A DAB a HSC ellen javíthat

   

A ligautolsó érkezik Dunaújvárosba, mindkét csapat háromgólos vereségen van túl, a Csíkszereda Debrecenben, a DAB Érsekújváron kapott ki pénteken.

A HSC idén még nem szerzett pontot Dunaújvárosban, sőt az eddigi öt meccs során mindössze két pontot fogott szombati ellenfelével szemben, az első szeredai összecsapást nyerték meg Mihály Edéék hosszabbításban. A párharc érdekessége, hogy az volt az egyetlen alkalom, amikor az Acélbikák nem négy, csak három gólt tudtak lőni és ez a győzelembe is került. A másik négy meccsen nem több, nem kevesebb, mindig éppen négy újvárosi találat született, ami mindig elég is volt a három pont megszerzéséhez.

dabhsc

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

A HSC egyszer 3, kétszer két gólig jutott, legutóbb Csíkszeredában pedig mindössze egy találatot szereztek. A papírforma egyértelmű hazai sikert ígér, bár mindkét csapat igen rossz passzban van. A sérülésektől tizedelt DAB pénteken nagyon sima vereséget szenvedett Érsekújváron, ami az első helyébe került, a HSC Debrecenben kapott az első 22 percben hat gólt, bár a végére hármat faragtak a hátrányból. Nagy kérdés, hogy ki lesz egészséges a hazaiaknál, illetve mennyire tud motivációt találni a vendégcsapat azok után, hogy a rájátszástól már régen elbúcsúztak.

Donald MacLean (vezetőedző, Dab.Docler): Természetesen nem engedhetjük meg magunknak, hogy bárkit lebecsüljünk ebben a ligában, így az, hogy a Csíkszereda az utolsó helyen áll, nem jelent semmit. Hogy továbbmenjek, véleményem szerint az egyik legkeményebben dolgozó csapat a ligában a kék-fehér, helyezéstől függetlenül. Nagyon nehéz négy napos etapban vagyunk, Érsekújváron jártunk pénteken, hétfőn pedig érkezik a legnagyobb riválisunk, a Miskolc. Mindenkinek végig koncentráltan, fókuszáltan kell játszania mind a három mérkőzésen, még ha ez négy nap alatt különösen nehéz is. Úgy érzem, fizikailag és mentálisan is rendben van a csapat, mindenkinek egy célja van minden nap, amikor megérkezik a jégpályára, hogy jobbak legyünk, mint tegnap voltunk. Ha a hajón mindenki egy irányban evez, akkor nagyon jó dolgok várnak ránk a közeljövőben, a pénteki gyengébb játék ellenére is. Szombaton természetesen az a célunk, hogy a három pontot itthon tartsuk.

Dab.Docler–HSC Csíkszereda 5-6

   

A HSC mindenki számára bizonyította, hogy becsülettel fejezi be a szezont, a meccs végén 72 másodperc alatt három találatot szerezve, kétgólos hátrányból fordított a DAB otthonában. Ezzel a vereséggel a hazaiak egyelőre roppant távol kerültek az első hely megszerzésének lehetőségétől.

Nem túl nagy tempóban, ám egyértelmű hazai dominanciával kezdődött a mérkőzés. A HSC nem erőltette a mezőnybeli játékot, igyekezett a saját harmadában megfelelő határozottsággal biztosítani a kulcsterületeket és ez sokáig elégnek is tűnt a hazaiak ellen. Sőt, a 9. percben Salonen szerzett korongot és meg is szerezte a vezetést csapatának (0-1). Eggyel magasabb sebességbe kapcsolt a DAB, jött is az előny, amit Galanisz értékesített (1-1). A harmad végére teljesen egyoldalúvá vált a mérkőzés, ám a Szereda jól takarított a kapu előtt, Ruczuj is jól védett és a hazai csatárok sem voltak elég magabiztosak, így átvészelték ezt a kritikus periódust Christer Dreberg tanítványai. A középső játékrészre egy sokkal pörgősebb DAB korcsolyázott ki, azonban a befejezésekkel továbbra is hadilábon álltak. Az akarásnak emberhátrány lett a vége, de az Acélbikák négy mezőnyjátékossal is teljesen egyenlő játékerőt képviselték, Ruczujnak volt keményebb védeni valója. Ezért is volt érthetetlen, amikor a kiegészülés pillanatában egy újvárosi támadás során a vendégek közül néhányan elmentek cserére. A támadás során a csatárok elvitték a védőket a rövid oldalra, a hosszún érkezett Azari Zsolt, akinek a lövését még fogta Ruczuj, de az ellenállhatatlan tempóban érkező csatár korcsolyájáról Martine elé pattant a korong, aki közvetlen közelről megszerezte a vezetést a DAB-nak (2-1).

Újabb hazai hátrány következett, ami jobban sikerült az előzőnél, főleg Salonen kevergetett veszélyesen. A szeredai előnyjáték vége azonban ismét borzalmasan balszerencsésre sikerült, az idény legfurcsább gólpasszát produkálva. Hajek kapuja mögött kevergetett a HSC, majd erősen tették vissza a kapu elé, ami azonban akadálytalanul suhant el minden ütő mellett. Ráadásul volt a korongban annyi kraft, hogy pont elmenjen a büntetőpadról éppen visszatérő Galaniszig, aki nagyon magabiztosan és teljesen egyedül ment vele kapura, Ruczuj tehetetlen volt (3-1). A HSC javára legyen mondva, hogy a két demoralizáló gól sem törte meg, sőt, mintha ettől jött volna meg a kedvük a játékhoz. Föladták a sündisznóállásokat, és élvezetes meccset produkáltak. Ennek meg is lett az eredménye, előbb Mihály szólóját fogta roppant magabiztosan Hajek, majd Molnár Zsombor és Gecse Hugó lépett ki, a húszéves fiatal szeredai tehetség pedig elképesztően finom mozdulattal húzta fel a pontosan érkező keresztpasszt a hosszú felsőbe (3-2). Nem sokáig örülhettek azonban felzárkózásnak a vendégek, a túloldalon szintén egy fiatal tehetség, az a 19 éves Szepessy Máté villant. Korongszerzése után Somogyi és Papp is ment vele, hárman vezették Sallóra és Ruczujra a pakkot, de Szepessy úgy gondolta, megoldja ő ezt egyedül is és így is járt el, visszaállítva a kétgólos előnyt.

dabhsc
Fotó: Mudra László – Dabdocler.hu (archív)

A harmadik játékrész nagy szeredai rohamokkal indult, majd egy kontra végén Satek szánta el magát lövésre, a korong ráadásul megpattant egy hazai ütőn és sebességét vesztve, teljesen ütemtelenül csorgott be a tehetetlen Hajek lábai között (4-3). Ezzel ismét egyre csökkent az előny, azonban ismét érkezett a nagyon gólérzékeny Szepessy Máté, és egy Somogyival, illetve Martine-nal történt szép háromszögelés végén a 45. percben megszerezte csapata ötödik gólját (5-3). Innentől valamivel kiegyenlítettebb lett a játék képe, mezőnyben dominált a DAB, de a veszélyess helyzetek számában pariban volt a HSC. Kilenc perccel a vége előtt ismét egyre zárkóztak volna a vendégek, azonban a játékvezetők nem adták meg a találatot. Az utolsó két percre emberelőnybe került a HSC, Dreberg mester azonnal időt is kért, majd lehozta Ruczujt. Ekkor talán még ő sem remélte, mennyire jön majd be ez a húzása. 58:43-nál ugyanis Nagy István kékvonalas lövése talált utat Hajek lábai között a kapuba, majd húsz másodperccel a vége előtt, az ismét hat mezőnyjátékossal felálló HSC-ből Farkas Tamás egalizált, mígnem újabb 15 másodperc elteltével Molnár Zsombor a győztes találatot is megszerezte. A sírból hozta vissza a meccset a HSC, megérdemelten szerezte meg szezonbeli első újvárosi győzelmét.

Donald MacLean (vezetőedző, Dab.Docler): Nagyon nehéz most okosat mondani. 58 percen keresztül jól játszottunk, a taktikát követték a fiúk, aztán jött egy olyan rövidzárlat, ami ahhoz vezetett, hogy másfél perc alatt három gólt kaptunk. Ez ezen a szinten megengedhetetlen. El kell felejtenünk ezt a meccset – nem lesz egyszerű.

Christer Dreberg (vezetőedző, HSC Csíkszereda): Nagyon jól küzdöttek a fiúk, mindent beleadtak, a liga egyik top csapata ellen bizonyították, hogy a kemény munka milyen eredményt szülhet. Örülök a három pontnak!

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 450 néző. Játékvezetők: Varjú, Mayer, Abonyi, Nedeljkovic,ivan.
Hajek: 89,2% (Kalnins)
K
Ruczuj: 87,5% (Kozuch)
Pozsgai, Hüffner, Galanisz, Azari, Szappanos
1
Spady, Nagy I., Sátek, Molnár Zs., Farkas
Martine, Mestyán, Eskelinen, Gröschl, Peterdi
2
Papp Sz., Bíró O., Salonen, Heffernan, Bíró G.
Nagy R., Erdélyi, Somogyi, Szepessy M., Papp V.
3
Salló, Gecse, Molnár Z., Mihály, Tranca
Hruby, Dörök, Magosi, Léránt
4
Geréb, Bíró T., Rokaly
MacLean Donald, Lefebvre Marc
E
Dreberg Christer, Gál Sándor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 08:07 SCC Salonen Heffernan
1-1 10:23 DAB PP Galanisz Azari Szappanos
2-1 25:12 DAB Martine Gröschl Azari
3-1 28:53 DAB Galanisz
3-2 31:52 SCC Gecse Molnár Zs. Sátek
4-2 35:12 DAB Szepessy M. Papp V. Somogyi
4-3 43:23 SCC Sátek Farkas Spady
5-3 44:38 DAB Szepessy M. Somogyi Martine
5-4 58:43 SCC PP Nagy I. Sátek Farkas
5-5 59:40 SCC Farkas Molnár Zs. Spady
5-6 59:55 SCC Molnár Zs.
40 Kapura lövések száma 37
8 Kiállításpercek 4

A DAB–HSC videó-összefoglalója

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum