Két tavalyi elődöntő visszavágója következik

 

A legjobb nyolc között két olyan párosítást is találunk, amely egy évvel korábban a döntőbe jutásról döntött. négy mérkőzéssel folytatódik a csehországi világbajnokság.

Az egyik ilyen a negyed kilenckor kezdődő Csehország–Finnország mérkőzés lesz, amelyet tavaly a finnek nyertek 3-0-ra. A finnek idén két mutatóban is kiugró teljesítményt nyújtanak. Rinne és Saros összesen 157 lövést kaptak, amelyből 149-et hárítottak, ez 1,26-os meccsenkénti kapott gólátlagot és 94,9%-os védési hatékonyságot jelent. Összehasonlításul, előbbit illetően az USA a második 1,98-dal, míg utóbbiban Dánia, 91,63%-os adattal. A különbség tehát óriási, a finnek kapusposzton továbbra is a világ előtt járnak pár lépéssel. A másik mutató, amiben szintén a legjobbak, az emberhátrányok kivédekezése. A torna első hét meccsén összesen 37 percet voltak emberhátrányban és egészen hihetetlen, de ennyi idő is kevés volt az ellenfeleknek ahhoz, hogy betaláljanak nekik. Ráadásul az előnykihasználással nekik semmilyen gondjuk nincs, hat előnyös gólt szereztek, nem egészen hét előnyös perc kell számukra egy gólhoz, amin nyilván lehet még javítani, de összességében a játék ezen elemében a harmadik legjobbak a mezőnyben. A csehek ezzel szemben egyik mutatóban sem tartoznak az élmezőnybe, lövési hatékonyságuk az ötödik, előnykihasználásuk a hatodik legjobb a mezőnyben. A hátrányos védekezés és a kapusteljesítmény egyelőre borzalmas, előbbiben 11., utóbbiban 13. helyen állnak. Ahhoz, hogy csütörtökön legyen esélyük a finnek ellen e kettőben hatalmasat, a többi mutatót tekintve pedig legalább egy kicsit kellene fejlődniük.

FINCZE vb2014 B

A másik negyeddöntőben, negyed nyolckor, Oroszország játszik Svédországgal. A tavalyi elődöntőben is éppen ez volt a párosítás, akkor az oroszok győztek 3-1-re. A csoportmeccsek alatt mindkét válogatott kicsit halványabb teljesítményt nyújtott. Malkinék kikaptak az USA-tól, és büntetőlövésekkel a finnektől is, így szorultak végül a csoport harmadik helyére. Habár az eredményességgel egyelőre akadnak gondok, a mutatott játék csodaszép, idén is óriási tehetségek kaptak helyet a csapatban, akik nem fukarkodnak a ritkán látható és gyönyörű megoldásokkal. Ezt a svédek csatára, Jimmie Ericsson is elismeri, aki nem is a legnagyobb sztárokat, Malkint, Kovalcsukot vagy Taraszenkót emelte ki egy interjúban. Szerinte a Sipacsov, Panarin, Dadonov hármas a KHL valaha volt legerősebb csatártrióját alkotják, akik idén Szentpéterváron összesen 162 pontot hoztak össze, és a világbajnokságon is megy nekik, a hét csoportmeccsen 29 pontot gereblyéztek össze. Amint arra a SZKA-ban csapattárs Ericsson is felhívta a figyelmet, különösen az emberelőnyös játékuk életveszélyes, nem véletlen, hogy ebben a mutatóban az oroszoknál egyelőre nincs jobb a mezőnyben.

Alapesetben nincs túl nagy jelentősége a csoportkörben elért eredményeknek, így a svédek egy szem vereségének sem Kanada ellen. Csakhogy akkor valami látványosan eltört a háromkoronások csapatában. Önbizalomtól duzzadva és az elbukott olimpiai döntőért való visszavágás által motiválva léptek pályára Crosbyék ellen és az első harmad űrhokija után 3-0-ra vezettek is. Kanada azonban felállt a padlóról és előbb egyenlített, majd végül 6-4-re nyert. Az addig menetelő svédek ezt követően csupa vékony győzelmeket arattak: 4-3-ra nyertek a németek, 2-1-re a svájciak ellen, akik ráadásul pontot tudtak rabolni riválisuktól. A csoportkört a franciák elleni 4-2-es győzelemmel zárták. Közhely, de az orosz szupersztárok ellen csak úgy lehetnek eredményesek, ha visszatérnek ahhoz a roppant szervezett csapatjátékhoz, amelyet Kanada ellen mutattak az első harmadban. Ha azonban ez sikerül, akkor Panarinéknak garantáltan nagyon nehéz dolguk lesz.

A napot az USA–Svájc meccs nyitja majd negyed négykor. Az USA a torna eddigi részében az erősebb csapatok ellen brillírozott, a finneket 5-1-re, az oroszokat 4-2-re verte, azonban a kisebb csapatokkal szemben megszenvedett, Norvégiával szemben 2-1-re, Dániával szemben mindössze 1-0-ra nyert. A közepes csapatokkal szemben is voltak gondjaik, a 0-3-ról felálló Szlovákiát végül hosszabbításban gyűrték le, a kontrákra építő és azokat kiváló százalékban értékesítő Fehéoroszországtól pedig 5-2-re kaptak ki. Ezek alapján Svájcnak lehet esélye ellenük, ehhez azonban a támadószekciót alaposan rendbe kell tenni. A hét csoportmeccsből négyen nem lőttek egynél több gólt, összesen 12 találatnál járnak, amelynél kevesebbre csak Németország, Ausztria, Dánia és Szlovénia volt képes. Az USA ennél éppen tízzel lőtt több gólt, 22-nél jár. A gólképtelenség különösen az emberelőnyös játékra nyomja rá a bélyegét, kétszer találtak be eddig létszámfölényben, ami azt jelenti, hogy harmincpercnyi fórjátékra volt szükségük egy előnyös gól szerzéséhez. Ennél rosszabbul csak Ausztria teljesített a mezőnyben, aki az egész torna folyamán mellőzte az előnyszerzés efféle módját. Sokkal jobb a helyzet a kapott gólok tekintetében. Az USA kapusai mögött 14 alkalommal gyulladt ki a piros lámpa, a svájciak mögött 18-szor. Meccsenkénti kapott gólátlaguk 2,5, aminél ugyan az USA átlaga fél góllal jobb, de ők amúgy is kiugróan jók ebben, a finnek mellett egyedül ők kaptak átlagban kettőnél kevesebb találatot. Az amerikai csatárok közül eddig Brock Nelson okozta a legtöbb gondot az ellenfeleknek, hat gólt és három asszisztot szerzett, de 8 pontra (2+6) volt képes Trevor Lewis és 6-ra Jack Eichel (2+4) is. A legveszélyesebb védő Torey Krug, aki már öt pontnál (2+3) jár.

Negyed ötkor Kanada játszik Fehéroroszországgal. A juharlevelesek egyértelműen azzal a szándékkal érkeztek Prágába, hogy 2007 után ismét aranyéremmel távozzanak. Todd McLellan együttese céljait rendkívül nézőbarát módon igyekszik elérni. Azok után, hogy Szocsiban betonbiztos védelemmel lettek olimpiai bajnokok, hat meccsen összesen három gólt kaptak, Prágában elsősorban a támadójátékra építenek. A hét csoportmeccsen 49 gólt ütöttek, ez 15-tel több, mint a második legtöbbel rendelkező svédek góljainak száma. Legponterősebb játékosaik Matt Duchene (4+7), Jason Spezza (4+7), Jordan Eberle (5+5) és Taylor Hall (6+3). Mérkőzésenként 41-szer találták el az ellenfél kapuját, ami szintén félelmetes mutató, ezzel szemben Fehéroroszország csak ennek majdnem a felét, 22,5 kaput eltaláló lövést átlagolt, ebből szereztek összesen húsz, meccsenként tehát közel három gólt. Nagy kérdés, hogy az egyenes kiesés szakaszra mennyire változik meg a játék képe. Erről Dan Hamhuis, az A betűt viselő hátvéd ekképpen vélekedett: „Nagyszerű érzés a csatáraink számára, amikor a pakk a hálóban köt ki, de a védelem az első számú prioritás. Különösen fontossá válik ez, ahogy egyre közelebb kerülünk az érmekért folytatott harchoz. A támadójátékunk a stabil védelmen alapul.”

Fehéroroszország még soha nem győzött Kanada ellen, 1998 óta, vagyis amióta az NHL is elengedi játékosait a világbajnokságra. Ugyanez volt a helyzet azonban az USA-val is, mégis sikerült megtörni a rossz sorozatot ellenük. Most ugyanerre készülnek Kanadával szemben, ami nem lesz egyszerű, hiszen a valaha volt egyik legerősebb keretével érkezett az észak-amerikai csapat. Hasonlóképpen látja ezt Matt Duchene is, aki így nyilatkozott: “Papíron és a jégen is ez a legerősebb csapat, amelynek valaha tagja lehettem, ez egészen biztos.” Szükség is van mindenkire, hiszen az elmúlt 5 világbajnokságon mindig a negyeddöntőben vérzett el Kanada, Duchene három alkalommal ezt egészen közelről láthatta, hiszen tagja volt a válogatottnak. A fehéroroszok részéről azonban éppen kanadaiak tehetnek a legtöbbet Kanada ellen, a kapuban ugyanis minden valószínűség szerint az Ontario államban született Kevin Lalande kezd majd. “Ha csak pár évvel ezelőtt azt mondja nekem valaki, hogy egyszer majd Csehországban fehérorosz mezben fogok játszani Kanada ellen, biztosan kinevetem, most viszont nagyon várom már a meccset. Nagyon izgatott vagyok, eredménytől függetlenül élvezetes mérkőzés lesz. Nem mi vagyunk az esélyesek, minden teher az ő vállukon van. Csak keményen kell dolgoznunk, élveznünk a játékot és a lehető legjobbunkat nyújtani. Ez lesz életem legizgalmasabb mérkőzése. Hogy átlagban hetet lőttek eddig? Akkor gondolom, a mi célunk az lesz, hogy ennél kevesebbet kapjunk. Nagyon jó csapat Kanada, akit tisztelnünk kell, de nem túlságosan.” A minél jobb eredmény elérésében szintén nagy segítség lehet Dave Lewis a vezetőedzői poszton. A 61 éves szakember játékosként 16 szezont húzott le az NHL-ben, mialatt ezernél is többször lépett pályára. Három szezont vezetőedzőként is eltöltött ott, a Detroit és a Boston élén. Ha valaki, akkor ők ketten töviről hegyire ismerhetik azt a repertoárt, amit Kanada be tud vetni ellenük. A nagy kérdés az, hogy ez az ismeret elég lesz-e a bombaformában lévő topjátékosok ellen.

Hivatalos honlap
Csapatok

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2015. május 1., 16:15 Kanada–Lettország 6-1
2015. május 1., 16:15 USA–Finnország 5-1
2015. május 1., 20:15 Csehország–Svédország 5-6 b.
2015. május 1., 20:15 Oroszország–Norvégia 6-2
2015. május 2., 12:15 Svájc–Ausztria 3-4 b.
2015. május 2., 12:15 Szlovákia–Dánia 4-3 b.
2015. május 2., 16:15 Franciaország–Németország 1-2
2015. május 2., 16:15 Fehéroroszország–Szlovénia 4-2
2015. május 2., 20:15 Lettország–Csehország 2-4
2015. május 2., 20:15 Norvégia–USA 1-2
2015. május 3., 12:15 Ausztria–Svédország 1-6
2015. május 3., 12:15 Oroszország–Szlovénia 5-3
2015. május 3., 16:15 Kanada–Németország 10-0
2015. május 3., 16:15 Fehéroroszország–Szlovákia 1-2 h.
2015. május 3., 20:15 Franciaország–Svájc 1-3
2015. május 3., 20:15 Dánia–Finnország 0-3
2015. május 4., 16:15 Lettország–Svédország 1-8
2015. május 4., 16:15 Oroszország–USA 2-4
2015. május 4., 20:15 Kanada–Csehország 6-3
2015. május 4., 20:15 Norvégia–Finnország 0-5
2015. május 5., 16:15 Svájc–Németország 1-0
2015. május 5., 16:15 Dánia–Fehéroroszország 1-5
2015. május 5., 20:15 Ausztria–Franciaország 0-2
2015. május 5., 20:15 Szlovákia–Szlovénia 3-1
2015. május 6., 16:15 Svájc–Lettország 1-2 h.
2015. május 6., 16:15 Oroszország–Dánia 5-2
2015. május 6., 20:15 Svédország–Kanada 4-6
2015. május 6., 20:15 Szlovákia–Norvégia 2-3
2015. május 7., 16:15 Csehország–Franciaország 5-1
2015. május 7., 16:15 USA–Fehéroroszország 2-5
2015. május 7., 20:15 Svédország–Németország 4-3
2015. május 7., 20:15 Finnország–Szlovénia 4-0
2015. május 8., 16:15 Csehország–Ausztria 4-0
2015. május 8., 16:15 Szlovénia–Norvégia 1-3
2015. május 8., 20:15 Németország–Lettország 2-1
2015. május 8., 20:15 USA–Dánia 1-0
2015. május 9., 12:15 Franciaország–Kanada 3-4
2015. május 9., 12:15 Fehéroroszország–Oroszország 0-7
2015. május 9., 16:15 Ausztria–Lettország 1-2 h.
2015. május 9., 16:15 Finnország–Szlovákia 3-0
2015. május 9., 20:15 Svédország–Svájc 2-1 h.
2015. május 9., 20:15 Dánia–Norvégia 4-1
2015. május 10., 16:15 Németország–Csehország 2-4
2015. május 10., 16:15 Szlovénia–USA  1-3
2015. május 10., 20:15 Svájc–Kanada 2-7
2015. május 10., 20:15 Szlovákia–Oroszország 2-3 h.
2015. május 11., 16:15 Németország–Ausztria 2-3 b.
2015. május 11., 16:15 Finnország–Fehéroroszország 3-2 b.
2015. május 11., 20:15 Svédország–Franciaország 4-2
2015. május 11., 20:15 Szlovénia–Dánia 1-0
2015. május 12., 12:15 Kanada–Ausztria 10-1
2015. május 12., 12:15 Norvégia–Fehéroroszország 2-3
2015. május 12., 16:15 Lettország–Franciaország 2-3 b.
2015. május 12., 16:15 USA–Szlovákia 5-4 b.
2015. május 12., 20:15 Csehország–Svájc 2-1 b.
2015. május 12., 20:15 Finnország–Oroszország 3-2 b.
2015. május 14., 15:15 USA–Svájc Sport 2 (élő)
2015. május 14., 16:15 Kanada–Fehéroroszország
2015. május 14., 19:15 Svédország–Oroszország Sport 2 (élő)
2015. május 14., 20:15 Finnország–Csehország
2015. május 16., 15:15 elődöntő Sport 2 (élő)
2015. május 16., 19:15 elődöntő Sport 1 (felv.)
2015. május 17., 16:15 bronzmérkőzés Sport 1 (élő)
2015. május 17., 20:45 döntő Sport 1 (élő)

További lehetséges közvetítések:

CT Sport (CZE)
Jednotka/Dvojka (SVK)
ORF Sport +
onhockey.tv
sportlemon.tv

A vb összes hivatalos tv-adója a világon

Cimkék:

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
május 18., csütörtök
VB 16:15 RUSCZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:15 USAFIN 0-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANGER 2-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 SUISWE 1-3VÉGE
    • SPORT 1 (23:30)
május 20., szombat
INL 09:00 MSKPHC 5-3VÉGE
INL 10:00 PHCMAC 3-7VÉGE
INL 11:00 MACMSK 2-5VÉGE
INL 12:15 ETOSZE 12-1VÉGE
INL 13:05 SZEROK 0-17VÉGE
INL 13:40 ROKETO 1-3VÉGE
VB 15:15 CANRUS 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:15 SWEFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
május 21., vasárnap
VB 16:15 RUSFIN 5-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:45 CANSWE 1-2 BVÉGE
    • C8 (SPORT 2 22:00)
május 24., szerda
NHL 02:05 OTTPIT 
    • SPÍLER TV
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk