Szilágyi Levente

   

Szilágyi Levente, a magyar bajnok és MOL Liga-győztes Miskolc csatára a Magyar Kupára készül.

Nyáron azt nyilatkozta, hogy kéne már végre nyerni valamit. A MOL Liga és a magyar bajnoki cím már a zsebben, és pénteken rajtol a Magyar Kupa négyes döntője. Mit vár a kupától, milyen hangulatban telik a felkészülés Miskolcon?

Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megnyernünk a MOL Ligát és a magyar bajnokságot, ezelőtt még felnőttben soha nem nyertem semmit. A Magyar Kupán mindenképpen szeretnénk találkozni a Fehérvárral, az a célunk, hogy bebizonyítsuk, sokat fejlődtünk a szezonban. Meg szeretnénk mutatni, hogy sokkal komolyabb erőt képviselünk, mint az évad elején az Ifj. Ocskay Gábor-emléktornán, és fel tudjuk venni a versenyt velük. Ehhez azonban először le kell győznünk a Dunaújvárost, ami nem lesz egyszerű, kemény és hajtós meccsre számítok pénteken. A MOL Liga-döntő után kaptunk egy hét szünetet, amikor ki tudtuk pihenni magunkat és volt idő megünnepelni a sikert. Vasárnap kezdtük meg a felkészülést, úgy érzem, készen állunk a kupára.

Miközben a hokiban sűrű, izgalmas és eredményes időszakban van, az egyetemen a szakdolgozatát írja. Miről szól, és mi lesz, ha nagy lesz, illetve mi a terve diplomával a zsebben?

A Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi karán fogok végezni, remélhetőleg a nyáron. A szakdolgozatom témája a sportegyesületek (természetesen a Jegesmedvék példáján keresztül) és általános gazdálkodó szervezetek összehasonlítása és menedzselése. Eredetileg a szervezeti felépítésről és vezetésről akartam írni, de mivel a szakmai gyakorlatos helyemen a szervezet kicsi, ezért valamelyest módosul a szakdolgozat a projektmenedzsment irányába. Papíron közgazdász leszek, de erre azt szokták mondani, hogy abból minden lehet. A hoki utáni életre is kell gondolni, ezért szeretnék mesterképzésre továbbmenni.

Szilagyi Levente MIS 2014_15

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 6., szerda
AL 19:40 FTCSZG 9-2VÉGE
AL 20:00 VASLHL 4-8VÉGE
december 7., csütörtök
EL 17:30 BRADAB 3-2VÉGE
december 8., péntek
EL 17:30 GYEDAB 3-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 3-4 BVÉGE
EL 18:40 BJAFTC 3-2 HVÉGE
ICEHL 19:15 AVSASI 4-2VÉGE
AL 20:30 LHLOHA 8-4VÉGE
AL 20:45 WRMETO 2-9VÉGE
december 9., szombat
AL 19:00 SZGIKO 2-12VÉGE
AL 19:30 SPCFTC 3-6VÉGE
december 10., vasárnap
ICEHL 16:00 PUSAVS 2-3VÉGE
VB20 16:00 HUNKAZ 2-5VÉGE
    • SPORT 2
EL 16:30 BRAGYE 1-2VÉGE
EL 17:00 UTEDEB 5-3VÉGE
EL 17:30 SCCDAB ÉLŐ
EL 18:00 MISFTC ÉLŐ
december 11., hétfő
VB20 19:30 HUNAUT 
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum