

Továbbra is kevesen készülnek az osztrákoknál
Két négynapos edzőtáboron van túl az osztrák válogatott, amelyik a prágai világbajnokságra készül, és jövő héten oda-vissza megmérkőzik Magyarországgal.
Az első etapra a lemondások után 12 játékos kapott meghívót, a névsort erre a linkre kattintva nézhetik meg. A második szakaszra egyetlen játékos csatlakozott a 12-ekhez, mégpedig a Söderteljében légióskodó 17 éves Lukas Haidum. Eddig elsősorban az erőnlét fejlesztésén volt a hangsúly, a játékosok kétszer 75 percet voltak jégen naponta, és emellett kétszer egy órát a konditeremben. Húsvét hétfő után következik a harmadik tábor, akkor már az EBEL-eldöntőkben kiesett klubok játékosai is csatlakoznak a társasághoz.
Mint ismert, ezt a szakaszt az április 8-i bécsi és az április 10-i budapesti válogatott meccsek zárják Magyarország ellen. Benjamin Petrik, Unterweger és Ulmer lemondása után úgy tűnik, újabb hiányzó lehet Daniel Ratushny szövetségi kapitány keretében, ugyanis a Kronen Zeitung pénteki nyomtatott kiadása szerint Thomas Koch is lemondta a válogatottságot. Ha a hír hivatalosan is megerősítésre kerül, akkor vele nemcsak egy játékost, hanem az egyik legjobbját veszti el a tavalyi már amúgy is komoly krízisen áteső, megfiatalított osztrák csapat. Koch kétségkívül a legjobb centerek és bulispecialisták közé tartozik a szomszédoknál.
A jövő szerdán esedékes bécsi mérkőzésre itt tudnak online jegyet vásárolni, 4 és 15 euró közötti áron. (Ugyanez Kanada ellen kétszer ennyi lesz, április 29-én.) A mérkőzést az ORF Sport+ élőben közvetíti 17:50-kor.
Magyarország vb-felkészülési programja:
2015. április 8., szerda, 18:00, Ausztria?Magyarország (Bécs)
2015. április 10., péntek, 19:00, Magyarország?Ausztria (Tüskecsarnok)
2015. április 12., vasárnap, 17:00, Magyarország?Szlovénia (Tüskecsarnok)
A Tüskecsarnok új helyszínként mutatkozik be a magyar válogatott történetében. A jegyeket 1990, 2990 és 3990 forintos áron értékesíti az IBUSZ. Az irodák mellett online is megvehetik a belépőket, ide kattintva.
Fontos információ:
?A világ leglelkesebb törzs-szurkolótábora dobokkal, zászlókkal és töretlen lelkesedéssel, állva biztatja a magyar válogatottat. Ezért számukra tartjuk fent az ?A?, ?B? és ?P? jelzésű szektorokat. Kérjük ezért, hogy aki szolidabb formában és ülve kívánja végigkísérni a mérkőzést, ne a fenti szektorokba váltsa meg jegyét! A vendégcsapatok szurkolóinak a ?J? jelzésű szektort javasoljuk.?
További cikkek
- Itt mindenki az életéért küzd, ez a magától értetődő alaphozzáállás
- Garát Zsombor a New York Islanders edzőtáborában
- Úgy éreztem, én vagyok itt a legbutább, de egyszersmind a legboldogabb ember
- Rég vártam ennyire izgatottan egy új szezont
- Henrik Nilsson Nilsson Henrik lett
- Egy új ciklus nem azt jelenti, hogy 15 új játékosra van szükség
- A 17 ezres gigaarénától a tábori retróig
- Kína mellett Dánia jutott fel az A csoportba
- Magyarország–Franciaország 3-2