Kanada?Csehország 6-3

   

A tengerentúli csapat a házigazda ellen is megmutatta, négy kudarcos vb után ezúttal a világbajnoki győzelem igényével érkezett.

Intenzív, jó kezdést láthattunk, nagy cseh helyzetek melegítették be Smith kapust, de Kanada szerzett vezetést, Hall passzából Eberle húzta be a kapu mögül visszaérkezve a rövid alsóba, Pavelec hagyott egykorongnyi helyet. A 20 percben Muzzin fantasztikus keresztpasszt adott Hallnak, aki egy átvétel után borzasztóan nagy gólt lőtt. A semmiből szépített Csehország, Kovár átlőtte a védelmet, Erat beleért, 2-1 állt a táblán. Nagyon kellett ez a meccsnek. A harmad második fele mozgalmas, impulzív, a vége már ideges hangulatú is volt. Jó kis meccs lett belőle.

Két kanadai, majd két cseh előny maradt ki a középső húsz percben, és mivel az utolsó passzokba hiba csúszott, sokáig nem esett gólt ebben a harmadban. Kanada teljesítménye valamelyest le is ült, ezt pedig kihasználták a náluk ezen a meccsen gyengébb, de egyáltalán nem másodhegedűs szerepre szoruló csehek. A 4. hazai sor egyenlített, Simon lövésébe Zatovic ért bele, így a korong elment Smith lepkése felett. Az izgalmak nem tartottak sokáig Couturier két perc múlva visszavette a vezetést Kanadának, majd Seguin emberelőnyös találattal a 43. percben már 4-2-re módosította az állást. Biztosnak látszott, hogy bár ebben a sportágban semmi sem biztos, de ez a cseh gárda ezen az estén aligha egyenlít másodszor is kétgólos hátrányból.

CZECAN

Nem is tudta megcsinálni, hiába vezette őt Jágr, a társak a megengedhetőnél fegyelmezetlenebbek voltak, és talán a hit sem bizonyult teljesnek. Tíz perccel a vége előtt Crosbyra játszottak ki egy előnyt, aki az üres kapuba lőtte az ötödik kanadai gólt, ezzel végképp minden eldőlt. Sobotka még szépített szép góllal, majd Toffoli üres kapuba szerezte az utolsó találatot, így lett 6-3 a vége.

Kanada minden tekintetben jobbnak bizonyult Csehországnál, még úgy is, hogy ezúttal több pontatlanság és hullámzás jellemezte játékukat, mint a korábbiakban. Crosbyék egyértelműen a legjobb teljesítményt nyújtó csapatot alkotják eddig a vb-n, de még mindig az elején vagyunk, a lényeg a negyeddöntőktől kezdődik.

Hivatalos honlap
Csapatok

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2015. május 1., 16:15 Kanada?Lettország 6-1
2015. május 1., 16:15 USA?Finnország 5-1
2015. május 1., 20:15 Csehország?Svédország 5-6 b.
2015. május 1., 20:15 Oroszország?Norvégia 6-2
2015. május 2., 12:15 Svájc?Ausztria 3-4 b.
2015. május 2., 12:15 Szlovákia?Dánia 4-3 b.
2015. május 2., 16:15 Franciaország?Németország 1-2
2015. május 2., 16:15 Fehéroroszország?Szlovénia 4-2
2015. május 2., 20:15 Lettország?Csehország 2-4
2015. május 2., 20:15 Norvégia?USA 1-2
2015. május 3., 12:15 Ausztria?Svédország 1-6
2015. május 3., 12:15 Oroszország?Szlovénia 5-3
2015. május 3., 16:15 Kanada?Németország 10-0
2015. május 3., 16:15 Fehéroroszország?Szlovákia 1-2
2015. május 3., 20:15 Franciaország?Svájc 1-3
2015. május 3., 20:15 Dánia?Finnország 0-3
2015. május 4., 16:15 Lettország?Svédország 1-8
2015. május 4., 16:15 Oroszország?USA 2-4
2015. május 4., 20:15 Kanada?Csehország 6-3
2015. május 4., 20:15 Norvégia?Finnország 0-5
2015. május 5., 16:15 Svájc?Németország Sport 1 (GER)
2015. május 5., 16:15 Dánia?Fehéroroszország
2015. május 5., 20:15 Ausztria?Franciaország
2015. május 5., 20:15 Szlovákia?Szlovénia Sport 2 (élő)
2015. május 6., 16:15 Svájc?Lettország Sport 1 (GER)
2015. május 6., 16:15 Oroszország?Dánia Sport 2 (élő)
2015. május 6., 20:15 Svédország?Kanada Sport 2 (élő)
2015. május 6., 20:15 Szlovákia?Norvégia
2015. május 7., 16:15 Csehország?Franciaország Sport 1 (GER)
2015. május 7., 16:15 USA?Fehéroroszország Sport 2 (élő)
2015. május 7., 20:15 Svédország?Németország Sport 1 (GER)
2015. május 7., 20:15 Finnország?Szlovénia
2015. május 8., 16:15 Csehország?Ausztria Sport 1 (GER)
2015. május 8., 16:15 Szlovénia?Norvégia
2015. május 8., 20:15 Németország?Lettország Sport 1 (GER)
2015. május 8., 20:15 USA?Dánia Sport 2 (élő)
2015. május 9., 12:15 Franciaország?Kanada Sport 1 (élő)
2015. május 9., 12:15 Fehéroroszország?Oroszország Sport 1 (GER)
2015. május 9., 16:15 Ausztria?Lettország
2015. május 9., 16:15 Finnország?Szlovákia
2015. május 9., 20:15 Svédország?Svájc
2015. május 9., 20:15 Dánia?Norvégia
2015. május 10., 16:15 Németország?Csehország Sport 1 (GER)
2015. május 10., 16:15 Szlovénia?USA
2015. május 10., 20:15 Svájc?Kanada
2015. május 10., 20:15 Szlovákia?Oroszország Sport 2 (felv. 22:45)
2015. május 11., 16:15 Németország?Ausztria Sport 1 (GER)
2015. május 11., 16:15 Finnország?Fehéroroszország Sport 2 (élő)
2015. május 11., 20:15 Svédország?Franciaország Sport 2 (élő)
2015. május 11., 20:15 Szlovénia?Dánia
2015. május 12., 12:15 Kanada?Ausztria Sport 1 (GER)
2015. május 12., 12:15 Norvégia?Fehéroroszország
2015. május 12., 16:15 Lettország?Franciaország
2015. május 12., 16:15 USA?Szlovákia Sport 1 (GER)
2015. május 12., 20:15 Csehország?Svájc Sport 1 (GER)
2015. május 12., 20:15 Finnország?Oroszország Sport 2 (élő)
2015. május 14., 15:15 negyeddöntő
2015. május 14., 16:15 negyeddöntő Sport 2 (élő)
2015. május 14., 19:15 negyeddöntő Sport 2 (élő)
2015. május 14., 20:15 negyeddöntő
2015. május 16., 15:15 elődöntő Sport 2 (élő)
2015. május 16., 19:15 elődöntő Sport 1 (felv.)
2015. május 17., 16:15 bronzmérkőzés Sport 1 (élő)
2015. május 17., 20:45 döntő Sport 1 (élő)

További lehetséges közvetítések:

CT Sport (CZE)
Jednotka/Dvojka (SVK)
ORF Sport +
onhockey.tv
sportlemon.tv

A vb összes hivatalos tv-adója a világon

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum