT
Negyeddöntők | ||||||
Montreal (1.)?Ottawa (4.) 4-2 | ||||||
4-3 | 3-2 | 2-1 | 0-1 | 1-5 | 2-0 | |
Tampa Bay (2.)?Detroit (3.) 4-3 | ||||||
2-3 | 5-1 | 0-3 | 3-2 | 0-4 | 5-2 | 2-0 |
NY Rangers (1.)?Pittsburgh (4.) 4-1 | ||||||
2-1 | 3-4 | 2-1 | 2-1 | 2-1 | ||
Washington (2.)?NY Islanders (3.) 4-3 | ||||||
1-4 | 4-3 | 1-2 | 2-1 | 5-1 | 1-3 | 2-1 |
Elődöntők | ||||||
NY Rangers (1.)?Washington (2.) 4-3 | ||||||
1-2 | 3-2 | 0-1 | 1-2 | 2-1 | 4-3 | 2-1 |
Montreal (1.)?Tampa Bay (2.) 2-4 | ||||||
1-2 | 2-6 | 1-2 | 6-2 | 2-1 | 1-4 | |
Döntő | ||||||
NY Rangers (1.)?Tampa Bay (2.) 1-0 | ||||||
2-1 | 05.18 | 05.20 | 05.22 | 05.24 | 05.26 | 05.29 |
STANLEY KUPA-DÖNTŐ | ||||||
??? | ||||||
További cikkek
- Quick itt elég lassú volt
- Jesper Bratt-triplával győzött a New Jersey
- Szürreális anaheimi siker vezéráldozattal
- Brock Boeser 4 gólpasszt adott
- Zuccarello még két évre a Minnesotáé
- Hosszabb kihagyás vár Andrej Vasziljevszkijre
- Connor Bedard két gólpasszal debütált az előszezonban
- Bouchard álompasszát McDavid verte be
- Torontóban isszák a legtöbb sört