

A Löwen Frankfurt nyert
Rich Chernomaz general manager nyugodtan hagyhatta ott csapatát, Vas Mártonék magabiztosan nyertek az utolsó előtti Heilbronner Falken ellen. Vas János ismét elképesztően erős ellenfelekkel szemben játszott, de a Slavia kikapott, akárcsak Sofron István Krefeldje.
Nem ment a speciális egységeknek Sofron Istvánéknak a DEL-ben, hazai pályán a 3. helyezett Ingolstadt ellen. Az első harmadban két gólt is kaptak emberhátrányban, majd a második játékrész elején egyet emberelőnyből. Ezen el is ment a meccs, a Krefeld már csak szépíteni tudott, a vége 3-1 lett. Veresége ellenére a Krefeld maradt a 10. helyen.
Tízezer néző volt kíváncsi a két prágai extraligás csapat vasárnapi rangadójára. A Slavia a mérkőzés feléig tudta tartani a lépést a Spartával, utána azonban fokozatosan állva hagyta ellenfelét. A nézők sok gólt láthattak, hiszen a félidőben már 4-4 volt az állás. Ezt követően azonban a Sparta két perc alatt két gólt lőtt, majd a harmadik játékrészt is nyerte 3-0-ra. A vége így 9-4 lett, a Sparta nem kevesebb, mint 7 emberelőnyös gólt szerzett, betalált Reway és Sabolic is, pontot szerzett Jaroslav Hlinka, hogy csak a magyar olvasók számára legismerősebb játékosokat említsük. Vas János pontot nem szerzett, ha hinni lehet a jegyzőkönyvnek, sem kapott, sem lőtt gólnál nem volt jégen, miközben 11 perc jégidőt kapott. A Slavia továbbra is utolsó a tabellán.
Mialatt Rich Chernomaz szövetségi kapitány a Fehérvár felsőházba jutását ünnepelte, csapata, a Löwen Frankfurt minden harmadban egy gólt lőtt és egyet sem kapott. Vas Mártonék a DEL2 utolsó előtti helyen álló csapatához, a Heilbronner Falkenhez látogattak. A vége így 3-0 lett, a Löwen továbbra is negyedik a tabellán.
Kisebb szünet után folytatódtak a tíz legjobb csapat küzdelmei a svéd juniorligában. Szombaton Galló Vilmosék ellenfele az Örebro volt. Bár a Linköping játszott hazai pályán, mégis a vendégek szereztek vezetést, sőt, a második harmad elején két góllal is elmentek. A hazaiak még a szünet előtt egyenlítettek, majd az utolsó játékrész utolsó perceiben felgyorsultak az események. 69 másodperccel a rendes játékidő vége előtt a Linköping kihasznált egy emberelőnyt, azonban a vendégek 53 másodpercen belül egalizáltak. Jöhetett a hosszabbítás és benne Galló Vilmos, aki az öt perc felénél adott gólpasszt csapattársának, 4-3-ra megnyerve a mérkőzést. Vasárnap szintén hazai pályán játszottak Gallóék, a Farjestads volt az ellenfél, akkor is a hosszabbítás felénél dőlt el a meccs és ismét a Linköping javára. A végeredmény 2-1 lett, Galló első soros volt, pontot nem szerzett. Eddigi nyolc meccséből a Linköping mindössze egyetlenegyet veszített el, ez a második helyre elég a tabellán.
Egy győzelem és egy hosszabbításos vereség a Düsseldorf hétvégi mérlege. Keresztury Erikék szombaton 4-1-re győztek, míg vasárnap 3-3-as döntetlen után a Starbulls Rosenheim talált be az overtime-ban és nyert 4-3-ra. A vendégek egyenlítő találata fél perccel a rendes játékidő vége előtt született, amikor kapusukat lehozva hat mezőnyjátékossal támadt az ellenfél. Keresztury szombaton egy gólpasszal járult hozzá csapata győzelmével és +1-gyel zárt, vasárnap nem szerzett pontot, viszont kapott gólnál sem volt a jégen. A Düsseldorf jelenleg a hatodik a tabellán, de ez minden bizonnyal csak átmeneti állapot, hiszen az állás nagyon szoros, Kereszturyék pedig ellenfeleiknél jóval kevesebb meccset játszottak.
Nem volt jó hónap a január Garát Zsomboréknak. Az Eastern Hockey League-ben szereplő Boston Bandits hét meccséből csak kettőt tudott megnyerni, így 38 meccsen szerzett 38 pontjával a Bandits a harmadik helyen áll az EHL bostoni csoportjában. A liga egészét tekintve ez a középmezőnyhöz elég. Garát eddig 31 meccsen lépett pályára, mint emlékezhetünk, az U20-as világbajnokság idején volt egy hosszabb kihagyása, ezeken 2 gólt és 7 asszisztot szerzett.
Postás Cipriánék évkezdete egészen másként alakult, hiszen a Greater Metro Junior A Hockey League-ben szereplő South Muskoka 11 mérkőzéséből mindössze kettőt vesztett. Postás 35 meccsen lépett eddig pályára a szezonban, ezeken 6 gólt és 18 asszisztot szerzett. A South Muskoka ötödik a tabellán, százalékos mutatója alapján viszont a harmadik, csak kevesebb meccs van a háta mögött.
Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:
Név | Csapat | Liga | H | M | G | A | P |
Fekete Dániel | VEU Feldkirch | INL (AUT-2.) | 4. | 21 | 9 | 11 | 20 |
Hári János | Modo | SHL (SWE-1.) | 12. | 42 | 5 | 14 | 19 |
Láday Tamás | Spokane Chiefs | WHL | 4. | 37 | 0 | 3 | 3 |
Nagy Gergő | Chicago Wolves | AHL | 5. | 6 | 0 | 3 | 3 |
Nagy Gergő | Kalamazoo Wings | ECHL | 4. | 21 | 4 | 10 | 14 |
Sebők Balázs | Hokki | Mestis (FIN-2.) | 3. | 37 | 8 | 20 | 28 |
Sofron István | Krefeld Pinguine | DEL (GER-1.) | 10. | 40 | 7 | 8 | 15 |
Szélig Viktor | Briancon | Ligue Magnus (FRA-1.) | 5. | 24 | 0 | 4 | 4 |
Briancon | Kupa és Ligakupa (FRA) | - | 10 | 0 | 3 | 3 | |
Vas János | Slavia Praha | Extraliga (CZE-1.) | 14. | 43 | 6 | 6 | 12 |
Vas Márton | Löwen Frankfurt | DEL2 (GER-2.) | 4. | 42 | 6 | 21 | 27 |
Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.