Sorsoltak a Magyar Kupában

   

Egyelőre négy csapat és hat mérkőzés szerepel a selejtező programjában. Jövő csütörtökön rajtol a kupaszezon.

Hét csapat jelentkezett az idei kiírásba. A Fehérvár az EBEL-rájátszásba jutással és a rendezéssel biztosította helyét a final fourban. A kiírás értelmében a Miskolc és a Dab.Docler is automatikus résztvevővé válhat, amennyiben megnyerik a folyamatban lévő MOL Liga-elődöntőjüket. Jelenleg tehát nem lehet tudni, hogy a mostani négy selejtezős csapat mezőnye bővül-e egy vagy két MOL ligással. Amennyiben nem, mert mindketten MOL Liga-döntőbe és ezzel Magyar Kupa négyes döntőbe jutnak, akkor a MAC, az UTE, az FTC és a Debrecen egy szabad helyért játszik körmérkőzést. Ha a Miskolc vagy a DAB elvérzik a MOL Ligában, akkor MK-selejtezőre kényszerül, azaz mind a négy csapattal játszik egy meccset, ez esetben az 5-ös selejtezőből az első 2 jut a négyes fináléba.

A MAC Budapest a juniorcsapatával vesz részt a sorozatban, 31 játékost nevezett, valamennyien 1995 és 1998 között születtek, korábban nem játszottak felnőtt csapatok ellen. A MAC szeretné a Tüskecsarnokban lebonyolítani a hazai meccseit, egyelőre úgy tűnik, hogy műszaki problémák miatt az első csatára nem ott kerül sor, de él még a remény, hogy március 2-án lejátsszák az új létesítmény az első felnőtt férfi jégkorong-tétmérkőzését.

A sorsolást elkészítette a szövetség, sőt a játéknapokban is megállapodtak a felek.

A Magyar Kupa-selejtező menetrendje:

2015. 02. 26., 18:30: MAC?UTE (tervezett helyszín: Megyeri út)
2015. 03. 02., MAC?Debrecen (tervezett helyszín: Tüskecsarnok)
2015. 03. 06., 18:00, UTE?Debrecen (Megyeri út)
2015. 03. 09., MAC?FTC (tervezett helyszín: Tüskecsarnok)
2015. 03. 13., FTC?UTE (Pesterzsébet)
2015. 03. 20., Debrecen?FTC (Debrecen)

Tokaji MK

Fotó: Sapa Fehérvár AV19 Facebbok

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 3., vasárnap
EL 17:00 UTEDAB 3-6VÉGE
EL 17:30 FHAMIS 2-4VÉGE
EL 18:30 DEBFTC 0-4VÉGE
december 5., kedd
ICEHL 19:15 AVSVOR 5-4VÉGE
AL 21:00 IKOWRM 4-1VÉGE
december 6., szerda
AL 19:40 FTCSZG 9-2VÉGE
AL 20:00 VASLHL 4-8VÉGE
december 7., csütörtök
EL 17:30 BRADAB 3-2VÉGE
december 8., péntek
EL 17:30 GYEDAB 
EL 18:30 MISDEB 
EL 18:40 BJAFTC 
ICEHL 19:15 AVSASI 
AL 20:30 LHLOHA 
AL 20:45 WRMETO 
december 9., szombat
AL   DBFASP 
AL 19:00 SZGIKO 
AL 19:30 SPCFTC 
Partnerünk
Archívum