Rangadót nyertek Hári Jánosék

   

A Modo idegenben győzte le a Djurgardent. Sikerrel jártak Szélig Viktorék és Láday Tamásék is, szintén idegenben.

Nagy presztízsű rangadót rendeztek kedden a svéd elitben, amelyen a Djurgarden a Modót fogadta. A meccsre hétezernél is több néző váltott jegyet, ennek ellenére Háriék szereztek vezetést a frissen igazolt szlovák világbajnoki ezüstérmes, Marcel Hossa révén a második percben. A hazaiak emberhátrányban egyenlítettek még ugyanebben a periódusban. A középső játékrész gólt nem hozott, a végére inkább a bunyóval voltak elfoglalva a játékosok. Egy kisebb csetepaté után ugyanis összesen öten kaptak kétperces kisbüntetést. A 48. percben a Modo Hossa passzából visszavette a vezetést, de hiába kerültek a meccs végén kettős hátrányba a hazaiak, másodszor már nem sikerült egyenlíteni, 2-1-re nyert a Modo. Hári a negyedik sorban kapott helyet, pontot nem szerzett. A Modo továbbra is utolsó a tabellán, de mivel a Leksands és a Brynas is kikapott, így hátránya már csak 8 pont a bentmaradást érő 10. helyhez képest. Tíz fordulóval az alapszakasz vége előtt a helyzet tehát roppant nehéz, de legalább nem teljesen reménytelen.

Nyertek Szélig Viktorék is a Ligue Magnusben, ahol a Briancon Dijonba látogatott. Minden harmadban egy gól esett, az elsőben a hazaiak, a másodikban és a harmadikban a vendégek voltak eredményesek, így itt is 2-1-es vendégsiker született. Szélig Viktor pont nélkül, de +1-gyel zárt, a Brianconnak 25 forduló után 34 pontja van, ezzel ötödik a tabellán, a listavezető Grenoble-nak 39 pontja van.

Láday Tamásék fölényesen nyertek a WHL-ben. A Spokane a Saskatoonhoz látogatott és az első három percben három gólt rámolt be a hazaiak hálójába. A második harmad első felében 23 másodperc alatt újabb két gólt szereztek és még a harmadik harmadra is maradt egy találat. Mindeközben a hazaiak harmadonként egy gólra voltak képesek, így alakult ki a 6-3-as végeredmény. Láday pontot nem szerzett, +2-vel zárt, a Spokane hetedik nyugaton.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:

Név Csapat Liga H M G A P
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 4. 21 9 11 20
Hári János Modo SHL (SWE-1.) 12. 43 5 14 19
Láday Tamás Spokane Chiefs WHL 7. 42 0 4 4
Nagy Gergő Chicago Wolves AHL 5. 6 0 3 3
Nagy Gergő Kalamazoo Wings ECHL 3. 26 6 14 20
Sebők Balázs Hokki Mestis (FIN-2.) 3. 37 8 20 28
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 10. 40 7 8 15
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 5. 25 0 4 4
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) - 10 0 3 3
Vas János Slavia Praha Extraliga (CZE-1.) 14. 43 6 6 12
Vas Márton Löwen Frankfurt DEL2 (GER-2.) 5. 43 6 22 28

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 20., szerda
FELK 17:00 FHADAB 6-4VÉGE
FELK 18:00 MISUTE 2-3VÉGE
FELK 18:30 FTCDEB 3-1VÉGE
szeptember 22., péntek
FELK 18:00 DABFHA 1-2VÉGE
ICEHL 19:15 AVSRBS 1-4VÉGE
szeptember 23., szombat
SZK 18:00 FTCBJA 4-0VÉGE
    • M4 SPORT+
szeptember 24., vasárnap
ICEHL 17:30 KACAVS 7-3VÉGE
FELK 18:30 DEBMIS 3-5VÉGE
szeptember 26., kedd
ICEHL 19:15 AVSG99 6-1VÉGE
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 
EL 18:30 FHADAB 
EL 18:30 MISDEB 
EL 18:40 BJAUTE 
ICEHL 19:15 VICAVS 
Partnerünk
Archívum