A Fehérvár most már aligha botolhat

   

Négypontos mérkőzést játszik a Graz a Volán otthonában. Ha a magyar csapat nyer, leszakítja a 8. helyezettet és már csak a Znojmóra és a Bolzanóra kell koncentrálnia.

November 23. óta lejátszott 19 meccsén mindössze 8 pontot szerzett a Graz, amely addig a tabella élmezőnyében szerepelt. Ilyen pálfordulásra emberemlékezet óta nincs példa az osztrák bázisú ligában. A grazi mélyrepülésnek személyi konzekvenciái is lettek, érkezett David Rodman és a hírek szerint ugyancsak aláírt a csapathoz Sabahudin Kovacevic is. Velük két stabil A csoportos válogatott játékos tette át a székhelyét a stájer tartományi fővárosba, ráadásul a csatár Rodman mellett a védő Kovacevic is komoly gólveszélyt jelent az ellenfelek kapujára. Ezzel a Graz lassan egy új rekordot is felállít, a szezonban rövidebb-hosszabb ideig szerződtetett légiósai száma megközelítette a 25-t. Mindennek alig van kézzel fogható eredménye, a 99ers jelenleg 5 ponttal áll a Fehérvár mögött, csoda lenne a felsőházba jutása. Alighanem már a középszakaszra koncentrálnak.

Négypontos mérkőzést játszik a két csapat Fehérváron, ugyanis pillanatnyilag mind a ketten a vonal alatt találhatóak. Amíg azonban a Fehérvár hátránya mindössze egyetlen pont a felsőházi helyek végén található csapatok ellen, addig a Graz lemaradása már hat pont. Amíg tehát a Volán még mindig maga irányítja a sorsát, a Graz már mások segítségére is rászorul, és a székesfehérvári meccs nagyjából az utolsó reálisnak nevezhető esélyt jelentheti számára a felsőházba jutásra. Rob Pallin csapata számára annál is fontosabb a lehetőleg rendes játékidőben elért győzelem, mert az eddigi három meccs közül a Graz kettőt megnyert, és a harmadikon is szerzett egy pontot, tehát ha a 44 forduló végén egyenlő pontszámmal végeznének, akkor a Graz kerülne előbbre jobb egymás elleni eredménnyel. Ugyanez a helyzet egyébként a még mindig távolban lévő, a magyarokat négy egységgel előző Villachhal.

AVSG99 5

A pénteki győzelemhez elsősorban a védekezés stabilizálására lesz szükség. A villachi 1-8 után újra a Fehérvár kapta a legtöbb gólt a ligában, ez immár teljes szezont végigkísérő történet, hiszen Rob Pallin azzal indította az évadot szeptemberben, hogy a meccsenkénti több mint 3,5 kapott gól tarthatatlan, az eredményesség rovására mehet. Ehhez képest tartunk majdnem meccsenkénti 4-nél, ezt még az amúgy megtáltosodott csatársor sem tudja kompenzálni. Kész csoda, hogy még versenyben van a csapat a 6. helyért.

A mérkőzést a Sportklub Tv élőben közvetíti.

Rob Pallin, a Fehérvár vezetőedzője: “Problémáink vannak az idegenbeli meccseken, de az egy harmad alatt kapott 6 gól mindenképpen teljességgel elfogadhatatlan, tökmindegy, hogy hívják az ellenfelet. A Graz ellen be kell kezdenünk, az első pillanattól nyomást kell gyakorolni rájuk. Úgy érzem, fejben is jól felkészítettem a csapatot a meccsre. Ez már olyan lesz, mintha a rájátszásban lennénk, ezért elsősorban a védekezésre kell gondot fordítanunk, és onnan villámgyorsan átmenni támadásba.”

Mitch Ganzak, a Graz védője: “Az első pillanattól készen kell állnunk. A jelszavunk: első a védekezés! Szilárd védekezésből akarunk lehetőségekhez jutni, és azokat érvényesíteni. Számunkra most már csak a győzelmek fogadhatók el.”

A Grazban Lattendresse és Unterweger sérült, egyikük sem jön Fehérvárra, és Cuma játéka is kérdéses. A Volánban Pallin már Villachban jelezte, hogy át fogja alakítani a sorokat.

Fehérvár–Graz 2-4

   

A hibák és a fegyelmezetlenségek miatt egy egész jól induló meccsből görcsös szenvedés lett. Végül egy fájó mérkőzésen simán kaptunk ki egy nem jól játszó, közepes erősségű csapattól.

Két szlovén olimpikonnal, David Rodmannal és Sabahudin Kovaceviccsel jött a Graz, a szlovák Petruskát és a szlovén Verlicet kirakták a keretből. A mérkőzést két grazi támadás vezette fel, majd a 2. percben Magosi Bálint szólózhatott, de a csatát nagy nehezen Sabourin nyerte. Jól indult a Fehérvár meccse, hátrányban is veszélyeztetett. Kovács Csaba és Sarauer ketten őrjítették meg az öt grazi játékost, többször át- és befűzték őket, nagyon komoly technikát mutattak be, a vendégek szerencsével úszták meg kapott gól nélkül. Megérdemelten szereztünk vezetést, Sikorcin nagy lövése lejött a Graz-kapusról, a kapu mögül visszaérkező Kóger ügyesen csapott le a korongra, ami azért kis szerencsével jutott a kapuba (1-0). Sajnos egy kihagyás miatt fél perc alatt egyenlített a 99ers. Walkeren jól védekezett a magyar hátvéd, de a középerős lapos lövés valahogy kikerülte Engstrand mamutját (1-1). A tévében potyának tűnt ez a gól, amiért nagyon kár, megtörte a csapat lendületét. Sajnos innentől nagyon gyengévé vált a játék, mert a Graz után már a Volán sem tudott igazán építkezni. Így összességében egy nagyon gyenge harmaddal indult a létfontosságú találkozó. Ennek ellenére a végén mégis könnyen előnybe kerülhetett volna a hazai gárda, de nem volt meg az utolsó jó mozdulat egyszer sem.

A második harmad elején öt perc alatt három kiállítással sújtották a magyar csapatot a játékvezetők, a vendégek sajnos az elsőt és a harmadikat kihasználták. Ganahl góljával fordítottak, majd Kelly tisztára játszott helyzetből már 1-3-ra állította az eredményjelzőt. A 29. percben jégre került a Fehérvár, néma csend ült az Ifj. Ocskay Gábor-jégcsarnok nézőterére. Pedig semmi nem volt veszve, két gól nem a világ. Ezt leginkább Kóger, Kovács, Magosi és Sarauer érezte ekkor, ők nyújtottak a kritikus időszakban a többieknél jobbat, majd Banham hozta vissza a csapatot a meccsbe. A veterán csatárt 8 másodperc alatt kétszer is akasztották, a kettős előnyt nagyon gyorsan kihasználtuk Sarauer révén, így a 34. percben 2-3-ra visszajöttünk. Maradt még szimpla előny, nem is ment rosszul a fórjáték, de nem használtuk ki. A harmad hátralévő idejében is lyukas volt a védekezés, több nagy Graz-helyzet alakult ki. Elöl nem volt nagy gond, de a párharcok jelentős részét Sabourin nyerte. A második harmad után az egygólos hátránnyal összességében nem jártunk rosszul, lehetett volna aggasztóbb is az eredmény. Borzasztó 25 perc után pörgött fel a magyar csapat, amelyen helyenként nem lehetett érezni, hogy minden játékosa maximálisan odatenné magát, nem volt meg a kellő tűz a srácokban, nem csak a színvonal, de az iram sem közelítette meg a Ljubljana és a Dornbirn ellen látottakat.

Eredményjelző nélkül indult az utolsó harmad. Jobban játszott a Fehérvár, mint addig, voltak helyzetek is, emberelőnyt is kaptunk, de nem sikerült belőni a korongot a kapuba. Hátul sajnos egész meccsen bizonytalan volt a csapat, a negyedik gól előtt is két grazi csatár vert meg négy volános védekező embert, Ganahl három kék mezes gyűrűjében kapott korongot a kapu előterében, ebből lett 2-4 az 51. percben, és érezhető volt, hogy innen ezen a napon nincs visszaút. A negyedik sorban játszott LoVecchio egy kakaskodás miatt kizárta magát a meccsből, 10 perces fegyelmit kapott. A játék monotonná vált, a Graz jól csorgatta le az időt és ekkor már a hit is hiányzott a Fehérvár játékosainak többségéből.

Nagyon rosszkor jött ez a kudarc, jelentős a pofon mértéke, de még mindig van hátra meccs bőven, lehet feledtetni mindent. A Bolzano is kikapott, így a hátrány nem nőtt. Az elszalasztott esély miatt nem szabad bánkódni, dolgozni kell a következő öt mérkőzésen. Ennél nagyobb tűzzel és kevesebb gátlással.

Az előttünk álló feladat nagyon nehéz

   

Pallin és Bjorkstrand véleménye.

Rob Pallin (vezetőedző, Fehérvár): Az első harmaddal nagyjából elégedett lehettem, de a középső játékrészben két emberhátrányos gólt is kaptunk, és innen már nem tudtunk visszajönni. Ezután felzárkózni még sikerült, a záró harmadban jól is játszottunk, mégsem tudtunk betalálni. Az előttünk álló feladat nagyon nehéz, a hátralevő öt mérkőzésen még keményebben kell harcolnunk, hogy elérjük a célunkat.

Todd Bjorkstrand (vezetőedző, Graz): A legfontosabb, hogy megnyertük a mérkőzést és megszereztük a két pontot. Hatvan percen át fegyelmezetten játszottunk, keményen küzdöttünk, főként ennek köszönhető a siker. Úgy gondolom, megérdemelten nyertünk, hiszen nem hagytunk teret a Fehérvárnak, végig a mi akaratunk érvényesült.

Forrás: albavolanhockey.hu

EBEL, 3257 néző. Játékvezetők: Dremelj, Johnston, Smeibidlo.
Engstrand: 81,0% (Rajna)
K
Sabourin: 93,9% (Imrich)
Wehrs, Szirányi, Kovács, Bartalis, Marino
1
Kelly, Marto, Zagrapan, Bastiansen, Walker
Boivin, Ejdepalm, Benk, Sarauer, Banham
2
Lassen, Kovacevic, Ganahl, Werner, Rodman
Orbán, Reiter, Kóger, Sikorcin, Magosi
3
Ganzak, Strohmeier, Zusevics, Pinter, Moderer
Hetényi P., Varga, LoVecchio, Erdély, Németh
4
Reinthaler, Petrovitz, Konecny, Woger
Rob Pallin, Sille Tamás
E
Todd Bjorkstrand, Ivo Jan
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 09:07 FHA Kóger Sikorcin Magosi
1-1 10:02 G99 Walker Ganahl Kelly
1-2 23:39 G99 PP Ganahl Rodman Kelly
1-3 28:08 G99 PP Kelly Ganahl Werner
2-3 33:31 FHA PP2 Sarauer Boivin Wehrs
2-4 50:56 G99 Ganahl Rodman Ganzak
33 Kapura lövések száma 21
22 Kiállításpercek 12

A Fehérvár–Graz galériája

 

A Fehérvár–Graz góljai

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum