A Rangers elsőként jutott a playoffba

   

A New York-i csapat sikerét Hammond bánta, remekel a Kings keleten, Ekman-Larsson rekordot döntött.

Vége Andrew Hammond nagy sorozatának, a bámulatosan bemutatkozó Senators kapusnak a Rangers már szó szerint túl nagy falat volt. A rendes játékidőben nemcsak elszenvedte első vereségét, de ráadásul le is cserélték. A Rangers a sikerrel és a Boston pontvesztésével elsőként kvalifikálta magát a rájátszásra és 101 pontjával átvette a vezetést a ligában.

A Bruins hazai jégen vesztett egy fontos pontot az Anaheim ellen és így lépéshátrányba került az Ottawával szemben a rájátszásért folytatott harcban. A találkozón egyszer-egyszer vezetett a Bruins és a Ducks is, de a legfontosabb pillanatban, a ráadásban Ryan Getzlaf talált be. A Ducks a Rangershez hasonlóan 101 pontos, de három meccsel többet játszott ellenfelénél. Ugyanez a helyzet az Ottawa és a Boston között, mindkét csapat 85 ponttal áll, de a kanadai gárda egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.

rangers

Az utolsó keleti helyre még egy csapat, a Florida pályázik, amely kihasználta ellenfelei botlását és simán győzött Torontóban. Brandon Pirri duplázott, Roberto Luongo 24 lövést fogott, így a Panthers megszerezte 82. pontját. A délkeleti csapat három egységre van a még nyolcadik Senstől, de akárcsak a Boston, egy meccsel többet játszott ellenfelénél.

A minél jobb draftlottó pozíció és az ezzel együtt járó Connor McDavid volt a tét Buffalóban, ahol az Arizona volt a vendég. A találkozó végül a Coyotes sikerével zárult, a ráadás első percének a végén Sam Gagner talált a hazaiak hálójába, így valószínűleg a Sabres indul a legjobb eséllyel a sorsoláson. A vendégeknél Oliver Ekman-Larsson 21. gólját szerezte, ezzel új idényrekordot állított fel a svéd hátvédek között.

Washingtonban a Devils fél perccel a vége előtt mentette döntetlenre az állást Steve Bernier góljával, a ráadásra azonban elfogyott a lendület. A Capitals kétgólos előnyt adott le a rendes játékidőben, de a hosszabbításban végül behúzta a pluszpontot Matt Niskanen révén. A fővárosiak a győzelemmel egy pontra megközelítették a Pittsburghöt.

A Pens ugyanis sima vereséget szenvedett a Hurricanstól, amelyben a csapatkapitány Eric Staal három pontot termelt. A Pingvinek hiába szereztek vezetést, a Canes öttel válaszolt, így a hajrában Ian Cole gólja csak keretbe foglalta a mérkőzést.

Keleti túrájának harmadik meccsét is megnyerte a Los Angeles, a Rangers és a Devils után az Islanders csarnokát is bevette. A hajráig egyszer-egyszer vezetett a Kings és az Islanders is a mérkőzés során, amelyet végül Anze Kopitar döntött el a befejezés előtt négy perccel. A győzelemmel a Kings megelőzte a nyugati nyolcadik Calgaryt.

A Sharks hiába győzött Detroitban, nyolc meccs alatt nyolc pontot kellene ledolgoznia a rájátszáshoz. Az autóvárosi győzelemhez Patrick Marleau egy duplával és egy gólpasszal járult hozzá. A Red Wingsben nem remekeltek a kapusok, a Howard, Mrazek duó mindössze 80%-kal védett.

A csoportelsőség volt a tét Tampában a Bolts-Preds meccsen, amelyik csapat győz, az átveszi az első helyet a divíziójában. A találkozón a két kapus közti különbség döntött, a hazaiaknál Bishop 72%-kal védett és a lecserélés sorsára jutott, míg a túloldalon Rinne 93,3%-ot tudott felmutatni. A finn hálóőr 40. győzelmét szerezte, csapata pedig megelőzte a Bluest a Central csoport élén és elérte a 100 pontos határt.

A Lightning hátránya nem nőtt a Montreállal szemben, továbbra is egy pont, mert a Canadiens simán elbukott Winnipegben. A Jets háromgólos győzelméért Jim Slater és Ondrej Pavelec tette a legtöbbet, a center egy gólpassz mellett győztes gólt szerzett, míg a cseh hálóőr 39 lövést hárított. A Winnipegnek három pont az előnye a kilencedik Calgaryval szemben, de egy meccsel többet játszott ellenfelénél.

A Colorado a második harmadot 3-0-ra nyerte Vancouverben, ezzel pedig el is döntötte a mérkőzést. Landeskog és Tanguay egyaránt góllal és gólpasszal zárt, Reto Berra 33 lövést fogott a vasak között. A Canucksnak, akárcsak a Winnipegnek, három pont az előnye a kilencedik Calgaryval szemben, de egy meccsel kevesebbet játszott ellenfelénél.

NHL, 2015. március 26.:

Boston–Anaheim 2-3 (videó)
G.: Spooner, Eriksson ill. Maroon, Perry, Getzlaf

Buffalo–Arizona 3-4 (videó)
G.: Ennis, Ristolainen, Gionta ill. Szwarz, Ekman-Larsson, Moss, Gagner

NY Islanders–Los Angeles 2-3 (videó)
G.: Nielsen, Boychuk ill. Shore, Toffoli, Kopitar

Washington–New Jersey 3-2 (videó)
G.: Alzner, Fehr, Niskanen ill. Zajac, Bernier

Carolina–Pittsburgh 5-2 (videó)
G.: E. Staal, Murphy, McClement, Szjomin, Nestrasil ill. Sutter, Cole

Toronto–Florida 1-4 (videó)
G.: Carrick ill. Pirri (2), Huberdeau, Kampfer

Ottawa–NY Rangers 1-5 (videó)
G.: Lazar ill. Kreider (2), Boyle, Zuccarello, Glass

Detroit–San José 4-6 (videó)
G.: Jurco, Tatar, Weiss, Abdelkader ill. Marleau (2), Vlasic, Nieto, Tierney, Couture

Tampa Bay–Nashville 2-3 (videó)
G.: Namesztnyikov, Boyle ill. Ribeiro, Gaustad, Santorelli

Winnipeg–Montreal 5-2 (videó)
G.: Byfuglien, Scheifele, Slater, Wheeler, Lowry ill. Markov, Gallagher

Vancouver–Colorado 1-4 (videó)
G.: Weber ill. Iginla, Tanguay, Landeskog, Mitchell

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 8., péntek
ROM 12:00 STEGAL 2-9VÉGE
DEBL 15:15 KMHGRZ 7-0VÉGE
EL 17:30 BRAMAC 1-2VÉGE
EL 17:50 VC2DAB 1-5VÉGE
EL 18:00 SCCMIS 1-3VÉGE
EL 18:30 TITFTC 3-2VÉGE
DEBL 19:15 GEPLNZ 10-0VÉGE
december 9., szombat
DEBL 11:15 GEPGRZ 9-2VÉGE
U18 13:00 VICETO 3-2 BVÉGE
U18 13:40 AVSOKR 5-1VÉGE
U18 15:00 KACMAC 0-3VÉGE
EWHL 16:15 SAEKMH 1-4VÉGE
DEBL 16:25 MACLNZ 4-0VÉGE
EL 17:00 SCCMAC 3-4VÉGE
EL 17:00 VC2UTE 4-6VÉGE
U18 17:10 OKWMIS 2-3VÉGE
EL 17:30 BRAMIS 0-3VÉGE
U18 17:30 KMHEHL 0-10VÉGE
EBEL 17:45 AVSDEC 2-1VÉGE
U18 18:40 UTERBS 1-2VÉGE
december 10., vasárnap
DEBL 11:35 MACGRZ 4-3 BVÉGE
DEBL 14:25 KMHLNZ 7-0VÉGE
EWHL 15:00 SSTKMH 0-8VÉGE
U18 15:00 AVSVAS 7-3VÉGE
ROM 17:30 GALSTE 9-6VÉGE
VB20 18:00 HUNLAT 1-4VÉGE
december 11., hétfő
U20 13:00 OHCUTE INFO
ROM 17:30 SCCSTE INFO
VB20 19:00 FRAHUN INFO
EL 20:00 DABTIT INFO
    • M4 SPORT
december 12., kedd
U18 15:00 DHKPEF 
U18 17:20 ETOUTE 
ROM 17:30 STESCC 
EL 18:30 MISMAC 
U18 18:40 VASMIS 
EBEL 19:15 MZAAVS 
BL 20:00 ZSCLIB 
    • SPORT 2
december 13., szerda
VB20 15:30 HUNKAZ 
EL 17:50 VC2MAC 
MK 18:00 DABVAS 
december 14., csütörtök
U18   MISMAC 
U18 16:00 PEFZEG 
MK 18:00 UTEMIS 
U18 18:00 SZDDHK 
december 15., péntek
VB20 13:00 GERHUN 
EL 18:00 FTCSCC 
EL 18:30 TITBRA 
december 16., szombat
U18   AVSMIS 
U18   MACETO 
U18 15:00 SZDZEG 
VB20 16:00 AUTHUN 
U18 16:30 DHKGEP 
EBEL 17:45 AVSHCB 
EL 18:00 DABSCC 
EL 18:30 UTEBRA 
december 17., vasárnap
EL 17:50 VC2FTC 
december 18., hétfő
EL 20:00 UTEMIS 
    • M4 SPORT
Partnerünk