A harmadik harmadban nem voltunk ott teljesen fejben

 

Bosszantó vereséget szenvedett Kazahsztántól a magyar U18-as válogatott, de sebnyalogatásra nincs idő, szerdán Fehéroroszország az ellenfél.

A fehéroroszok Norvégiát a hosszabbításban győzték le, majd a dánoktól ugyanígy kaptak ki. Négy nyilatkozat erejéig visszatekintünk a keddi mérkőzésre.

Glen Williamson (szövetségi edző, Magyarország): Az első győzelmünkre készültünk, hajtottunk, elég jól játszottunk, de voltak olyan kulcshibáink, amiket ellenfelünk kihasznált. Végre csapatként tudtunk játszani, belőttük a helyzeteinket, de ha kritikus helyen hibázol, akkor esélyt adsz arra, hogy azokat kihasználhassák, ők pedig éltek a lehetőséggel. Pozitívum, hogy nem adtunk fel egy percig sem, majdnem ki is egyenlítettünk, de a kazahok sem engedtek fel, folyamatosan dolgoztak, küzdöttek, és nem hagytak esélyt kijavítanunk a hibákat. Most már a következő meccsre kell koncentrálnunk, nyernünk kell és onnan tovább építkezni. Mindent meg fogunk tenni, a játékosok is, a stáb is győzni akar, az új meccsnap pedig új esélyt jelent nekünk.

Alekszandr Linyov (szövetség edző, Kazahsztán): Először is meg szeretném köszönni a magyar válogatottnak, hogy ilyen tisztán játszott, jó mérkőzés volt. Rosszul indult számunkra a világbajnokság, örülünk, hogy most sikerült nyernünk. Az első harmadban kaptunk három gólt is, aztán kapust cseréltünk. Sikerült kiegyenlíteni, a végén pedig már csak az volt a feladat, hogy ne engedjünk be több gólt és megőrizzük az előnyünket. Bár szépíteni még tudtak a magyarok, a feladatot sikeresen teljesítettük.

Szita Donát (csatár, Magyarország): A harmadik harmad elején kaptunk egy buta kiállítást, amit sajnos nem tudtunk kivédekezni, nem voltunk ott teljesen fejben. Talán úgy mentünk ki a harmadik harmadra, hogy ez már megvan, ami nagyon nagy hiba volt. A végén meg küzdöttünk, hajtottunk, megvoltak a helyzeteink, de sajnos ez ilyen, ilyenkor már semmi nem szokott bemenni. Nagyjából megtettünk mindent, de a harmadik harmadban volt néhány perc rövidzárlat, ami elég is volt ahhoz, hogy megfordítsák a meccset. Ilyen szinten ilyen hibákat nem lehet elkövetni.

Horváth Bálint (csatár, Magyarország): A meccs lehetett volna a miénk is, de a harmadik harmadban kicsit kiengedtünk, elfáradtunk, és kevés volt a beszéd a pályán. A kétgólos hátrány kicsit sok volt, ha egy góllal mentek volna, talán még meg tudtuk volna fogni őket. Sokkal jobban ment ezúttal minden, mint a dánok ellen, többet koriztunk, többet lőttünk, jók voltak a passzok. Most mindenki egy kicsit mérges, de új meccs jön, és innentől már arra kell koncentrálni.

HUNKAZ U18

A debreceni U18-as világbajnokságra 900 forintos egységáron kaphatók a belépők. Minden lényeges információt itt találnak meg. A jegyeket a helyszínen és online az IBUSZ oldalán vásárolhatják meg.

A világbajnokságról az utóbbi években megszokott módon élő online közvetítés lesz, minden meccsről, a magyar meccseken kommentátorral. A stream a szövetség weboldaláról érhető majd el.

A kettes pályán szurkolói zónát alakítanak ki a szervezők, ahol kivetítőn is lehet követni a meccseket. Itt lesz a büfé és egyéb szórakozási lehetőséget is kínálnak majd, például lesz asztalihoki is.

A debreceni divízió 1/A-s U18-as vb magyar érdekeltségű mérkőzései:

2015. április 12., 16.30: Magyarország?Dánia 1-9
2015. április 14., 16.30: Magyarország?Kazahsztán 5-6
2015. április 15., 16.30: Magyarország?Fehéroroszország
2015. április 17., 16.30: Magyarország?Norvégia
2015. április 18., 16.25: Magyarország?Franciaország

Az U18-as válogatott vb-kerete:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Bors Gergely 1997 Fehérvár
Kiss Bence 1997 Miskolc
Hátvédek:
Garát Zsombor 1997 Boston Jr. Bandits (EHL)
Sándor Flórián 1999 Fehérvár
Simotics Ferenc 1999 Sparta Praha (CZE)
Stipsicz Bence 1997 MAC
Szabó Dávid 1998 Fehérvár
Szlama Dániel 1997 Vasas
Tóth Gergely 1998 MAC
Csatárok:
Bugár Gábor 1999 MAC
Gáspár Máté 1997 Linz (AUT)
Horváth Bálint 1999 Troja/Ljungby (SWE)
Kiss Patrik 1998 Fehérvár
Kiss Zsombor 1997 SC Bern (SUI)
Nagy Ákos 1999 Fehérvár
Péter Andor 1999 Fehérvár
Sarcia Antonio 1998 MAC
Sági Martin 1997 Linz (AUT)
Szabad Kevin 1997 Vienna Capitals (AUT)
Szita Donát 1998 Fehérvár
Török Viktor 1998 Vasas
Vizi Dániel 1997 Fehérvár


A magyar U18-as stáb, 2014/15:

Vezetőedző: Glen Williamson
Edző: Fodor Szabolcs, Mayer Péter, Ondrejcik Rastislav, Svasznek Bence
Kapusedző: Farkas Tamás
GM: Nagy Attila
Csapatvezető: Mayer Péter
Felszerelésmenedzser: Magyar Péter

A válogatott stáb portréit itt találják.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum