Ausztria?Németország 3-2

   

A büntetőkkel eldőlt mérkőzésen megérdemelten nyertek az osztrákok, akik így 5 ponttal állnak, sorsuk gyakorlatilag a keddi Lettország?Franciaország mérkőzés végeredményétől függ.

Németország kezdte aktívabban a mérkőzést, az első percekben főleg az osztrák harmadban zajlott a játék. A 7. percben az osztrákok emberelőnybe kerültek, kihagyták. A kiegészülés után Rieder kiugrott, Heinrich ráütött, így fordult a kocka, német előny következett, ami szintén kimaradt. A 23. percben Komarek hatalmas helyzetet hagyott ki, a kapuvas melletti lövése keresztbe elment a kapu előtt. Egy perccel később osztrák emberelőny jött, ami idő előtt véget ért, ugyanis elcserélte magát Ausztria, majd egy újabb előnyt is kihagytak a németek. A 38. percben egy osztrák kontratámadás során Gahahl indította Rafflt, aki lövésre szánta el magát, a csapatkapitány próbálkozása pedig utat talált Endras kapujába a kapus mamutjai között (1-0).

A harmadik játékrészben Németország nekiesett Ausztriának, felállt 5 az 5 ellen, a 45. percben egy korongjáratás végén Wolf bombázott a kapuba Starkbaum válla fölött (1-1). Az egyenlítés után az osztrákok hajtottak jobban, az 55. percben Mühlstein lőtt a kék vonalról, a korongba beleért Rotter, Endras tehetetlen volt (2-1). Két perccel a rendes játékidő vége előtt Reimer távolról lőtt, Krammer takarta a kilátást Starkbaum elől, lehajolt, az osztrák kapus már későn vette észre a korongot (2-2). Ausztria 59:47-nél betalált, ám kisles miatt érvénytelenítették a gólt.

A hosszabbításban nem született gól, büntetők döntöttek. A rávezetéseket az osztrákok kezdték. Heinrich belőtte a kapus lábai között, Hospelt kihagyta. Komarek kicselezte Endrast, 9 betalált Starkbaumnak. Lebler a kapusba lőtte, Reimer pedig mellé, így Ausztria 3-2-re nyert büntetőkkel. Németország számára véget ért a vb, Ausztria 5 pontos és kedden Kanadával játszik, míg a 4 pontos Lettország és a 3 pontos Franciaország egymással, utóbbi pedig hétfő este még Svédországgal is.

Hivatalos honlap
Csapatok

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2015. május 1., 16:15 Kanada?Lettország 6-1
2015. május 1., 16:15 USA?Finnország 5-1
2015. május 1., 20:15 Csehország?Svédország 5-6 b.
2015. május 1., 20:15 Oroszország?Norvégia 6-2
2015. május 2., 12:15 Svájc?Ausztria 3-4 b.
2015. május 2., 12:15 Szlovákia?Dánia 4-3 b.
2015. május 2., 16:15 Franciaország?Németország 1-2
2015. május 2., 16:15 Fehéroroszország?Szlovénia 4-2
2015. május 2., 20:15 Lettország?Csehország 2-4
2015. május 2., 20:15 Norvégia?USA 1-2
2015. május 3., 12:15 Ausztria?Svédország 1-6
2015. május 3., 12:15 Oroszország?Szlovénia 5-3
2015. május 3., 16:15 Kanada?Németország 10-0
2015. május 3., 16:15 Fehéroroszország?Szlovákia 1-2 h.
2015. május 3., 20:15 Franciaország?Svájc 1-3
2015. május 3., 20:15 Dánia?Finnország 0-3
2015. május 4., 16:15 Lettország?Svédország 1-8
2015. május 4., 16:15 Oroszország?USA 2-4
2015. május 4., 20:15 Kanada?Csehország 6-3
2015. május 4., 20:15 Norvégia?Finnország 0-5
2015. május 5., 16:15 Svájc?Németország 1-0
2015. május 5., 16:15 Dánia?Fehéroroszország 1-5
2015. május 5., 20:15 Ausztria?Franciaország 0-2
2015. május 5., 20:15 Szlovákia?Szlovénia 3-1
2015. május 6., 16:15 Svájc?Lettország 1-2 h.
2015. május 6., 16:15 Oroszország?Dánia 5-2
2015. május 6., 20:15 Svédország?Kanada 4-6
2015. május 6., 20:15 Szlovákia?Norvégia 2-3
2015. május 7., 16:15 Csehország?Franciaország 5-1
2015. május 7., 16:15 USA?Fehéroroszország 2-5
2015. május 7., 20:15 Svédország?Németország 4-3
2015. május 7., 20:15 Finnország?Szlovénia 4-0
2015. május 8., 16:15 Csehország?Ausztria 4-0
2015. május 8., 16:15 Szlovénia?Norvégia 1-3
2015. május 8., 20:15 Németország?Lettország 2-1
2015. május 8., 20:15 USA?Dánia 1-0
2015. május 9., 12:15 Franciaország?Kanada 3-4
2015. május 9., 12:15 Fehéroroszország?Oroszország 0-7
2015. május 9., 16:15 Ausztria?Lettország 1-2 h.
2015. május 9., 16:15 Finnország?Szlovákia 3-0
2015. május 9., 20:15 Svédország?Svájc 2-1 h.
2015. május 9., 20:15 Dánia?Norvégia 4-1
2015. május 10., 16:15 Németország?Csehország 2-4
2015. május 10., 16:15 Szlovénia?USA  1-3
2015. május 10., 20:15 Svájc?Kanada 2-7
2015. május 10., 20:15 Szlovákia?Oroszország 2-3 h.
2015. május 11., 16:15 Németország?Ausztria 2-3 b.
2015. május 11., 16:15 Finnország?Fehéroroszország Sport 2 (élő)
2015. május 11., 20:15 Svédország?Franciaország Sport 2 (élő)
2015. május 11., 20:15 Szlovénia?Dánia
2015. május 12., 12:15 Kanada?Ausztria Sport 1 (GER)
2015. május 12., 12:15 Norvégia?Fehéroroszország
2015. május 12., 16:15 Lettország?Franciaország
2015. május 12., 16:15 USA?Szlovákia Sport 1 (GER)
2015. május 12., 20:15 Csehország?Svájc Sport 1 (GER)
2015. május 12., 20:15 Finnország?Oroszország Sport 2 (élő)
2015. május 14., 15:15 negyeddöntő
2015. május 14., 16:15 negyeddöntő Sport 2 (élő)
2015. május 14., 19:15 negyeddöntő Sport 2 (élő)
2015. május 14., 20:15 negyeddöntő
2015. május 16., 15:15 elődöntő Sport 2 (élő)
2015. május 16., 19:15 elődöntő Sport 1 (felv.)
2015. május 17., 16:15 bronzmérkőzés Sport 1 (élő)
2015. május 17., 20:45 döntő Sport 1 (élő)

További lehetséges közvetítések:

CT Sport (CZE)
Jednotka/Dvojka (SVK)
ORF Sport +
onhockey.tv
sportlemon.tv

A vb összes hivatalos tv-adója a világon

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
november 28., kedd
EL 18:30 DEBGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCBRA 7-1VÉGE
EL 18:30 MISSCC 4-3 HVÉGE
ICEHL 19:15 RBSAVS 4-1VÉGE
december 1., péntek
EL 18:00 DEBFHA 2-3 HVÉGE
EL 18:30 FTCUTE 2-1VÉGE
AL 19:00 ASPETO 8-4VÉGE
ICEHL 19:15 AVSVSV 3-2VÉGE
AL 20:45 WRMSPC 5-3VÉGE
december 2., szombat
EL 15:00 DABBJA 2-4VÉGE
ICEHL 17:30 AVSHCI ÉLŐ
AL 19:30 FTCVAS 
AL 19:30 ÓHADBF 
AL 20:00 LHLIKO 
december 3., vasárnap
EL 17:00 UTEDAB 
EL 17:30 FHAMIS 
EL 18:30 DEBFTC 
Partnerünk
Archívum