14 év után visszavághatunk Szlovákiának

   

A február 6. és 8. között megrendezésre kerülő női Négy Nemzet Torna csapatait bemutató sorozatunk harmadik részében az a Szlovákia következik, aki 2010-ben olimpián járt és akivel pénteken játszunk.

Szlovákia 23 játékossal érkezik Budapestre. A keretük nagy részét ismerhetik a KMH Budapestben játszó magyar lányok, ugyanis 13 olyan játékos szerepel benne, akik az EWHL-es SKP Bratislavában jégkorongoznak, a két csapat két héttel ezelőtti mérkőzéseit pedig egyaránt 2-1-re nyerte a KMH. Andrej Schöber szövetségi edző 6 olyan játékossal számol, aki januárban bronzérmet szerzett Vaujanyban. A sérülteken kívül két hiányzójuk van klubelfoglaltságok miatt, Viktória Ihnatová és Petra Pravlíková Oroszországban maradtak az Arktyik-Unyiverszityetnél.

A magyar és a szlovák női felnőtt válogatott eddig 2-szer találkozott vb-kvalifikáción. 2000-ben 8-0-ra, 2001-ben 12-0-ra nyert északi szomszédunk. A két ország női U18-as válogatottjának szempontjából sokkal jobban állunk, 2012-ben 7-0-ra, 2015 januárjában pedig 7-1-re diadalmaskodtunk.

svknoi2

Szlovákia önálló női jégkorong-válogatottja az 1995-ös Eb-n indult először, ahol összesítésben a 10. helyet szerezte meg, akárcsak egy évvel később. Az 1999-es világbajnokságon a B csoport utolsó előtti helyén végeztek, ami azt eredményezte, hogy kvalifikációt kellett vívniuk 2000-ben. A magyarországi selejtezőtornán döntőbe jutottak, de Észak-Korea legyőzte őket, így 2001-ben újra kvalifikációs tornán kellett játszaniuk, amit már megnyertek.

A 2002-es olimpia után a szlovák női jégkorong aranyévei következtek. 2003 és 2005 között 3-szor végeztek a divízió II 2. helyén, majd 2007-ben megnyerték a harmadik vonalat. 2008-ban azonnal ezüstérmet szereztek a divízió I-ben, 2009-ben pedig meg is nyerték azt. 2011-ben még megőrizték A csoportos tagságukat, 2012-ben viszont kiestek. Ezután hanyatlás következett, 2013-ban bronzérmet szereztek a divízió 1/A-ban, 2014-ben pedig kiestek a második vonalból.

Mindenképpen említést érdemel, hogy a két A csoportos szereplésük előtt a vancouveri olimpiára is kijutottak, ahol a 8. helyen végeztek. Az egyik selejtezőtornán kiosztották a nemzetközi jégkorong-történelem legnagyobb verését, 82-0-ra mészárolták le Bulgáriát úgy, hogy a bolgárok kapura sem lőttek.

A pénteki Magyarország–Szlovákia mérkőzés érdekessége, hogy a magyar válogatott stábjában kapusedzőként szerepel az a Zuzana Tomcíková, aki 2013-ig a szlovák válogatott kapusa volt, valamint 2011-ben az A csoportos világbajnokság MVP-jének választották.

Az alább látható táblázatban összegeztük, az elmúlt három vb-n melyik korosztály mennyi játékost adott a szlovák válogatottba. Szembetűnő, hogy a magyar, a dán és a francia csapathoz képest sokkal kevesebb 1990-es években született játékost hívtak be.

Születési év 2012 2013 2014
1978 1 1 1
1980 1
1981 1
1983 2 2
1985 1 1
1986 1
1987 2 1 1
1988 4 2 2
1989 2 2 2
1990 1 1 2
1991 2 3 1
1992 2 1
1993 3 3 4
1994 1
1995 2 3 3
1996 1 1 1
1997 1
1998 1

A februári Női Négy Nemzet Torna menetrendje:

2015. február 6., 15.10: Franciaország–Dánia
2015. február 6., 18.10: Magyarország–Szlovákia

2015. február 7., 14.40: Dánia–Szlovákia
2015. február 7., 17.40: Franciaország–Magyarország

2015. február 8., 10.40: Franciaország–Szlovákia
2015. február 8., 13.40: Dánia–Magyarország

A női felnőtt válogatott bő játékoskerete a februári tornára:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Maruyama Yumi 2000 KMH
Németh Anikó 1996 HTI Barrie (CAN)
Poltzer Renáta 1997 KMH
Szigeti Ágnes 1990 Spisska Nová Ves (SVK)
Védők:
Csiszer Sarolt 1992 KMH
Kiss-Simon Franciska 1995 Belije Medvegyici (RUS)
Köles Kata 1996 Marilyn
Németh Bernadett 1996 KMH
Odnoga Lotti 1999 KMH
Pál Vanda 1997 KMH
Szlaby Gyöngyi 1988 KMH
Tóth Enikő 1996 KMH
Trencsényi Kitti 1992 KMH
Támadók:
Brgles Nóra 1991 SDE Stockholm (SWE)
Dabasi Réka 1996 KMH
Dettrich Szilvia 1991 KMH
Gasparics Fanni 1994 Belije Medvegyici (RUS)
Gottlibet Zóra 1998 Marilyn
Alex Gowie 1993 KMH
Grkovic Jelena 1997 Marilyn
Horváth Tifani 1996 Marilyn
Huszák Alexandra 1995 Belije Medvegyici (RUS)
Jókai Szilágyi Kinga 1997 Sportország
Jókai Szilágyi Zsófia 1992 MSSK Pitea (SWE)
Kiss Andrea 1996 Marilyn
Krivi Kriszti 1996 ZHK Poprad (SVK)
Pintér Hanna 1998 Marilyn
Pintér Lili 1996 Marilyn
Rónai Alexandra 1993 KMH
Somogyi Vivien 1995 KMH
Szelényi Lilien 1997 Marilyn
Ungár Rebeka 1997 KMH

A csapatoknál a női együtteseket tüntettük fel.

A magyar női válogatott stáb, 2014/15:
Edzők: Buzás Norbert, Marton Tibor
Mentoredző: Dwayne Gylywoychuk
Kapusedző: Zuzana Tomciková, Szabó Tamás
Csapatvezető: Jasó Judit
Rehabilitációs edző: Ágó Renáta
Felszerelésmenedzser: Medgyes László

noinegynemzetplakat

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 15., vasárnap
EBYSL 12:10 MACRBS 3-4 HVÉGE
EBYSL 14:30 MZAAVS 2-3 HVÉGE
EBYSL 16:20 VSVDMJ 3-2VÉGE
EBYSL 16:40 VASSLL 1-2VÉGE
EBEL 17:00 AVSG99 1-5VÉGE
EBYSL 17:00 HKBZNO 1-5VÉGE
MOL 17:00 GALMAC 1-7VÉGE
MOL 18:30 DHKTIT 4-3VÉGE
január 16., hétfő
U18 17:15 MISPEF 10-2VÉGE
MOL 17:30 BRAMAC 0-3VÉGE
MOL 18:00 UTEDAB 4-1VÉGE
    • M4 SPORT
január 17., kedd
MOL 17:00 GALSCC 2-3VÉGE
MOL 18:30 MISFTC 7-4VÉGE
január 18., szerda
KHL 15:00 MMGAVG 
    • SPORT 2
U20 16:50 KMHMIS 
U20 19:30 MACZEG 
január 19., csütörtök
NHL 01:35 MTLPIT 
    • SPÍLER TV
NHL 04:30 LAKSJS 
    • SPÍLER TV
U18 15:30 DHKPEF 
U18 16:00 AVSUTE 
U18 16:00 ETOMIS 
EBYSL 17:40 VASMZA 
EBYSL 18:00 AVSVIC 
MOL 18:00 DABBRA 
U18 18:10 VASMAC 
január 20., péntek
EBJL   HKBMAC 
NHL 01:05 CBJOTT 
    • SPÍLER TV
U20 14:30 DHKAVS 
MOL 18:00 UTEBRA 
MOL 18:30 TITSCC 
MOL 19:00 FTCGAL 
EBEL 19:15 G99AVS 
január 21., szombat
NHL 01:05 BOSCHI 
    • SPÍLER TV
EBJL 12:40 HKBVIC 
EBYSL 14:30 RBSHKB 
EBJL 15:00 UTEEHL 
EBJL 16:10 MACOHC 
EBYSL 17:00 DMJOLL 
EBYSL 18:00 EHLMAC 
MOL 18:00 MACGAL 
EBJL 18:30 MRBDMJ 
MOL 18:30 MISSCC 
EBJL 18:55 VSVAVS 
NHL 21:05 WINSTL 
    • SPÍLER TV
január 22., vasárnap
EBJL   ZASVAS 
NHL 04:00 CGYEDM 
    • SPÍLER TV
EBYSL 12:00 RBSMAC 
EBJL 15:30 RBSETO 
EBYSL 15:40 VASTRK 
EBYSL 15:40 ZNOHKB 
EBYSL 17:30 SLLAVS 
MOL 18:00 BEOTIT 
MOL 18:00 FTCBRA 
EBEL 18:15 AVSVSV 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MACUTE 
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
január 24., kedd
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK   MACDHK 
MK   MISDAB 
U20   DHKMAC 
U20 18:40 KMHVAS 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk