Sebők 2+2-jével bronzérmes a Hokki

   

A finn másodosztályban sikerrel vették az utolsó akadályt, a magyar csatár a válogatottban fejezi be a szezont. Vas Mártonék szívbajos meccsen kaptak ki, Fekete Dánielék másodikok lettek az INL-ben. Nagy Gergő ismét pontszerző volt, de csapata hosszabbításban kikapott, viszont így is majdnem biztosan megvan a rájátszás.

A finn bronzéremért a Sebők Balázzsal felálló Hokki és a TUTO csapott össze. Két harmadon keresztül felváltva vezettek a felek, negyven perc után 2-2 volt az állás. Majd a 46. percben a Hokki szerzett vezetést, Sebők az 54. percben létszámfórban megduplázta az előnyt. A kétgólos hátrány miatt korán lehozta kapusát az ellenfél, de ebből is a Hokki szerzett találatot, beállítva az 5-2-es végeredményt. Sebők Balázs 2 góllal és 2 gólpasszal vezette csapatát a bronzig. Az bizonyos, hogy egy roppant sikeres szezon és pozitív kicsengésű végjáték után csatlakozhat a magyar válogatott világbajnokságra készülő keretéhez, tovább növelve ezzel a szakmai stáb válogatási gondjait. Sebők bemutatkozó felnőtt évében 58 mérkőzést játszott a finn másodosztályban, ezeken 50 pontot szerzett. Külön említést érdemel a rájátszásban nyújtott teljesítménye, ahol 11 meccsen 10 pontot gereblyézett össze, 3+7 formájában.

Hokki Sebok bronz

Háromszor vezetett az Indy Fuel a Kalamazoo ellen hazai pályáján, de Nagy Gergőék mindháromszor egyenlítettek és végül kiharcolták a hosszabbítást. A mindent eldöntő gól a 65. percben született meg, ezt a hazaiak szerezték, amivel 4-3-ra megnyerték a meccset, de a Kalamazoo így is nagyon értékes ponttal gazdagodott. Nagy Gergő a második egyenlítő találatnál adott asszisztot. A Wingsnek még három meccse van az alapszakaszból, jelenleg 74 ponttal az éppen továbbjutó 8. helyen áll, mögötte a Cincinnati a 9. 72 ponttal, de nekik már csak egy meccsel kevesebbjük van, akárcsak a 70 pontos Elmira Jackal csapatának. Szélsőséges esetben még a 11. helyezett Wheeling is odaérhet, nekik szintén 70 pontjuk és három meccsük van, de erre igazán kicsit az esély. A konferenciák állását itt tekinthetik meg.

Két harmadig úgy tűnt, a Fischtown Pinguins nem vette jó néven, hogy a Frankfurt az elődöntő harmadik meccsén elvette a pályaelőnyét és erődemonstrációt tart. Aztán amikor a harmadik játékrész harmadik percében emberhátrányban meglőtték negyedik góljukat, talán a kilátogató hatezer fanatikus is lemondott kedvenceiről. Vas Mártonék azonban nem így voltak vele, az 54. percre egy gólra faragták a hátrányt, a magyar válogatott bekkje az első gólnál adott passzt ? 8 playoffmeccsen 9 pontnál tart ?, teljesen nyílttá téve a találkozót. A következő gólt azonban a vendégek szerezték, és bár egy perccel a vége előtt a Löwen ismét egyfásra csökkentette a különbséget, az üres kaput 3 másodperccel a vége előtt kihasználta a Bremerhaven, 6-4-re nyerve a meccset. Első adandó alkalommal visszavette tehát pályaelőnyét a Fischtown Pinguins, összesítésben 2-2-re áll a párharc, folytatás pénteken Bremerhavenben. A másik ágon az utolsó harmad feléig izgalmas volt a mérkőzés, a Landshut komoly ellenállást tanúsított a Bietigheim ellen, de az utolsó hét percben az esélyesebb csapat két gólt is lőtt, így végül 6-3-ra nyert, összesítésben pedig söpréssel jutott a döntőbe.

Harmadszor is kikapott a Feldkirch az INL föntőjében, így a Lustenau söpréssel lett bajnok. Nagyon jól kezdett a hazai pályán játszó Lustenau, hiszen hat perc elteltével már 2-0-ra vezettek. Innen még volt visszaút Fekete Dánielék számára, a második játékrész végére egy gól sikerült faragni a hátrányból, 3-2-t mutatott az eredményjelző. A záró játékrészben aztán már nem született újabb gól, eredményesen tartották előnyüket a hazaiak, 3-2-re nyertek, összesítésben pedig 3-0-val söpörték be a bajnoki címet.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:

Név Csapat Liga H M G A P
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 2. 34 10 17 27
Hári János Modo SHL (SWE-1.) osztályozó 57 6 15 21
Láday Tamás Spokane Chiefs WHL rájátszás 65 0 7 7
Nagy Gergő Chicago Wolves AHL 6 0 3 3
Nagy Gergő Kalamazoo Wings ECHL 8. 53 16 33 49
Sebők Balázs Hokki Mestis (FIN-2.) 3. 58 11 39 50
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 10. 49 10 14 24
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 5. 34 0 4 4
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) - 10 0 3 3
Vas János Slavia Praha Extraliga (CZE-1.) 14. 57 8 7 15
Vas Márton Löwen Frankfurt DEL2 (GER-2.) elődöntő 59 8 35 43

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.

A magyar légiósok rájátszása:

Fekete Dániel (VEU Feldkirch, AUT-2.):

Negyeddöntő: 2015. február 28.?március 18. Feldkirch?Kapfenberg 4-0
Elődöntő: 2015. március 21.?április 1. Jesenice?Feldkirch 1-3
Döntő: 2015. április 4.?április 12. Lustenau?Feldkirch 3-0 (Feketéék ezüstérmet nyertek)

Hári János (Modo Örnsköldsvik, SWE):

Osztályozó: 2015. március 16.?április 4. Modo?Vita Hasten 4-0 (Háriék bentmaradtak)

Láday Tamás (Spokane Chiefs, WHL):

Alapszakasz vége: 2015. március 22.
Konferencia negyeddöntő: Everett Silvertips?Spokane Chiefs 4-2 (Ládayék búcsúztak)

Nagy Gergő (Kalamazoo Wings, ECHL):

Alapszakasz vége: 2015. április 12.

Nagy Gergő (Chicago Wolves, AHL):

Alapszakasz vége: 2015. április 19.

Sebők Balázs (Hokki, FIN-2.):

Negyeddöntő: 2015. március 11.?március 21. Hokki?JYP-Akatemia 4-2
Elődöntő: 2015. március 23.?április 4. Jukurit?Hokki 4-0
Bronzmeccs: TUTO Hockey?Hokki 2-5 (Sebőkék bronzérmesek lettek)

Sofron István (Krefeld Pinguine, DEL, GER):

A negyeddöntőért: 2015. március 4?8. Wolfsburg Grizzly Adams?Krefeld Pinguine 2-1 (Sofronék kiestek)

Szélig Viktor (Briancon, FRA):

Negyeddöntő: 2015. február 27.?március 7., Angers?Briancon 3-0 (Széligék kiestek)

Vas János (Slavia Praha, CZE):

Alsóházi csoportkör: 2015. március 6.?március 22.
Osztályozó: 2015. március 25.?április 19. (Résztvevők: Slavia, Olomouc, Chomutov, Ceske Budejovice)

Vas Márton (Löwen Frankfurt, GER-2.):

Negyeddöntő: 2015. március 13?27., Löwen Frankfurt?Ravensburg Towerstars`4-0
Elődöntő: 2015. április 2.?14. Fischtown Pinguins?Löwen Frankfurt 2-2
Döntő: 2015. április 17?30.

Cimkék: , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum