Szélig Viktor két gólpasszt adott

 

A Briancon 6-3-ra nyert a Dijon ellen. A Slavia hazai pályán nem bírt a Pardubicével, amely jó százalékban használta ki az emberelőnyeit. Letelt Sofron István eltiltása, a Krefeld nélküle 9-1-re kapott ki az Iserlohn otthonában.

A francia bajnokságban a Briancon a Dijont fogadta. A vendégek kispadján a magyar szurkolók által is jól ismert Jarmo Tolvanen áll, aki a Fehérvár után igazolt Franciaországba és azóta is ő vezeti a csapatot. A mérkőzés változatosan alakult, hiszen a vendégek szereztek vezetést, amire a Briancon még az első harmadban három góllal felelt, ám a meccs felénél már döntetlen volt az állás. Ekkor azonban jött Szélig Viktor és két gólpasszal segítette csapatát abban, hogy a maga javára döntse el a meccset. A végére jutott még egy emberelőnyös találat, ezzel alakult ki a 6-3-as végeredmény. A Briancon győzelmével két helyet lépett előre a tabellán és már az ötödik.

Nem sikerült a harmadik győzelem Vas János csapatának, a Slavia Prahának, kedden hazai pályán 6-1-es vereséget szenvedett a Pardubicétől. A meccs feléig jól tartották magukat a hazaiak, ekkor még csak 2-1-re vezetett a Pardubice, azonban innentől zsinórban három emberelőnyös gólt is lőttek, majd az 57. percben hatodszor is mattolták a Slavia védelmét. Vas ismét húsz percnél több jégidőt kapott, pontot nem szerzett, a Slavia továbbra is utolsó a tabellán.

Letöltötte hárommeccses eltiltását Sofron István, szükség is lesz a csatárra, hiszen a Krefeld súlyos, 9-1-es vereségbe szaladt bele az Iserlohn otthonában. A DEL ötödik helyen álló csapata bombaformában van, legutóbb a Düsseldorfot 8-1-gyel küldte haza. Az akkor csodagólt szerző kanadai Petersen ezúttal visszafogta magát, mindössze egy gólpasszra futotta az erejéből.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:

Név Csapat Liga H M G A P
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 4. 21 9 11 20
Hári János Modo SHL (SWE-1.) 12. 39 5 11 16
Láday Tamás Spokane Chiefs WHL 4. 36 0 3 3
Nagy Gergő Chicago Wolves AHL 5. 6 0 3 3
Nagy Gergő Kalamazoo Wings ECHL 5. 19 4 10 14
Sebők Balázs Hokki Mestis (FIN-2.) 5. 34 7 18 25
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 11. 38 7 7 14
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 5. 23 0 4 4
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) - 10 0 3 3
Vas János Slavia Praha Extraliga (CZE-1.) 14. 41 6 6 12
Vas Márton Löwen Frankfurt DEL2 (GER-2.) 4. 40 6 21 27

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum