Konferenciadöntős az Anaheim

   

Ugyanez nem sikerült a Capitalsnak, a Rangers visszajött 1-3-ról és kiharcolta a hetedik meccset.

A Ducks Corey Perry hirtelen halálban szerzett góljával negyedszer is legyőzte a Calgaryt és 2007 után először jutott be a főcsoportdöntőbe, ahol a Chicago vár majd rá. A találkozó előtt a Flames nemcsak azért volt nehéz helyzetben, mert összesítésben 1-3-ra állt, hanem mert az elmúlt 22 meccsét elvesztette a Honda Centerben, utoljára 2006. április 26-án távozott győztesen Kaliforniából. A negatív sorozat nem szakadt meg, de a győztes gólig sok minden történt. Például az, hogy a Flames kétszer is megszerezte a vezetést. Először az első harmad közepén Jirí Hudler révén emberelőnyből, amit szintén fórból egalizált Ryan Kesler a második harmad elején. A döntetlen azonban nem tartott sokáig, 54 másodperccel később Johnny Gaudreau góljával ismét a vendégeknél volt az előny. Innentől kezdve mindent egy lapra feltéve támadott az Anaheim, a jég majdnem felborult. A Ducks az utolsó két harmadban 28:10-re, a hosszabbításban 7:0-ra nyerte a lőpárbajt. A folyamatos attak a harmadik harmad első percében érett góllá, amikor Matt Beleskey öt a négy elleni szituációban tökéletesen szúrt bele Francois Beauchemin lövésébe. A 26 éves balszélső zsinórban ötödik playoffmeccsén volt eredményes ezzel pedig új franchise-rekordot állított fel. A Calgary minden erejét felemésztette a védekezés, nem volt kérdés, ki viszi be a győztes találatot, csak az, hogy mikor. Végül a ráadás harmadik percében stílszerűen a csapatkapitány Corey Perry gyömöszölte be a pakkot a vonalon túlra, továbblőve csapatát. Az Anaheim a Chicagóval találkozik az elődöntőben.

Ami nem sikerült a Calgarynak, sikerült a Rangersnek, a New York-iak győzni tudtak a fővárosban és csütörtök hajnalban ki-ki meccset játszanak a Washingtonnal. A Rangers úgy kezdett, ahogy ilyen helyzetben kell és már az első percben megszerezte a vezetést Chris Kreider révén. A gól megadta a mérkőzés alaphangját, az első harmad óriási iramban telt el, egy meccsre elég kaput eltaláló lövést láthattak a nézők, összesen harminchetet. Az adok-kapokból a Rangers jött ki jobban, 3,6 másodperccel a harmad vége előtt emberelőnybe jutott, amit 3,2 másodperc alatt ki is használt szintén Kreider révén. A kétgólos hátrány nem törte meg a hazai csapatot és a második harmadban rögtön nekiesett ellenfelének és a játékrész első percében Jason Chimera révén megfelezte a különbséget. Innentől kezdve hasonló körülmények között zajlott a mérkőzés, mint Anaheimben. A Washington ment előre, de hiába nyerte 28-8-ra az utolsó negyven perc lőpárbaját, a mérkőzést a Ducksszal ellentétben végül elbukta. A Rangers a remek védekezés mellett életveszélyes kontrákat vezetett, aminek a harmadik harmad elején lett meg az eredménye. A befejező etap ismét góllal indult, Rick Nash talált be az első percben, amit Dan Boyle bombája követett háromra hizlalva az előnyt. A Rangers elkövette azt a hibát, hogy ilyen fórnál hátradőlt, amit azonnal megbüntettek a fővárosiak. Jevgenyij Kuznyecov és Joel Ward három perc alatt betalált, a Washington pedig visszajött a meccsbe. Ekkor még több mint kilenc perc volt vissza, tehát bőven lett volna ideje a hazaiaknak az egyenlítésre, de nem tudtak élni vele. A Rangers túlélte a fennmaradó játékidőt a 42 védésig jutó Henrik Lundqvist vezetésével és minimális különbséggel győzni tudott. Ez volt a Rangers egymás utáni 13. meccse a playoffban, ami egy góllal dőlt el, ezzel tovább javította az NHL-rekordot.

NHL: Stanley Cup Playoffs-New York Rangers at Washington Capitals

NHL, 2015. május 10.:

Washington?NY Rangers 3-4 (videó)
G.: Chimera, Kuznyecov, Ward ill. Kreider (2), Nash, Boyle

Anaheim?Calgary 3-2 (videó)
G.: Kesler, Beleskey, Perry ill. Hudler, Gaudreau

NYUGATI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
St. Louis (1.)?Minnesota (4.) 2-4
2-4 4-1 0-3 6-1 1-4 1-4
Nashville (2.)?Chicago (3.) 2-4
3-4 6-2 2-4 2-3 5-2 3-4
Anaheim (1.)?Winnipeg (4.) 4-0
4-2 2-1 5-4 5-2
Vancouver (2.)?Calgary (3.) 2-4
1-2 4-1 2-4 1-3 2-1 4-7
Elődöntők
Anaheim (1.)?Calgary (3.) 4-1
6-1 3-0 3-4 4-2 3-2
Chicago (3.)?Minnesota (4.) 4-0
4-3 4-1 1-0 4-3
Döntő
Anaheim (1.)?Chicago (3.) 0-0

KELETI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Montreal (1.)?Ottawa (4.) 4-2
4-3 3-2 2-1 0-1 1-5 2-0
Tampa Bay (2.)?Detroit (3.) 4-3
2-3 5-1 0-3 3-2 0-4 5-2 2-0
NY Rangers (1.)?Pittsburgh (4.) 4-1
2-1 3-4 2-1 2-1 2-1
Washington (2.)?NY Islanders (3.) 4-3
1-4 4-3 1-2 2-1 5-1 1-3 2-1
Elődöntők
NY Rangers (1.)?Washington (2.) 3-3
1-2 3-2 0-1 1-2 2-1 4-3
Montreal (1.)?Tampa Bay (2.) 2-3
1-2 2-6 1-2 6-2 2-1
Döntő
???

 

STANLEY KUPA-DÖNTŐ
???

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum