Még sok dolgunk van áprilisig

   

A következő edzőtáborban már csak olyan játékos lesz ott a bő keretben, akivel eddig számolt a szezonban a stáb. A Sofron, Sarauer, Kóger sor végleges lehet. Rich Chernomaz szövetségi kapitány értékelte a lengyelországi tornát és az egész heti munkát.

A válogatott már a felkészülés hajrájában van, a novemberi és a februári négy nemzet torna után már csak a közvetlen világbajnoki felkészülés van hátra, áprilisban találkozik legközelebb a csapat. A krakkói vb előtt három mérkőzést játszunk a szomszédos A csoportos csapatokkal.

Fontos felkészülési állomás volt Torun?

Nagyon hasznos másfél héten vagyunk túl. A táborokban kipróbáltunk most már mindenkit, akit elhívunk majd az áprilisi felkészülésre. A lengyel túra után egyelőre úgy számolunk, hogy 18 csatárt, 11 hátvédet és 3 kapust hívunk majd be áprilisban.

Milyen kérdésekre kapott választ Lengyelországban?

A legfőbb dolog, amit láttam, hogy még sok dolgunk van. Sok olyan részlet van, amin dolgoznunk kell. Folytatnunk kell a megkezdett munkát, mert az a cél, hogy 100%-osak legyünk Krakkóban. Minden játékosnak továbbra is foglalkoznia kell az egyéni felkészüléssel, például az erőnlét kérdésével is. Vannak, akik kiváló kondicionális állapotban vannak, de láttunk olyanokat is, akik kevésbé. Vannak, akik többet játszanak a klubjukban, és olyanok is, akik kevesebbet, ennek függvényében kell még fejlődnie mindenkinek.

Chernomaz HUN vb

Fotó: Mudra László (MJSZ)

Eddig elégedett a felkészüléssel?

Nem mondhatnám, hogy elégedett vagyok. Mindig jó, ha több idő van a közös felkészülésre, márpedig a felnőtt válogatottnak nincs olyan sok ideje együtt dolgozni, mint szükséges lenne. Ráadásul ha a Fehérvár továbbjut az EBEL-rájátszásban, akkor valószínűleg még kevesebb időnk lesz, nehezebben zajlik majd a felkészülés. Természetesen ezt válogatott szövetségi kapitányként mondom, mert nekem szem előtt kell tartanom, hogy mennyit tud készülni a csapatom. A játékosoknak mindenképpen nagyon jót tenne, ha továbbjutnának, remek tapasztalat lenne számukra és feldobná őket.

Milyen benyomást tettek a fiatalok és az újak a szakvezetésre?

Jót. A tornán többen is jól teljesítettek közülük, ez boldoggá tesz. Csak hogy néhány nevet említsek, jól ment Kiss Dániel, Sárpátki Tamás és amíg meg nem sérült, Vincze Péter is.

A Sofron, Sarauer, Kóger sor nagyszerűen játszott az ukránok ellen, ez a trió késznek tűnik a világbajnokságra?

Jó lehet ez a sor, biztatóak a jelek, ez a kohézió elég lehet már a világbajnokságra is. Jó kémiát mutattak a fiúk Ukrajna ellen, sok gólt is lőttek, remélem, lehet rájuk építeni áprilisban is.

A kapus posztról milyen kép alakult ki?

Mindkét kapusunk jól védett. Rajna Miklós teljesítményében fellelhető volt egy kis visszaesés a második meccsére, de ez nem meglepő, hiszen alig védett a szezonban, főleg az utóbbi hónapokban, ez annak köszönhető. Neki extra munkát kell végeznie áprilisig, hogy maximális teljesítményt tudjon nyújtani. Bálizs Bencének az első meccsen nem volt túl sok dolga, de a feladatát hibátlanul elvégezte.

A toruni EIHC-torna menetrendje:

2015. február 6., péntek
16:00 Magyarország?Románia 8-0
19:30 Lengyelország?Ukrajna 6-5 hu.

2015. február 7., szombat
16:00 Lengyelország?Magyarország 2-0
19:30 Ukrajna?Románia 5-0

2015. február 8., vasárnap
16:00 Magyarország?Ukrajna 6-5
19:30 Lengyelország?Románia 4-0

A magyar válogatott játékoskerete a februári EIHC-tornára:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Bálizs Bence 1990 Miskolci Jegesmedvék
Rajna Miklós 1991 Fehérvár
Védők:
Gőz Balázs 1992 Miskolci Jegesmedvék
Gröschl Tamás 1980 Dab.Docler
Hüffner Adrián 1986 Dab.Docler
Kiss Dániel 1991 UTE
Mestyán István 1989 Dab.Docler
Orbán Attila 1990 Fehérvár
Pozsgai Tamás 1988 Dab.Docler
Reiter Attila 1994 Fehérvár
Szirányi Bence 1988 Fehérvár
Varga Arnold 1992 Fehérvár
Támadók:
Azari Zsolt 1986 Dab.Docler
Benk András 1987 Fehérvár
Berta Ákos 1987 Debreceni HK
Erdély Csanád 1996 Fehérvár
Kovács Csaba 1984 Fehérvár
Kóger Dániel 1989 Fehérvár
Magosi Bálint 1989 Fehérvár
Metcalfe Tyler 1984 Miskolci Jegesmedvék
Nagy Krisztián 1994 Miskolci Jegesmedvék
Andrew Sarauer 1984 Fehérvár
Sárpátki Tamás 1994 Fehérvár
Sebők Balázs 1994 Karpat (FIN)
Sikorcin Ladislav 1985 Fehérvár
Sofron István 1988 Krefeld Pinguine (GER)
Vas János 1984 Slavia Praha (CZE)
Vincze Péter 1995 Fehérvár


A felnőtt válogatott stábja, 2014/15:

Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz
Edzők: Majoross Gergely, Diego Scandella, Sille Tamás
Kapusedző: Gary Clark
Erőnléti edző: Puskás Sándor
GM: Nagy Attila
Csapatvezető: Imre Lajos
Orvos: Majzik Ernő, Tóth-Bagi Zoltán
Fizioterapeuta: Bagonya Imre, Sashalmi Tamás
Felszerelésmenedzser: Nagy József

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum