A Mladá Boleslav kiverte a Plzent

 

A cseh Extraliga újonca kiejtette a 2013-as bajnokot a rájátszás első körében. A másik ágon egy 18 éves kapus döntött.

Csehország véget ért a rájátszás első köre. A Vítkovice erődemonstrációval kezdte a Pardubice elleni párharcot, ugyanis 8-2-re nyertek szerdán, egy nappal később viszont Robert Kristan helyett a 18 éves Karel Vejmelka kezdett, aki győzelemre vezette a vendégeket. A két pardubicei mérkőzésen is a fiatal kapus védett, mindkétszer nyert vele a csapat, ráadásul a 4. mérkőzésen 35 védéssel shutoutot ért el.

A Skoda Plzen rosszul kezdte a párharcot, 5-4-re kikapott hazai jégen a BK Mladá Boleslavtól. A csütörtöki hazai mérkőzését behúzta a Plzen, idegenben viszont két 4-2-es vereséget szenvedett, így a 2013-as bajnok csúfos kudarcot vallott az Extraliga újoncával szemben.

Mindkét párharcból az alacsonyabban rangsorolt csapat jutott tovább, a Pardubice a Litvínovval, míg a Mladá Boleslav a Trineccel játszik a negyeddöntőkben.

Első kör
Skoda Plzen (7.)?BK Mladá Boleslav (10.) 1-3
4-5 2-1 2-4 2-4
Vítkovice Steel (8.)?CSOB Pojistovná Pardubice (9.) 1-3
8-2 2-4 3-6 0-5
Negyeddöntők
Ocerári Trinec (1.)?BK Mladá Boleslav (10.) 0-0
03.13 03.14 03.17 03.18 03.20 03.22 03.24
Verva Litvínov (2.)?CSOB Pojistovná Pardubice (9.)  0-0
03.13 03.14 03.17 03.18 03.20 03.22 03.24
Kometa Brno (3.)?PSG Zlín (6.) 0-0
03.11 03.12 03.15 03.16 03.19 03.21 03.23
Sparta Praha (4.)?Montfield Hradec Králové (5.) 0-0
03.11 03.12 03.15 03.16 03.19 03.21 03.23
Elődöntők
???
03.28 03.29 04.01 04.02 04.04 04.06 04.08
???
03.26 03.27 03.30 03.31 04.03 04.05 04.07
Döntő
???
04.11 04.12 04.15 04.16 04.19 04.21 04.23

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 3., vasárnap
EL 17:00 UTEDAB 3-6VÉGE
EL 17:30 FHAMIS 2-4VÉGE
EL 18:30 DEBFTC 0-4VÉGE
december 5., kedd
ICEHL 19:15 AVSVOR 5-4VÉGE
AL 21:00 IKOWRM 4-1VÉGE
december 6., szerda
AL 19:40 FTCSZG 9-2VÉGE
AL 20:00 VASLHL 4-8VÉGE
december 7., csütörtök
EL 17:30 BRADAB 3-2VÉGE
december 8., péntek
EL 17:30 GYEDAB 
EL 18:30 MISDEB 
EL 18:40 BJAFTC 
ICEHL 19:15 AVSASI 
AL 20:30 LHLOHA 
AL 20:45 WRMETO 
december 9., szombat
AL   DBFASP 
AL 19:00 SZGIKO 
AL 19:30 SPCFTC 
Partnerünk
Archívum