Csapatértekezletet tartott a Ferencváros

   

Bár a Miskolc, Érsekújvár, Dab.Docler, Brassó négyes már a rájátszásba került, ennek a kvartettnek is van miért küzdenie. A Fradinak pedig minden pontszerzés égető szükséglet.

Az egyszerre két fronton, a MOL Liga mellett a szlovák harmadosztályban is vitézkedő Érsekújvár számára például az első két hely megszerzése és az ezzel járó egy hét plusz szabadidő jelenthet erős motivációt. Nem lesz könnyű dolguk Weissmannéknak, hiszen a péntek esti ellenfél az a Ferencváros lesz, amelyik az eddigi négy összecsapásukból kettőt megnyert. Ezzel a jelenleg rájátszást nem érő helyen álló és a playoffért küzdő zöld-fehér csapat a Miskolc után a legtöbb pontot szerezte a címvédőtől, ráadásul az az egyedülálló bravúr is a nevükhöz köthető, hogy rendes játékidőben nyerni tudtak Érsekújváron. Ez eddig még senki másnak nem sikerült a szezonban a ferencvárosiakon kívül.

Az Újvár legutóbbi három mérkőzésén meglehetősen felemás formát mutatott. Tönkreverte az Újpestet, aztán egyértelmű vereséget szenvedett Miskolcon, végül kikínlódta a győzelmet otthon a HSC Csíkszereda ellen. A MOL Ligában közben az erőt is be kell osztani, hiszen a szombatok a szlovák harmadosztály jegyében telnek el, és ez így történik majd most is, amikor a Ferencváros-meccs másnapján a lévaiak ellen kell helytállni.

Az FTC nincs jó passzban és a helyzetét a pesterzsébeti jégcsarnok bezárása sem könnyíti meg. Szakács Ferenc játékosai legutóbbi három meccsükön nem szereztek pontot, ezek közül a legfájóbb minden bizonnyal a csíkszeredai vereség lehetett, de a Brassó elleni 1-7-ben is nehéz lehet túl sok bátorítót felfedezni. Pedig már nincs túl sok lehetőség a javításra, 10 meccs van még hátra az alapszakaszból és gyakorlatilag már csak az alapszakasz végjátékára szlovén kapussal erősítő UTE tűnik befoghatónak. Az 5. helyezett Debrecen előnye ugyanis 15 pont, azaz 5 rendes játékidős győzelem, továbbá a jobb egymás elleni eredmény, azaz a DHK elé csak akkor kerülhet a Ferencváros, ha a hátralevő 10 meccsén 16 ponttal szerez többet, mint az újonc.

NZAFTC

“Különös figyelmet fogunk fordítani a Ferencváros elleni mérkőzésre – mondta Slavomir Chlebec, az Érsekújvár vezetőedzője. – Annál is inkább, mert a legutóbbi alkalommal mi húztuk a rövidebbet. Hazai közönség előtt szeretnénk bizonyítani. A Ferencvárosnak jó játékosai vannak, a légiósaik is nagyon erősek, ezért csak maximális felkészültséggel és fegyelmezettséggel érhetünk el sikert.”

“Egyelőre sajnos össze-vissza edzünk – mondta Szakács Ferenc, a Ferencváros edzője –, csütörtökön a Népligetben voltunk, de a felénél kértünk egy jégkészítést, mert olyan havas volt a pálya, de akkor elromlott a rolba. Úgy tűnik, a Kisstadionba tudunk majd edzeni menni, ami már legalább szabványméretű pálya. Tvrdek vállát műteni kell, őt elveszítettük egész szezonra. A többiek egészségesek, a sorokban viszont végrehajtottunk kisebb változásokat. Csütörtökön egy egyórás csapatértekezletet tartottunk, ahol arról beszéltünk, mennyire fontos a rájátszásba kerülés. Reméljük, lesz eredménye.”

Érsekújvár–Ferencváros 3-4

   

Sikeres volt a csapatmegbeszélés az FTC-nél, Rafaj Attila mesterhármasával nyertek a fővárosi zöld-fehérek a MOL Liga címvédőjének otthonában.

A mérkőzésen nagyon jól kezdett a budapesti csapat, az első percekben uralta a játékot, sok gólhelyzetet kihagyott. Két lehetőséget viszont kihasznált, a 7. percben Rafaj Attila talált be emberelőnyben, két perccel később pedig Pál Zoltán lőtt gólt teljes létszámú játék során. Az első harmad utolsó perceiben észbe kapott az Érsekújvár, nagyon nyomott, 54 másodperccel a játékrész vége előtt Caládi szépített.

Húsz perc után megérdemelt volt az FTC-vezetés, a második harmadban viszont maradt az érsekújvári fölény, előbb Klobúcnik révén egyenlített, a 38. percben pedig Brandis góljával fordított a HC Nové Zámky. A középső harmadban 16-5-re nyerte a kapura lövési mutatót a hazai csapat.

A harmadik harmadban kényelmesebb játékot nyújtottak az érsekújváriak, ezt két jól eltalált Rafaj-lövéssel büntették meg a ferencvárosiak. Az FTC-csatár a 49. percben egyenlített, az 57. percben pedig fordított. A legvégén Lencsést kiállították, a HC Nové Zámky 6 a 4 ellen támadhatott, de remekül védekeztek a ferencvárosiak Budai vezetésével. Az FTC 4-3-ra nyert, tartja a lépést az újpestiekkel a rájátszásért folyó küzdelemben.

Slavomir Chlebec, vezetőedző, Érsekújvár: “Nagyon nehéz értékelnem egy ilyen mérkőzést, amelyen nagyon sok egyéni hibát követtünk el. Ezeket ellenfelünk könyörtelenül kihasználta. Már a mérkőzés eleje nagyon rossz volt a részünkről, ami a koncentráció hiányának tudható be. Mindez annak ellenére, hogy figyelmeztettem a játékosokat, hogy bár a Fradi a táblázat végén található, fokozott odafigyelésre van szükség. Olyan pontokat vesztettünk feleslegesen, amelyek a végelszámolásnál nagyon hiányozhatnak majd.”

Szakács Ferenc, vezetőedző, Ferencváros: ”Úgy érzem, ma megérdemelten nyertünk, gratulálok a fiúknak. Az Érsekújvár játéka úgy tűnik, fekszik nekünk, már másodszor sikerült itt hasonló módon nyernünk. Inkább a kötelező győzelmek hiányoznak. Ha meglennének, közelebb állhatnánk a play-offhoz. A következő meccseken keményen meg kell küzdenünk a rájátszásért.”

Erste Liga, Érsekújvár, 748 néző. Játékvezetők: Bachurik, Druga, Soltész, Somos.
Cikánek: 87,5% (Krajcovic)
K
Budai: 91,7% (Marton)
Sucharda, Durco, Caladi, Faith, Chrenko
1
Moravec, Guren, Dubek, Novák, Rafaj
Huba, Baron, Stefanka M., Frolík, Weissmann
2
Lencsés, Lévai, Németh, Farkas, Papp
Kowalczyk, Siska, Podstavek, Stefanka O., Dubec Marek
3
Hegyi, Cerny, Galló, Kiss G., Kiss Á.
Hrudík, Duris A., Brandis, Klobucnik, Púchovsky
4
Revák, Mach, Hardi, Pál
Slavomir Chlebec, Miroslav Stefanka
E
Szakács Ferenc, Orbán György
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 06:24 FTC PP Rafaj Novák Guren
0-2 08:38 FTC Pál Guren
1-2 19:06 NZÁ PP Caladi Durco Podstavek
2-2 23:33 NZÁ Klobucnik Stefanka O. Púchovsky
3-2 37:02 NZÁ Brandis Stefanka M.
3-3 48:04 FTC Rafaj Novák
3-4 56:03 FTC Rafaj Novák Lencsés
36 Kapura lövések száma 32
6 Kiállításpercek 10

Az Érsekújvár–FTC galériája

 

Az Érsekújvár–FTC videó-összefoglalója

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 16., hétfő
ROM 17:30 SSCBRA 3-1VÉGE
U18 17:30 SZDSCC 2-19VÉGE
EL 20:00 UTEFTC 4-3VÉGE
    • M4 SPORT
október 17., kedd
U18 18:40 MACSCC 5-6 BVÉGE
U20 20:00 UTEPEF 2-0VÉGE
október 18., szerda
MK 16:00 KMHFTC 1-6VÉGE
U18 17:35 SCCGEP 1-40VÉGE
MK 18:00 DABUTE 3-5VÉGE
MK 19:30 MACTIT 3-0VÉGE
október 19., csütörtök
U18 14:45 DHKMAC 2-3 BVÉGE
U18 16:00 PEFMIS 4-2VÉGE
U18 17:05 GEPVAS 0-15VÉGE
U20 17:20 ETOAVS 5-7VÉGE
U18 17:40 AVSSCC 6-0VÉGE
U18 18:00 ZEGUTE 1-5VÉGE
U18 19:00 SZDETO ÉLŐ
U20 19:00 UTEVAS ÉLŐ
október 20., péntek
U20   HDJMAC 
U20   SLLKMH 
KK 13:30 TXUMIS 
KK 17:30 BRACZB 
EL 18:00 DABMAC 
EL 18:00 UTEVC2 
EBEL 18:30 ZNOAVS 
EL 18:30 TITFTC 
október 21., szombat
U18   ZNOAVS 
U20   G99DHK 
U20   SLLMAC 
U20   VSVKMH 
KK 13:30 MISCZB 
EWHL 17:30 SKPKMH 
KK 17:30 BRATXU 
U18 18:00 ETOKMH 
U18 18:30 MACMIS 
U18 19:00 UTEVAS 
U18 19:00 UTEVAS 
október 22., vasárnap
U18   VSVKMH 
U20   HDJKMH 
U20   OHCUTE 
U20   VICVAS 
U20   VSVMAC 
EWHL 13:00 KMHNEH 
KK 13:30 CZBTXU 
KK 17:30 MISBRA 
EBEL 17:45 AVSEHL 
    • M4 SPORT
EL 17:50 VC2DAB 
EL 18:00 FTCMAC 
EL 18:30 UTETIT 
október 24., kedd
U18   AVSMAC 
október 25., szerda
MK 18:00 FTCTIT 
MK 18:40 VASMIS 
október 26., csütörtök
U18   MISVSV 
U18   PEFDHK 
U18   SZDGEP 
U20   UTEAVS 
U20   ZNOMAC 
U20 19:25 KMHDHK 
   H I R D E T É S
Partnerünk