A Debrecent fogadja a MAC

 

A viharos első mérkőzés után következik a budapesti juniorcsapat második Magyar Kupa-selejtezője.

A Tüskecsarnok jegét a napokban fagyasztják, ezért ismét a Megyeri úton fogadja ellenfelét a MAC. A hétfőn 18:45-kor kezdődő találkozót a Kincses, Haszonits, Vas M., Soós D. kvartett vezeti.

A Debrecen több mint kéthetes szünet után játszik újra. Rövid pihenő után alaposan meghajtotta játékosait Jevgenyij Muhin vezetőedző. A debreceni csapatnak határozott célja a négyes döntőbe jutás. Az orosz mester minden mérkőzésre négy teljes sorral kíván utazni. A légiósok és a rutinos magyar játékosok mellett a juniorokat is végig szeretné nézni a tréner, számukra nyilvánvalóan a következő évi szerződésekről is dönthetnek ezek a meccsek.

DHKFTC

Fotó: Molnár Dénes

A MAC a két MK-találkozó között egy nagyon fontos győzelmet aratott Bob Dever és Fodor Szabolcs csapata, az EBEL U20 negyeddöntőjében a nagyon erős Znojmót verték a Kisstadionban. Az első mérkőzésen történtek miatt nyilvánvalóan fegyelmi bizottsági ítéletek várhatók, ezekről még nincs információnk.

A Dab.Docler is elkezdte lekötni a mérkőzéseit. Március 6-án, pénteken 18 órakor Dunaújvárosban kezdi a DAB a Magyar Kupa-selejtező sorozatát, a Ferencváros ellen. A négy mérkőzéséből még csak kettő fix, 13-án, pénteken Debrecenben játszanak. Az UTE és a MAC elleni mérkőzés időpontja még nem végleges.

A Magyar Kupa-selejtező menetrendje:

2015. 02. 26., 18:30: MAC?UTE 1-7
2015. 03. 02., 18:45: MAC?Debrecen (Megyeri út)
2015. 03. 06., 18:00, UTE?Debrecen (Megyeri út)
2015. 03. 06., 18:00, Dab.Docler?FTC (Dunaújváros)
2015. 03. 09., MAC?FTC (tervezett helyszín: Tüskecsarnok)
2015. 03. 13., FTC?UTE (Pesterzsébet)
2015. 03. 13., Debrecen?Dab.Docler (Debrecen)
2015. 03. 20., Debrecen?FTC (Debrecen)

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
november 28., kedd
EL 18:30 DEBGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCBRA 7-1VÉGE
EL 18:30 MISSCC 4-3 HVÉGE
ICEHL 19:15 RBSAVS 4-1VÉGE
december 1., péntek
EL 18:00 DEBFHA 2-3 HVÉGE
EL 18:30 FTCUTE 2-1VÉGE
AL 19:00 ASPETO 8-4VÉGE
ICEHL 19:15 AVSVSV 3-2VÉGE
AL 20:45 WRMSPC 5-3VÉGE
december 2., szombat
EL 15:00 DABBJA 2-4VÉGE
ICEHL 17:30 AVSHCI 5-3VÉGE
AL 19:30 FTCVAS 7-8 HVÉGE
AL 19:30 ÓHADBF 3-6VÉGE
AL 20:00 LHLIKO 7-3VÉGE
december 3., vasárnap
EL 17:00 UTEDAB 
EL 17:30 FHAMIS 
EL 18:30 DEBFTC 
Partnerünk
Archívum