Románia győzelemmel kezdett a vb-n

   

A két nagy-britanniai vereséggel készülő romániai válogatott kezdésként biztosan verte a szerbeket a reykjavíki divízió 2/A-s világbajnokságon.

Az eindhoveni divízió 1/B-s vb-n Nagy-Britannia remek hajrával elért sikere után (melynek összefoglalóját itt tudják megnézni) a divízió 1/A-ból kiesett Dél-Korea és a divízió 2/A-ból feljutott Észtország találkozott. A mérkőzés az ázsiaiak 7-3-as sikerét hozta, Michael Owen Swift és Mike Testwuide egyaránt 2-2 gólt lőtt. Az esti mérkőzés egyetlen gólt hozott, ami Litvánia 1-0-s győzelmét eredményezte Hollandia ellen. A győztes gól a 11. másodpercben született.

reykjavíki divízió 2/A-s világbajnokság nyitómeccsén mindkét kapus 20-20 védést mutatott be, ám azzal a különbséggel, hogy a spanyol kapus 1, míg az ausztrál kapus 6 gólt kapott. Spanyolország tehát 6-1-re nyert, összesen 13 játékosuk szerzett pontot. A második mérkőzésen Románia Szerbiával mérte össze erejét. Öt perc sem telt még el, amikor már érezni lehetett, eldőlt a meccs. Ekkor már két góllal vezettek Mihály Edéék, mi több, a 9. perc elejére már hárommal. A szerbek 4-0 után ütötték az első góljukat a 28. percben, és az ekkor kezdődő 33 perces szakaszt végül döntetlenre hozták ki a látványosan leengedő romániai válogatottal szemben. A vége 8-4 lett, a gólok, pontok többségét a székelyek szerezték, mellettük Gliga 0+1-ig, az örökifjú Timaru pedig 1+2-ig jutott. Az esti találkozón Izland 3-0-ra verte Belgiumot.

fokvárosi divízió 2/B-s torna első meccsén Új-Zéland 6-3-ra legyőzte Izraelt, majd Kína úgy verte 10-3-ra Bulgáriát, hogy csak 29-szer lőtt kapura. Este a házigazda Dél-Afrikai Köztársaság 4-1-es vereséget szenvedett Mexikó ellen.

A Szlovéniában zajló divízió 1/B csoportos U18-as vb-n Ausztria és Szlovénia menetel, 2-2 győzelemmel vezetik a csoportot 2 nap után.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 17., szerda
U18 17:15 ETOUTE 4-3VÉGE
MK 18:30 MISFTC 5-1VÉGE
U18 18:40 VASKMH 0-3VÉGE
MK 20:15 MACUTE 4-5 HVÉGE
    • M4 SPORT
január 18., csütörtök
U20 14:15 OHCKMH 5-4 HVÉGE
U18 15:30 PEFGEP 15-2VÉGE
U20 17:40 VASSLL 5-0VÉGE
U20 17:45 ZNOMAC 4-6VÉGE
U20 18:45 UTEDHK 4-1VÉGE
január 19., péntek
ROM 17:30 BRAGAL 7-0VÉGE
ROM 17:30 STESCC 5-8VÉGE
január 20., szombat
EWHL 11:25 SAVKMH 
U18 11:30 GEPZEG INFO
U18 14:30 KMHMIS INFO
KHL 15:00 SZKAMR 
    • SPORT 2
U18 16:15 KACAVS 
MK 17:15 MISUTE INFO
    • M4 SPORT
ROM 17:30 BRAGAL 
DEBL 17:45 MARGEP 
U18 18:15 UTEOKW 
ROM 18:30 SCCSST 
U18 19:10 VASETO INFO
EBEL 19:15 RBSAVS 
U18 20:00 ZNOMAC 
január 21., vasárnap
ROM 10:30 SSTSCC 
U18 13:30 KACMAC 
U18 14:20 MISOKW 
U18 14:30 RBSAVS 
U18 16:00 ETOVSV 
EBEL 17:30 DECAVS 
január 22., hétfő
EL 17:30 BRAVC2 
EL 20:00 TITFTC 
    • M4 SPORT
január 23., kedd
VIS 18:00 NITMIS 
    • SPORT 2
január 24., szerda
U18   AVSMAC 
EL 18:00 FTCTIT 
EL 18:00 SCCVC2 
U18 19:05 EHLKMH 
január 25., csütörtök
U18   MISKMH 
U18   UTEVAS 
U18   ZEGPEF 
U20   UTEOHC 
U20 17:40 VASG99 
január 26., péntek
ROM 17:30 PROSTE 
EL 18:00 FTCSCC 
EL 18:00 MACUTE 
EL 18:30 MISDAB 
Partnerünk