A Debrecen és a Fradi is gödörben kezdi az újévet

   

Nagyon fontos találkozó vár mindkét csapatra, a hajdúságiak hazai pályán állíthatják helyre az utóbbi időben alaposan megtépázott renomét, míg az FTC-nek a rájátszásba kerülésért muszáj győznie.

A Ferencváros egy erdélyi túrával fejezte be az évet, ahol mindkét alkalommal nagyon közel járt a győzelemhez, de végül a Brassó és a HSC ellen is elmaradt a pontszerzés. A zöld-fehérek kétarcúságáról rengeteget írtunk már, Szakács Ferenc tanítványai az élcsapatok ellen általában sokkal jobban megy, mint a közvetlen riválisokkal szemben. A Debrecen igazi kakukktojás ebből a szempontból, hiszen a MOL Liga újonca 40 ponttal az ötödik helyen áll, bár pontszámban közelebb van az UTE-hoz és a Fradihoz, mint az élmezőny aljához tartozó Brassóhoz. A két csapat egymás elleni mérlege a hajdúságiaknak kedvez, a két pesterzsébeti mérkőzésből egyet megnyertek, míg a két hazai találkozójukon mindössze egyetlen pontot vesztettek.

DHKFTC
Fotó: Molnár Dénes

Márpedig ha a Ferencváros rájátszásba akar kerülni, akkor ennek legnyilvánvalóbb módja, ha a közvetlen riválisoktól rabolja el az ehhez szükséges pontokat. Az UTE ellen ez nem sikerült, az eddigi öt meccsből mindössze egyet nyertek, így tehát maradt a Debrecen. Ez azonban semmivel sem lesz könnyebb, mint az UTE, a ligaújonc különösen hazai pályán veszélyes bárkire a ligából. Ugyanakkor az utóbbi időben valami nem stimmel Ladányiék játékában, az utolsó négy meccsen 21 gólt kaptak Jevgenyij Muhin tanítványai. Hiába volt az ellenfelek között a liga első három helyezett csapata, ennyi kapott gól korábban nem volt jellemző a csapatra. Az elmúlt bő egy hónapban a liga első négy csapatától négy mérkőzésen összesen 26 gólt kaptak, míg a maradék 25 mérkőzésen 73-at, ami kapott gólátlagban kifejezve 6,5 és 2,92. A Fradi ellen kulcsfontosságú lesz tehát, hogy újra az a régi tűz égjen a csapatban, amiért rövid idő alatt a liga legszimpatikusabb csapatává váltak.

Jevgenyij Muhin (vezetőedző, Debrecen): A csapatom sajnos mély hullámvölgyben van, de ez a helyzet nem tarthat örökké. Tovább kell lépnünk és erre jó alkalmat kínál a péntek esti, FTC elleni összecsapás. Közönségünket az új év első meccsén izgalmas, színvonalas játékkal és persze győzelemmel szeretnénk köszönteni. Szükségünk lesz a biztatásukra, ezért remélem, hogy sokan kilátogatnak majd a mérkőzésre.

Szakács Ferenc (vezetőedző, FTC): Nyerni kellene nagyon, fontos, hogy pontokat szerezzünk. Sajnos Erdélyben közel sem teljesítettük a terveket és nem hoztunk egyet sem. Brassóban pedig jól játszottunk, Csíkszeredában sajnos annyira nem. Tegnap is edzettünk és ma is edzünk, mielőtt elindulunk Debrecenbe, készülünk a meccsre. Két betegünk van, Géczi és Mach, Tvrdek pedig továbbra sem egészséges.

Debrecen–FTC 4-3

   

7 harmad gólképtelenség és 15 bekapott gól után visszatalált az eredményes hokihoz a hazai csapat, legyőzte az FTC-t, így már 15 pont előnnyel áll a rájátszásért folyó harcban.

A Debrecen nagyjából ott folytatta, ahol az előző két meccsen. A Ferencváros viszont felpörögve érkezett a mérkőzésre. Kiegyenlített erők játéka folyt a jégen, de az FTC közelebb járt a vezetéshez. Mintegy tíz perc után tért magához a DHK, ekkor már veszélyes támadásokra is futotta erejéből, de nem volt érdemtelen, hogy mégis a vendégek mehettek előnyel pihenni. Revák Zoltán a 19. percben talált az ismét sokat foglalkoztatott Borogyin kapujába (0-1).

A Debrecen megértette, ha nem változtat, újabb vereség lesz a vége. Bár egy emberelőnyt kihagyott a hazai együttes, egy nagy Jemeljanov-passz után Berta Ákos révén kontra szólóból a 27. percben egyenlített (1-1). Ekkor egy kiállítás törte meg a debreceniek lendületét, amit Rafaj Attila szögről leadott bravúros lövésével ki is használt a zöld-fehér csapat. Nagyon gyorsan visszavette a vezetést az FTC (1-2). Voronov újabb szabálytalanságát követően újabb gól esett, ezúttal azonban a hátrányban lévő Debrecen talált a kapuba. Berta Ákos és Könczei Áron kevergetett, utóbbi lőtte a negyedik gólt a 34. percben (2-2).

A harmadik harmadra mindkét csapat a pillanatnyi legjobb formáját húzta elő, ebből egy élvezetes és izgalmas periódus kerekedett. Felváltva veszélyeztetett a két gárda, de a védelmek és a kapusok is átlag felettit nyújtottak. Aztán a 48. percben egy egyéni megoldás nyomán a meccsen először szerezte meg a vezetést a DHK. Daniil Kaszkov forgolódott a koronggal igen látványosan, és amikor fonákról vissza tudta tenni magának lövőre a korongot, be is húzta Budai Krisztián mellett a kapuba (3-2). A Fradi még nagyobb elánnal kezdett támadni, becsületesen dolgozott az egyenlítésért, Borogyinon nagyon sok múlt ismét. Ahogy közeledett a meccs vége, hátul már nem tudtak koncentrálni a zöldek, és egy Kaszkov, Hári összjáték utáni lövés lejött Budairól, Berta pedig bevágta második gólját is. Az 59. percben 4-2 állt a táblán. Időt kért és lehozta kapusát a Ferencváros, ebből előbb majdnem gól kapott, majd 18 másodperccel a lefújás előtt mégis gólt lőtt, Kiss Gábor pontos passzát Novák lőtte a hálóba (4-3).

Fotó: Molnár Dénes

Felháborító, hogy egy-egy góllal veszítünk el mérkőzéseket

   

A Debrecen edzője úgy látja, nagy nyomás nehezedik a húzóembereire, az FTC trénere pedig a hibák miatt bosszús.

Jevgenyij Muhin (vezetőedző, Debrecen): Nem volt egyszerű ez a győzelem, különösen az előző két mérkőzésünk után. Rosszul kezdtünk, olyan bizonytalanság érződött a csapatom játékán, amit szinte nem lehet megmagyarázni. A fiúk nyilván nagyon akartak bizonyítani, ennek köszönhető, hogy lassan visszajöttünk a meccsbe, rátaláltunk a saját ritmusunkra és a gólunk is jókor esett. Úgy vélem, hogy hullámvölgyben vagyunk, sok a sérült és a beteg, ezért túl nagy nyomás nehezedik a húzóemberekre, pontosabban az első két sorra. Így nagyon nehéz egy bajnokságot végigjátszani. Szeretnék köszönetet mondani az egész csapatnak, akik nemcsak felálltak két vesztes mérkőzés után, de a három pontot is itthon tartották. A fő feladatunk most, hogy pihenjünk és készüljünk a következő megmérettetésekre.

Szakács Ferenc (vezetőedző, FTC): Végigküzdöttük az egész mérkőzést, többet lőttünk kapura, mint az ellenfelünk, de sajnos nem ment a góllövés. A DHK a mi hibáinkból szerezte a góljait, az első gólnál elcseréltük magunkat, a másodiknál a legrutinosabb játékosom hibázott. Pedig minden pontra égetően szükségünk lenne, mivel szeretnénk bekerülni a rájátszásba. Éppen ezért felháborító, hogy egy-egy góllal veszítünk el mérkőzéseket.

Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 470 néző. Játékvezetők: Varjú, Haszonits, Pálkövi, Sipos.
Borogyin: 92,1% (Tőke)
K
Budai: 87,1% (Marton)
Csíki, Voronov, Dancsfalvi, Berta, Vaszjunyin
1
Moravec, Guren, Dubek, Novák, Kiss Á.
Jemeljanov, Szagyikov, Ladányi, Kuriljuk, Kaszkov
2
Lencsés, Lévai, Németh P., Farkas, Papp
Prakab, Tőkési, Hári, Könczei, Barabás
3
Hegyi, Cerny, Galló, Kiss G., Rafaj
Okos
4
Hardi, Pál, Revák
Muhin Jevgenyij, Razov Igor
E
Szakács Ferenc, Orbán György
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 18:40 FTC Revák Lencsés Cerny
1-1 26:27 DHK Berta Jemeljanov
1-2 28:11 FTC PP Rafaj Cerny Galló
2-2 33:29 DHK SH Könczei Berta
3-2 47:24 DHK Kaszkov Szagyikov Kuriljuk
4-2 58:17 DHK Berta Hári Kaszkov
4-3 59:42 FTC Novák Kiss G. Guren
31 Kapura lövések száma 38
6 Kiállításpercek 4

A DHK–FTC képes összefoglalója

   
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 10., vasárnap
DEBL 11:35 MACGRZ 4-3 BVÉGE
DEBL 14:25 KMHLNZ 7-0VÉGE
EWHL 15:00 SSTKMH 0-8VÉGE
U18 15:00 AVSVAS 7-3VÉGE
ROM 17:30 GALSTE 9-6VÉGE
VB20 18:00 HUNLAT 1-4VÉGE
december 11., hétfő
U20 13:00 OHCUTE 4-1VÉGE
ROM 17:30 SCCSTE 9-3VÉGE
VB20 19:00 FRAHUN 4-3 HVÉGE
EL 20:00 DABTIT 5-3VÉGE
    • M4 SPORT
december 12., kedd
U18 15:00 DHKPEF 6-4VÉGE
U18 17:20 ETOUTE 6-3VÉGE
ROM 17:30 STESCC 1-8VÉGE
EL 18:30 MISMAC 2-0VÉGE
U18 18:40 VASMIS 3-2VÉGE
EBEL 19:15 MZAAVS 2-3 HVÉGE
december 13., szerda
VB20 15:30 HUNKAZ 3-5VÉGE
EL 17:50 VC2MAC 1-5VÉGE
MK 18:00 DABVAS 9-3VÉGE
U18 18:00 SZDDHK 0-13VÉGE
U18 19:00 ZNOUTE 6-2VÉGE
december 14., csütörtök
U18 16:00 PEFZEG 
U18 17:40 AVSKMH 
MK 18:00 UTEMIS 
U18 18:00 MISMAC 
december 15., péntek
VB20 13:00 GERHUN 
EL 18:00 FTCSCC 
EL 18:30 TITBRA 
december 16., szombat
U18 13:40 AVSMIS 
U18 15:00 SZDZEG 
VB20 16:00 AUTHUN 
U18 16:30 DHKGEP 
EBEL 17:45 AVSHCB 
EL 18:00 DABSCC 
EL 18:30 UTEBRA 
U18 18:30 MACETO 
december 17., vasárnap
EL 17:50 VC2FTC 
december 18., hétfő
EL 20:00 UTEMIS 
    • M4 SPORT
december 19., kedd
DEBL 19:15 GEPMAC 
Partnerünk