A címvédő zárja a miskolci hokikarácsonyt

   

Karácsony és újév környékén elkényeztette a miskolci szurkolókat a MOL Liga sorsolása és leginkább csapatuk teljesítménye. Az ötmeccses hazai széria igazi csemegével zárul.

Vasárnap este a MOL Liga címvédője, az Érsekújvár látogat Miskolcra. A két csapat mérkőzései hagyományosan telítettek érzelmekkel, nem ritkán komoly utóélete is van meccseiknek. A Miskolc jelenleg kétségkívül a Liga legjobb formában levő csapata. Nem véletlen, hogy pontelőnnyel vezeti a táblázatot. Majoross Gergely rendkívül erőteljes játékot játszó csapatot rakott össze, az igazolások többnyire jól sikerültek, és minden játékos képest azt a játékot megvalósítani, amit várnak tőle. A csapat erőnléte is remek, a szezon előtti kőkemény tátrai alapozás hatása még jelenleg is érezhető, mindenféle évközi minialapozások nélkül. Jellemző, hogy a Jegesmedvék a meccseik túlnyomó részének utolsó 20 percében döntő fölénybe kerülnek, illetve vesztett meccseket mentenek meg ebben a periódusban.

misnzaIMG_6994

Fotó: Jezoviczki Máté

Az Érsekújvár kétfrontos harcot folytat ebben a szezonban, a MOL Liga mellett a szlovák harmadosztály küzdelmeit is komolyan veszi. A másfél csapatnyi keret így jóval nagyobb terhelésnek van kitéve, mint a vetélytársak játékosai. Ennek ellenére a hat közé jutást semmilyen veszély nem fenyegeti, egyértelmű, hogy a jelenleg második helyen álló gárda a rájátszás mezőnyének tagja lesz. A két csapat egymás elleni mérlege jelenleg döntő miskolci fölényt mutat. Négy meccsből négy győzelem, ebből Érsekújváron kétszer túlórában, hazai jégen kétszer rendes játékidőben. A felek eddig még nem adták alább hét gólnál, így most is nyílt sisakos, gyors, élvezetes mérkőzésre számíthatunk.

Miskolc–Érsekújvár 5-1

   

A meccs legnagyobb részében nem volt egy súlycsoportban a két csapat, a Miskolc ellépett üldözőitől a tabella élén és sorozatban aratott ötödik győzelmével már öt ponttal vezet.

Húsz és fél perc alatt eldöntötte a rangadónak induló találkozót a Miskolc. Becze már fél perc elteltével betalált (1-0), majd a hetedik percben Metcalfe lőtt nagyon szép kapásgólt Dudas előkészítése után (2-0). Chlebec mester ekkor látta elérkezettnek az időt, hogy kikérje idejét, mindhiába, továbbra is nyomott a hazai csapat. A vendégek gondjai negyedóra elteltével tovább fokozódtak, amikor emberhátrányba kerültek. Ezt egy nagyon szép Dansereau, Becze, Dudas kombináció után utóbbi értékesítette, háromgólosra növelve a hazai előnyt (3-0). A harmad végén újabb újvári fegyelmezetlenségek következtek, melyek után kettős előnybe került a Miskolc. Ezt a második harmad legelején Boyle hatalmas kékvonalas bombája révén értékesítették a Jegesmedvék (4-0).

Ebben a periódusban nem volt egy súlycsoportban a két csapat, a Miskolc gyorsan, kombinatívan, veszélyesen játszott, míg a felvidéki csapatnak az is gondot okozott, hogy egyáltalán felvegye a meccs ritmusát. Ez utóbbira 25-26 percet kellett várni, ennyi idő és főként négy miskolci gól kellett ahhoz, hogy a teljesítmények a két oldalon közel azonos szintre nivellálódjanak. Ebben a periódusban az érsekújváriak kicsit rendbe szedték a védekezésüket, enyhült a miskolci nyomás és a vendégek támadásban is többször odaértek Bálizs kapuja elé. Ezzel együtt a Miskolc maradt a kezdeményező fél, uralták a mérkőzést, emellett rendre hibára kényszerítették az ellenfelet, amelynek sorozatos emberelőny lett a vége. A 35. percben például Duris kapott 2+2 perces kiállítást, amit három perc elteltével a bombaformában játszó Dansereau használt ki, két gólpassz után meglőve saját maga első, csapata ötödik gólját (5-0).

A harmadik harmadra két kérdés maradt: megússza-e kiütés nélkül a mérkőzést az Érsekújvár és hogy összejön-e Bálizs Bence szezonbeli harmadik shutoutja. A csapatok és átérezték ennek fontosságát, így az iram talán némiképp csökkent, mindkét oldalon igyekeztek a lehető legzártabban védekezni. A defenzív játék mellett az egyéni képességekben gyönyörködhettek a nézők, mint például Becze egész pályás szlalomja után pazarul megjátszott korong halt el Krajcovicban, a 48. percben pedig Dansereau cselezte be magát a kapus elé, sőt, azon túl is, emelése a kapuvasról jött ki. Nem sokkal később a túloldalon száguldott el Erik Caladi, hajszálpontosan centerezett a túloldalon érkező Weissmann elé, Bálizs tehetetlen volt (5-1). A gól legalább egy időre megadta azt a bizonyos pluszt a vendégeknek, amely közel 50 percig hiányzott a játékukból, sorozatban érkeztek a nagyobbnál nagyobb helyzetek, de Frolik és Hurtak is kihagyta a magáét. A Miskolc ebben az időszakban bemutatta, hogy a kontrákhoz is kiválóan ért, előbb Becze passzolt tűpontosan Cohen elé, majd ő maga kapott tért ölelő, ám nem kevésbé pontos indítást Boyletól, de mindkét ajtó-ablak helyzet kimaradt. Öt perccel a vége előtt kissé paprikásabb lett a hangulat, de az utolsó két percre sikerült megnyugodni, újabb gól már nem esett, 5-1-re nyert a Miskolc.

Majoross Gergely, vezetőedző, Miskolc: “Ma két arcunkat mutattuk meg. A mérkőzés első felében kiválóan játszottunk, mindenki betartotta a taktikai utasításokat, nagy energiákat mozgósítottunk, szép gólokat lőttünk. Utána a játékosok elkezdtek rohanni, hogy ők érjenek el újabb pontot, gólt, és ez a fajta játék nem illik hozzánk. Összességében természetesen örülök, hogy egy közvetlen rivális ellen nyertünk, de ebből a meccsből is tanulnunk kell.”

Slavomir Chlebec, vezetőedző, Érsekújvár: “Jó pár fiatalt hoztunk ma el, akik megízlelhették, milyen egy komoly liga. Sajnos ők fegyelmezetlenek voltak, és a hibáinkat a hazaiak kihasználták. A Miskolc egy nagyon jó csapat, jelenleg erősebb, mint mi, és megérdemelten nyert.”

Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 860 néző. Játékvezetők: Kincses, Halassy, Soós, Kormos.
Bálizs: 96,7% (Duschek)
K
Krajcovic: 85,3% (Cikánek)
Boyle, Dudas, Metcalfe, Cohen, Becze
1
Hrudík, Siska, Podstavek, Caladi, Faith
Gőz, Sagert, Hajós, Tóth, Dansereau
2
Huba, Baron, Hurtaj, Frolík, Weissmann
Láda B., Vojtkó, Popovics, Nagy, Miskolczi
3
Sucharda, Král, Brandis, Púchovsky, Stefanka O.
Ritó, Dósa, Roczanov, Szilágyi, Fliszár
4
Duris A., Rejzek, Klobucnik
Majoross Gergely, Eerme Mart
E
Chlebec Slavomir, Stefanka Miroslav
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 00:30 MIS Becze Boyle Dudas
2-0 06:02 MIS Metcalfe Dudas Becze
3-0 15:29 MIS PP Dudas Becze Dansereau
4-0 20:38 MIS PP Boyle Dudas Dansereau
5-0 37:11 MIS PP Dansereau Cohen Becze
5-1 48:51 NZÁ Weissmann Caladi
34 Kapura lövések száma 30
6 Kiállításpercek 28

A Miskolc–Érsekújvár galériája

   

A Miskolc–Érsekújvár góljai

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum