

Az UTE megint az EBEL-ből igazolt
Nemes Benjámin a Megyeri úton folytatja pályafutását. A lila-fehérek újabb négy fiatallal hosszabbítottak szerződést.
Két hátvéd, Garbacz Ádám és Zalavári Bence, valamint Virág Tamás csatár aláírta a 2015/16-os szezonra szóló szerződését, és kiderült az is, hogy a már korában hosszabbító Ales Sila és Pleszkán József mögött Szabó Gergely lesz a harmadik számú kapus.
Nemes Benjámin két székesfehérvári szezon után a MOL Ligában folytatja. A 22 éves válogatott center a svéd U18-as és U20-as bajnokság után az MHL-es Patriotban húzott le egy évet, majd közel 100 EBEL-mérkőzést játszott a Fehérvárban, de helyét nem tudta megszilárdítani a kezdőcsapatban. Így követte Kiss Dániel és Tóth Gergő tavalyi példáját, egy éven át az UTE színeiben bizonyíthat.
Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)
További cikkek
- Dunaújvárosi Acélbikák–BJAHC 2-4
- Seregély jó ütemben érkezett a debreceni kapu elé
- Így döntötte el Brady a derbit
- Ezúttal Jászberényben matinézik a DAB és a BJAHC
- A második harmadban eldönthettük volna a meccset
- Meg kell találnunk az utat a gólszerzésre
- FTC-Telekom–UTE 2-1
- DEAC–FEHA19 2-3
- Hetedszer csap össze az FTC és az UTE a vándorkupáért