Még egy évet vállalok

Frank Banham pénteken tesz állampolgársági esküt. Az edzőtáborba vonulás előtt többek között válogatottságról, vb-ről, honosításról, Székesfehérvárról és NHL-ről is nyilatkozott a Jégkorongblognak.

Két kanadai Volán-játékos, Frank Banham és Andrew Sarauer pénteken leteszi a magyar állampolgársági esküt, annak érdekében, hogy Krakkóban jégre léphessen Rich Chernomaz válogatottjában. A világbajnokságra a helyüket a pénteken kezdődő edzőtáborban vívhatják ki. Amennyiben Banham bemutatkozik Magyarország színeiben, ő lesz az egyetlen magyar állampolgárságú játékos, aki az NHL-ben is játszott. A 40. életévét április 14-én betöltő csatár a világ legjobb ligájában 32 meccsen szerepelt, 9 gólt lőtt és 2 gólpasszt adott. 12 éve Európában hokizik, hazánkba 3 éve érkezett, azóta a Fehérvár erőssége.

Azzal a kérdéssel kezdtük interjúnkat, ami aktuálisan a leginkább foglalkoztatja a jégkorong-közvéleményt, a honosítással és a válogatottsággal.

Azt mondhatjuk, egyedül a válogatottság és a világbajnoki szereplés hiányzik a pályafutásából. Milyen érzés válogatott kerettagnak lenni?

Először még be kell kerülnöm a csapatba, és akkor lehetséges, hogy én leszek az egyetlen 40 éves újonc válogatott játékos. Lépésről lépésre kell haladnunk. Először ugyanúgy el kell mennem az edzőtáborba, mint a többieknek, meg kell mutatnom, hogy mit tudok, nem várom el a stábtól, hogy csak azért beválogassanak, mert ilyen pályafutás áll mögöttem. Az az igazság, hogy bízom magamban és a csapatban, és nagyon várom már a világbajnokságot, úgy gondolom, jó esélyünk van arra, hogy feljussunk, és magammal szemben is ez az elvárásom. Ha ott lehetek a világbajnokságon, azt akarom, hogy nyerjünk. Megtiszteltetés és hatalmas élmény ennek részese lenni, olyan játékosokkal, akikkel és akik ellen az elmúlt három évben játszottam, és mondhatni, testvérek lettünk. Azt remélem, nem csak nekem nagy élmény ez, hanem nekik is az, hogy együtt valósíthatjuk meg a céljaikat és az álmaikat. Megnéztem a kiírást, az első meccs nagyon fontos lesz, úgy gondolom, meg tudjuk verni Japánt, bár még nem játszottam ellenük, de amennyire ismerem őket, verhető csapat lesz. A továbbiakban pedig ha keményen dolgozunk, a javunkra fordíthatjuk a meccseket. Nehéz megmondanom, ki lesz a legkeményebb ellenfelünk, de minden csapat más stílust képvisel. Játszottunk lengyel csapat ellen a felkészülés során, a kanadai stílusra hasonlít a játékuk, de nem tudnak olyan jól korcsolyázni, mint a magyarok, ezen a meccsen gyorsabbnak kell lennünk náluk. Az ukránok és a kazahok nyilvánvalóan orosz stílusban játszanak, amikor Oroszországban játszottam, azt tapasztaltam, ha keményen játszol ellenük, elveszed előlük a teret és nem hagysz nekik időt, küszködni kezdenek, így ellenük így kell jégkorongozni. A csapat 60-70 százaléka, aki a világbajnokságra utazik, már játszott együtt valamikor. Ez nagy előny lehet. Néhány válogatott csak egy tornára áll össze, és a korábban említett kémiát 2-3 hét alatt kell kialakítania úgy, hogy egész évben nem játszottak együtt. Nálunk a csapat nagy része jól ismeri egymást, ez nagy előnyünk lehet az olaszokkal, az ukránokkal, vagy bármelyik csapattal szemben.

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Többen úgy gondolják, hogy a honosítás nem jó ötlet. Mit gondol erről?

Azt hiszem, a magyarok pontosan tudják, hogy Andrew Sarauer és Frank Banham mindig szívvel-lélekkel játszik. Ha nem tudnák, hogy így van ez a klubcsapatunkban, nem is hívtak volna minket a válogatott keretébe, ahol természetesen ugyanígy fogok küzdeni magyar válogatott sikeréért. A magyar honosítás egyáltalán nem hasonlítható a horvát vagy az olasz példához, mert mindkét csapatban több a kanadai, mint a hazai, nálunk pedig összesen 3-4 légiós lesz. Ettől még a győzelmek Magyarország győzelmét jelentik majd.

Ez az utolsó szezonja?

Nem tudom, mikor következik el az utolsó meccsem, igazából meccsről meccsre játszom, az utóbbi 2-3 évben megpróbáltam élvezni minden jégre lépésemet, mert sosem tudom, mikor jön az utolsó. Ez ebben az életkorban már így működik. Sok velem egykorú egykori játékossal beszélgettem, akik azt mondták, hogy bárcsak próbáltak volna tovább játszani, vagy játszhattak volna tovább. Ők mind azt tanácsolták, játsszak, amíg tudok. Ezt megfogadtam, ezt fogom tenni. Most úgy gondolom, még egy évet vállalok. A szezon után rendbe teszik a térdem, ha a műtét során nem adódik semmiféle komplikáció, nem látom akadályát annak, hogy még egy szezont játsszak. Ahogy már említettem, ez az év volt a pályafutásom egyik legjobbja, az öltözőben, a jégen is nagyon jó egységet alkottunk, sikeresek voltunk, így ha az egészségem engedi, folytatom.

Ez volt a 23. profi éve. Nem unja?

Nem, azt hiszem, még mindig szenvedéllyel tudok játszani, még mindig élvezem a hokit. Igazából nem lehet megunni, minden szezon más, másokkal játszom, új barátokat szerzek és egyszerűen még mindig imádok játszani. Érdekes folyamat, ahogy idősödsz, egyre inkább a csapat sikere válik fontossá és nem az, hogy csak a meccseket nyerjük meg, vagy egyénileg legyek jó. Ez volt az egyik legjobb szezonom, mert a csapat is sikeressé vált, nekem is jól ment, és ez együtt motivál folyamatosan. Vannak olyan játékosok, akik azt mondják, hogy egy bajnoki címmel a zsebükben akarnak visszavonulni, és a cím megszerzése után fejezik be a pályafutásukat, de nekem minden győztes meccs jó érzés. Az évadból a kedvenc mérkőzéseim talán ennek is köszönhetően az első két playoffmeccsünk a Bécs ellen, 2-0-ra vezetni egy ilyen sorozatban rettentő jó érzés volt, nem is álmodhattunk volna jobbról. Sajnos a következő négyet elvesztettük, de ebből többet is hosszabbításban, ami mindig rizikós, egy lövés, egy lökés is eldöntheti a meccseket. Az összes találkozónk nagyon szoros és nagyon kemény volt a rájátszásban, csak a harmadik meccs második harmadára lehet panaszunk. Akkor többször is hibáztunk, de nagyon örülök annak, hogy a sorozatban végig méltó ellenfelei voltunk a Vienna Capitalsnak. Csapatként és játékosként is sokat tanultunk ebből a sorozatból, ezt magunkkal is vihetjük a következő szezonra: minden harmad minden cseréjében így kell játszanunk jövőre is.

Mi változott a NHL-es éveihez képest?

Már nem izgulok annyira, ahogy idősödsz, meg kell találni azt, hogy hogyan motiváld magad, hogy készülsz fel a meccsekre és hogy pörögsz fel. Mindig biztosnak kell lenni abban, hogy megfelelő állapotban vagy mentálisan a meccs előtt.

Hogyan készül fel a meccsekre, van rituáléja?

Már régóta ugyanazt cselekszem a mérkőzések előtt, minden nap és minden meccs előtt. Azt hiszem, nálam ez működik, hogy mindig, minden nap ugyanazt, ugyanabban az időpontban csinálom. Szeretek korán odaérni a meccsek előtt, körülbelül két és fél órával a kezdés előtt. Amikor beérek az öltözőbe, elkezdek felkészülni, rendbe teszem az ütőimet, aztán iszom egy kávét, zenét hallgatok és gondolkodom, hogy az előttem álló meccsen milyen helyzetek, szituációk fordulhatnak majd elő, felkészülök ezekre fejben. A melegítés már a kezdetek óta ugyanúgy zajlik nálam, bemelegítek, aztán elmegyek a gyúróhoz, hogy az izmaim is rendben legyenek. Mindig a korcsolyámat veszem fel először, így kezdek el készülni a jeges bemelegítésre.

Ez a harmadik szezonja nálunk. Ez volt a legjobb?

Idén a legjobb a csapat, ez az eredményekben is megmutatkozik. Sokkal jobban éreztük magunkat, a győzelmek és a sikerek miatt is ebben az évben. Mióta itt vagyok, úgy tűnt, hogy minden évben fejlődtünk, különösen jó volt látni, hogy a fiatal játékosok hogyan léptek előre, lettek jobbak, és az évek során hogyan épültek bele a csapatba. A nagyobb fejlődés tavaly kezdődött.

A védjegye a spin-o-rama. Hogy tanulta, mikor kezdte ezt a mozdulatsort begyakorolni?

Amikor gyerek voltam, az édesapámmal gyakoroltunk ilyesmiket a jégen, fiatalabb koromban sokat csináltam. Nem gyakran csinálom és nem is tudatosan döntöm el, hogy mikor van erre szükség, de vannak olyan helyzetek, amikor ezzel lehet kicselezni az ellenfelet, és akkor meghúzom.  Most már igazából nem is kell gyakorolnom, mert fiatal koromban sokat gyakoroltam, készségszinten része az eszköztáramban.

Van legjobb barátja a csapatban?

Közel állunk egymáshoz a csapattársaimmal. Andrew Sarauerrel minden nap együtt megyünk a pályára, tavaly is és idén is egy sorban játszottunk, így nagyon jóban vagyunk. Kovács Csabával három éve együtt játszunk, természetesen sokat beszélünk az öltözőben is. Azt hiszem, annyit vagyunk együtt a csapattal, hogy mindenkivel jó a viszonyunk.

Az öltözőben hangadó? Miként viszonyul a sok fiatalhoz?

Nem nagyon szoktam felemelni a hangom az öltözőben, a gyerekeimmel se kiabálok, de sokat segítek a fiataloknak, szeretném, hogy ők is jobbak legyenek. Nekem is nagy öröm látni azt, hogy a többieknek is jól vagy jobban megy a játék. Ahogy idősödsz, már nem te vagy a középpontban, hanem az, hogy segítsd a többieket és a csapatot. Ez nem tudatosan és direkt történik, hanem például egyszer csak látok egy helyzetet, amikor elmondhatom, hogy ezt így vagy úgy kellett volna csinálni, és elmondom, hogy ez a helyzet más megoldással hogyan alakulhatott volna. Sajnos vannak néhányan, akik ezt kritikaként élik meg, és amikor az edzők mondják ugyanezeket, azt hiszik, hogy kritizálják őket. Amikor fiatalabb voltam, én is ezt gondoltam, és én is rosszul éltem meg ezeket, de ezek az észrevételek valójában építő jellegűek, nem arról van szó, hogy az edző vagy a csapattársad nem szeret téged, hanem segíteni akarnak. Amikor visszatekintek és visszaemlékszem az edzőimre, akik kemények voltak hozzám, akkor rájövök, hogy igen, igazuk volt, csak segíteni akartak. Igaz, annak idején kritikaként éltem meg.

Azt hallani, hogy van olyan terv, miszerint visszavonulása után edző lesz Székesfehérváron. Így lesz?

Nem tudom még, mi valósul meg a sok tervből. A családom nagyon szeret itt lakni. A gyerekek érdekeit is figyelnem kell, ha itt maradunk, akkor addig maradunk, amíg a gyerekek nagyok nem lesznek, mert ha például 10 éves korukig maradunk és aztán váltunk, az nekik is nagyon nehéz lesz. Van egy barátom Salzburgban, az ő családja hasonló cipőben járt. Nekik is el kellett dönteniük, hogy amíg kicsik a gyerekek, visszamennek, vagy ott maradnak. Ő végül edző lett Salzburgban. Nagyon jól érezzük magunkat Fehérváron, nyáron jó egy kicsit hazamenni, de két hónap után már jövünk is vissza. A gyerekek Székesfehérvárt nevezik otthonuknak, amikor nem itt vagyunk, mindig kérdezik, hogy mikor megyünk haza.

A fia is játszik, mit gondol az akadémiáról?

Kiváló munka folyik a klubban az utánpótlásnál is. Az edzők és mindenki, aki itt dolgozik, azért tesz, hogy a legjobb munka itt folyjon. Hiszem, hogy Európa egyik legjobb akadémiája lehet ez, hogy ha elkészül a C pálya, mert a gyerekeknek még jobb lehetőségeik lesznek, és a legfontosabb, hogy megkapják a megfelelő mennyiségű jégidőt, akkor többet edzhetnek majd. Az akadémiáról kikerülő gyerekek közül Erdély Csanád és Vincze Péter előtt is ott a lehetőség, hogy Észak-Amerikában, vagy akár az NHL-ben is játsszanak. Megvan a megfelelő hozzáállásuk és a munkamoráljuk, és ezek a legfontosabb dolgok, amikre szükség van ahhoz, hogy magasabb szinten játszhassanak. Láttam őket az elmúlt években, hogy milyen fejlődésen mentek keresztül, és továbbra is ilyen keményen kell dolgozniuk. Ezt a legnehezebb megtanulni, néhány játékosban megvan, néhányan pedig nem tudják megtanulni. A fejlődés, az az igény, hogy mindig jobbá akarj válni, az belőled jön, a játék iránt érzett szenvedélyből, és abból, hogy mindig többet akarsz tenni azért, hogy győzni tudj.

Képzeljük el, hogy 2035-öt írunk, éppen 60 éves. Hogyan képzeli el magát?

Még mindig jégkorongozom természetesen. Nem profi szinten, de látom magam előtt, hogy korcsolyázom. Remélem, addigra az unokáimat fogom nézni a jégen. Ha öt éve megkérdezték volna, azt mondtam volna, nem leszek edző, de most már, hogy az elmúlt néhány nyáron már foglalkoztam vele, tavaly már tábort is tartottam másképp látom. Nagyon élveztem, mert a gyerekeknek is tetszett és szerintem sokat tanultak. Játékosként mindig vissza akarsz adni valamit a fiataloknak, ez is része annak, hogy profi játékos vagy, így nekem is örömet okozott ez a munka.

Mikor lehet magyar játékos az NHL-ben?

Először is, ez itt főleg a lehetőségről szól. Az NHL-be a legjobbak kerülhetnek, az első körben draftoltak, ők kapják meg először a lehetőséget. A többieknek pedig bizonyítaniuk kell. Sokszor az a fontos, hogy jó helyen legyél jó időben, ne legyél sérült, és hogy más amerikai ligákban is játssz, akár NHL-csapatok alsóbb ligás csapataiban. Ha bizonyítasz, megkaphatod a lehetőséget. A szintet tekintve szerintem nem vagyunk annyira messze, mint azt sokan gondolják. Láttam, mennyit emelkedett a színvonal az elmúlt három évben, és biztos vagyok benne, hogy tovább fog nőni. Ha Csanád és Péter megkapná a lehetőséget, biztosan lenne esélye közel kerülni. Nem számít, hány éves vagy, először az a legfontosabb, hogy egy amerikai ligában lehúzz egy néhány évet. Ha megnézzük a tavalyi draftot, talán csak két vagy három játékos volt, aki egyből az NHL-be került. A többi friss játékos alacsonyabb ligákból érkezik, azt hiszem, hogy egy AHL-es szerződés már megfelelő lépés lehet ebbe az irányba. Azt tudni kell, hogy Amerikában légióskodni teljesen más, mint itt Európában, mert mindenkinek a rá bízott szerepet kell betöltenie a csapatban. Vincze például stabil 3-4. soros játékos lehetne, akár még második soros is, de az ő játékának az lenne a célja, hogy ezt a feladatot maximálisan elvégezze. Onnan pedig mindent kiadsz magadból és várod, hogy megkapd a lehetőséget. Nézzük Nagy Gergőt, aki tavaly már kint játszott a keleti parton, jó szezont futott, és a végén lehetőséget kapott egy AHL-es csapatban.

Inkább a légiósok vagy a fiatalok számát emelné jövőre a Volánban?

A klub jövője szempontjából az akadémia és a fiatalok beépítése a legfontosabb, de meg kell találni a megfelelő egyensúlyt. Meg kell adni a fiataloknak a lehetőséget, mert ha látod, hogy egy fiatal játékos fejlődik, nem szabad visszafogni, hagyni kell, hogy kijátssza magát. Ugyanakkor jó légiósokra is szükség van. Az idősebb játékosok feladata, hogy segítsék és motiválják őket arra, hogy jobbak legyenek, és egyszer majd átvegyék a helyüket.

Többen úgy gondolják, hogy az utolsó elvesztett meccsel, a Magyar Kupa-ezüsttel az elmúlt hét hónap sikerei halványabbak lettek. Mit gondol, miben áll egy szezon sikeressége?

Azt hiszem, az egy éven át tartó fejlődés teszi sikeressé a szezont. Ha egész évben ugyanúgy játszunk, akkor csak hátrafelé megyünk. Ha visszatekintünk a mögöttünk álló szezonra, hegymenet volt, abban az értelemben, hogy egyre feljebb és feljebb jutottunk csapatként, és ez az, amit mindenki akar. Jobbnak lenni csapatként és egyénileg is.  Például a playoff kiváló tanulópénz volt a fiataloknak, hogy tapasztalatot szerezzenek ezen a szinten is. Természetesen nagy csalódás, hogy kikaptunk a Miskolctól, de egy meccsen bármi megtörténhet. Az egész szezonban hozzá voltunk szokva, hogy négy sorral játszunk, és most, erre a két meccsre csak három sorral álltunk fel. Olyan ez, mint mikor egy négysebességes autóról hirtelen háromsebességesre váltasz, és nyilvánvalóan érezni, hogy hiányzik az az egy fokozat. Így voltunk most a fiatalok hiánya miatt mi is. Egyelőre nem a gólszerzésben van rájuk elsősorban szükség, hanem ők azok, akik extra energiát hoznak a játékunkba, nekik is megvan a megfelelő szerepük a mérkőzéseken, amit ha nem töltenek be, hiányzik a játékunkból. És ? ahogy mondják ? csapatként nyersz és csapatként veszítesz.

Milyen fejlődésen ment keresztül a csapat a szezonban?

Megtanultunk jól és jó rendszerben játszani, komoly egységgé kovácsolódtunk. A felkészülés alatt mindenki ki van éhezve és meg akarja mutatni, mit tud, ilyenkor néha egyénieskedünk. De a szezon során a sikereket csak úgy érhetjük el, ha csapatként játszunk. Például a Vienna Capitals, amelyik Európa top 16 csapatába tartozott a BL-ben, hatalmas sikert ért el ezzel, és meg tudtuk nehezíteni a dolgát, jó meccseket játszottunk velük, kétszer is hosszabbításba kényszerítettük őket. Papíron sokkal jobb játékosállománnyal rendelkeznek, mint mi, de mi igazi csapatként játszottunk együtt. Rob Pallin vezetőedző egész évben arról beszélt, hogy a csapatnak karaktere van. A karakterünket az mutatta meg, hogy nagyon jó volt a munkamorálunk egész évben, az edzéseken és a meccseken is keményen dolgoztunk. A korábbi években volt olyan, hogy a játékosok panaszkodtak, most kondizni kell, megint edzés van, vagy túl sok a munka. Idén ilyen nem volt, mindenki ki akart tűnni, a legjobbat kihozni magából. Ez nagy dolog.

Hová lehet fejlődni a jövőben?

Tanulni kell a hibáinkból. A jégkorong a hibák játéka. Akármilyen szinten is játszol, akár az NHL-t is tekintve, ahol sokkal kevesebb hibával találkozunk, ha hibázol, 95 százalékban a korong a kapuban köt ki. Idén sokat fejlődtünk abban, hogy kiküszöböljük ezeket a hibákat, és jó úton vagyunk afelé, hogy jövőre még jobbak legyünk. Idén nagyon rendben volt a fizikai felkészültségünk, végig tudtuk tartani a lépést bármelyik csapattal. Az előző években sokszor úgy éreztük, más csapatok mögött vagyunk, de idén mindegyik csapat egyenlő ellenfelei tudtuk lenni erőnlétben és felkészültségben is. A fejlődésre mondok egy konkrét példát, az emberelőnyöket. Amikor előnyt kapunk, sokan úgy gondolják, mivel többen vagyunk a jégen, ezért könnyebb helyzetben vagyunk. Pedig ezekben a percekben kétszer olyan keményen kell küzdenünk, mint amikor egyenlő létszámban vagyunk, mert hatalmas lehetőséget jelent, néha az emberelőnyök jelentik a meccsek legfontosabb pillanatait. Idén már az első ötben voltunk az emberelőny-kihasználás tekintetében, ez az előző években nem volt így. Az előnyöknél a legfontosabb az, hogy a jégen lévő öt ember mennyire tudja hibára kényszeríteni az ellenfél játékosait. Minél jobb a védekezés, annál jobbnak kell lenniük a támadóknak. Ilyen egyszerű az egész, a kemény munka a kulcsa a sikeres emberelőnynek, nincs semmilyen titkos recept, hogy mit kell csinálni. Az a feladat, hogy kemény munkával lepipáljuk a másik csapat négy játékosát, és a kapuba juttassuk a korongot. A Capitals jól felkészült belőlünk, látszott, hogy sokat elemezték a játékunkat, így velük szemben az volt a feladatunk, hogy valami újat találjunk ki a rájátszásra.

Milyen egy tökéletes EBEL-sor?

Centerként mindenképp Sarauert raknám be, szerintem ő a liga legjobb centere. A csatárok közül Lebler és Kozek is mindenképpen ott lennének. A Volánnál idén nem top sorokban gondolkoztunk, mert például Jeff LoVecchióval és Sarauerrel is jó triót alkottunk, aztán előbbi távozása után Kóger Dániel érkezett hozzánk, vele is jó sor volt a miénk. Nem az a fontos, hogy a legjobb játékosok kerüljenek egy sorba, hanem az a lényeg, hogy azok menjenek együtt, akiknél a legjobban működik a kémia. Sarauer és én nagyon jól működünk együtt, mert ő tudja, hogy mit gondolok, és én is tudom, ő mit akar. Néhány játékos attól lesz jobb, hogy megtalálja a megfelelő sortársait. Sikorcin, Magosi és Benk is nagyon jó egységet alkotnak. A liga legjobb sorai is attól lesznek a legjobbak, hogy együtt jól működnek. Játszottam Palkovics Krisztián és Ocskay Gábor ellen, ők is hasonlóan működtek, közöttük tökéletes volt az összhang, nagyon nehéz volt ellenük védekezni. Attól lehetünk jobb csapattá, ha több olyan tökéletes sort állítunk össze, ahol a játékosok jól ismerik egymás szokásait.