A Debrecen leszakíthatja az UTE-t

   

Vasárnapi bravúrgyőzelme után közvetlen riválisa otthonában lép pályára Jevgenyij Muhin együttese. Alig négy napja az UTE simán nyert keddi riválisa ellen, egy újabb győzelemmel ellépnének a Ferencváros elől.

Az UTE és a Debrecen szomszéd a tabellán, azonban a köztük lévő 11 pont különbség akkor is jelentősnek mondható, ha tudjuk, az UTE egy meccsel kevesebbet játszott. Szilassy Zoltán csapata sokkal inkább az egy hellyel mögötte álló Fradira tekintget, akivel szemben négy pont az előnye. Ennyi dönt arról, melyik csapat kerül a rájátszásba. Kulcsfontosságú tehát, hogy a jövő hét szerdai, pesterzsébeti derbi előtt lőtávolon kívül tartsa örök riválisát az UTE, ha addig növelni tudja a különbséget, az természetesen még jobb a szempontjából.

A DHK ezzel szemben viszonylagos nyugalomban várhatja a rájátszást. Előrébb már aligha léphet, az UTE egy hatalmas hajrával ugyan még befoghatja, hiszen vesztett pontok tekintetében csak nyolc pont a különbség, de ennek a valószínűsége is kevés, a hetedik helytől pedig még messzebb van az újonccsapat. Az alapszakasz végén tehát nyugodtan csiszolhatják tovább a taktikát Ladányiék, hogy a lehető legfelkészültebben kezdjék a playoffot.

UTEDHK

Fotó: Rózsa Zoltán

A keddi mérkőzést mindkét csapat jó formában várja, a DHK vasárnap nagy győzelmet aratott, hiszen 6-1-re verte a harmadik helyezett Érsekújvárt. Ez még akkor is nagy szó, ha korábban már volt egy 6-2-es győzelmük is, illetve ha a MOL Liga címvédője erőltetett menetben, sok fiatallal érkezett Debrecenbe. Az UTE legutóbb pénteken győzött, éppen a Debrecen ellen, ugyancsak a Megyeri úton. Ha annak a mérkőzésnek a tapasztalataiból indulunk ki, akkor kijelenthető, hogy kulcsfontosságú lesz a két kapus teljesítménye. Borogyin a liga harmadik legjobb kapusa, azonban védési hatékonysága hullámzó, parádés meccsek után kisebb-nagyobb rendszerességgel becsúszik egy 85-87% körüli teljesítmény. Nem volt ez másként az UTE ellen sem pénteken, amikor 32 lövésből négy gólt kapott, majd két nap múlva közel 10 százalékponttal magasabb számot produkált. A túloldalon is voltak gondok a kapusteljesítmények stabilitásával, ezért érkezett Ales Sila Szlovéniából, akinek a bemutatkozása tökéletesre sikerült az újpesti közönség előtt, 95%-os hatékonyság mellett még gólpasszt is jegyzett az egykori szlovén válogatott hálóőr. Nagy kérdés, hogy meg tudja-e ismételni ezt a teljesítményt kedden is, ha igen, azzal megfelelő alapot teremthet arra, hogy az UTE újabb nagy lépést tegyen a rájátszás felé.

Szilassy Zoltán (vezetőedző, UTE): Sokkal jobban kell kezdenünk, mint pénteken, mert a rossz kezdés sokba is kerülhet. Rendszeresen taglaljuk és hangsúlyozzuk a meccsfókusz fontosságát. A Debrecen ellen végig koncentráltnak kell lenni, mert jól használja ki az ellenfél hibáit. Természetesen dolgozunk rendszeresen a létszámhátrányos és -előnyös szituációkon is, mert ezek meccsdöntő tényezők is lehetnek. Szeretnénk fejlődni, tanulni meccsről meccsre, mind játékban, mind fizikálisan és mentálisan.

UTE–Debrecen 6-3

   

Az újpestiek kétgólos hátrányból fordítottak remek emberelőnyös játékuknak köszönhetően.

A mérkőzés óvatos játékkal indult, majd a 2. percben elcserélték magukat a debreceniek, így emberelőnybe kerültek az újpestiek. A hazaiak játékáról sokat elmond, hogy egyszer tilos felszabadítást is ütöttek az előnyben. A kiegészülés után inkább a vendégek akarata érvényesült, a harmad középre viszont kiegyenlítődött a küzdelem, a kapusokat nem állították nagy feladat elé. A 9. percben Durák gáncsolta Kuriljukot, a Debrecen pedig kihasználta az emberelőnyt, Ladányi lövését még védte Sila, Berta duplázásánál viszont tehetetlen volt (0-1). A gól után egy perccel Mihalík gáncsolta Szagyikovot, a DHK nyomott, viszont második előnyében nem talált be. A kiegészülés után is a vendégek akarata érvényesült, a 16. percben Garbacz palánkra lökte Dancsfalvit, az UTE kivédekezte az emberhátrányt. A 19. percben összeakaszkodott Elomo és Berta, mindketten kiültek 2-2 percre. A harmad végét megnyomta 4 a 4 ellen az UTE, Csányi lövését még védte Borogyin, Lindgren kék vonalas lövését viszont nem (1-1). A szünetre mégsem döntetlen állással mentek a felek, 3 másodperccel a vége előtt egy eladott újpesti korongra Dancsfalvi lecsapott és visszaszerezte a vezetést a Debrecennek (1-2).

A második játékrész elején hajtottak az egyenlítésért a lila-fehérek. A hazaiak lendületét Tapio kiállítása törte meg, a vendégek kihasználták az emberelőnyt Berta révén (1-3). A 27. percben Könczei szabálytalanul palánkra lökte Csányit, egy perccel később pedig Kaszkov ült ki mellé. Az UTE kihasználta a kettős emberelőnyt, Mihálik passzát Elomo lőtte be közelről (2-3). A szimpla előnnyel viszont nem tudtak élni, maradt a 3-2. Nem sokkal később, már 5 az 5 ellen viszont egy szép korongjáratás végén Tapio egyenlített (3-3). A harmad közepén mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei. A 36. percben Jemeljanov büntetésével emberelőnybe kerültek a hazaiak, de az kihasználatlanul maradt.

A záró húsz perc elején Kuriljuk akadályozta Silát, ezért kétperces büntetést kapott. Az újpestiek kihasználták az emberelőnyt, Durák kék vonalas lövését nem védte Borogyin (4-3). A debreceniek küzdöttek az egyenlítésért, viszont a harmad közepén az újpestiek akarata érvényesült. Az 53. percben kihasznált egy újabb 5 a 4 elleni lehetőséget az UTE, Kiss Dániel lövése a palánkról visszaérkezett a kapu elé, ahonnan Durák könnyen belőtte (5-3). Az ötödik hazai gól után Borogyin helyét Tőke vette át a debreceni kapuban. A vendégek cserekapusa sem úszta meg kapott gól nélkül, két perccel a vége előtt Mihálík éles szögből lőtte ki a hosszú felső sarkot (6-3). Az UTE 6-3-ra nyert, ezzel újabb lépést tett a rájátszásba kerülés felé.

Szilassy Zoltán (vezetőedző, UTE): “Igazi csapatmunka jellemezte a mai győzelmet. A pontgyártók hozták a gólokat, a védekező játékosok megölték az ellenfél játékát, a kapusunk védett. Fizikálisan egyre jobbak vagyunk, ezt bizonyította az utolsó harmadunk is, de emellett a taktikai fegyelemre is szükség volt. Nagyon kellett ez győzelem!”

Jevgenyij Muhin (vezetőedző, Debreceni HK): ”Nem bírtuk el a sok kiállítást. Hiába vezettünk 3-1-re, utána három gólt is kaptunk emberhátrányban, ez soknak bizonyult.”

Erste Liga, Megyeri út, 273 néző. Játékvezetők: Kincses, Gangel, Bedő, Abonyi.
Sila: 90,3% (Pleszkán)
K
Borogyin: 86,5% (Tőke: 83,3%)
Hegyi, Durák, Mihálik, Tapio, Elomo
1
Jemeljanov, Csíki, Ladányi, Hári, Könczei
Zalavári, Kiss, Tóth, Turbucz, Csányi
2
Szagyikov, Voronov, Berta, Barabás, Kaszkov
Garbacz, Sommer, Dömötör, Virág Cs., Gágyor
3
Prakab, Tőkési, Kuriljuk, Dancsfalvi, Vaszjunyin
Lindgren, Reiter, Pichler
4
Wéber, Okos
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
E
Muhin Jevgenyij, Razov Igor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 09:56 DHK PP Berta Ladányi Csíki
1-1 19:42 UTE Lindgren Csányi
1-2 19:57 DHK Dancsfalvi
1-3 24:34 DHK PP Berta Szagyikov
2-3 28:02 UTE PP2 Elomo Mihálik Durák
3-3 29:57 UTE Tapio Mihálik Elomo
4-3 42:45 UTE PP Durák Mihálik Tapio
5-3 52:44 UTE Durák Mihálik Kiss
6-3 58:03 UTE Mihálik Lindgren
43 Kapura lövések száma 31
16 Kiállításpercek 20

Az UTE–Debrecen fotói

   

Az UTE–Debrecen góljai

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum