Láday assziszttal tért vissza klubcsapatába
A magyar juniorválogatott hátvédje a világbajnokság utáni első meccsén asszisztot szerzett. Nyertek Feketéék és Nagy Gergőék is.
A Spokane utolsó mérkőzését december 17-én játszotta, amikor még javában zajlott a dunaújvárosi junior világbajnokság. A karácsonyi szünet után a tengerentúlra visszatérő Láday Tamás repülőrajtot vett, hiszen a második harmad elején gólpasszt adott a Tri-City Americans ellen. A meccsen egyébként a Spokane két emberhátrányos találatot is szerzett, emellett kétszer volt eredményes egyenlő létszám mellett, egyszer pedig emberelőnyből. A vendégek szépítő találata az 50. percben érkezett, ezzel lett 5-1. A Spokane harmadik nyugaton, 60%-os teljesítménye a hatodik legjobb az egész ligában.
Nagy Gergőék idegenben nyertek a Toledo Walleye csapata ellen az ECHL-ben. Ez azért is nagy szó, hiszen ezt megelőzően a két csapat négyszer találkozott egymással a szezonban, amiből csak egyszer hagyta el a Kalamazoo győztesen a jeget, legutóbb hazai pályán is 4-1-es vereséget szenvedtek. A meccs Winter Classic volt, baseballpályán felállított jégpályán rendezték. De fontos győzelem volt ez azért is, mert november elseje óta a csapat pusztán egyszer tudott idegenben nyerni. A Toledo ráadásul az ECHL topcsapatai közé tartozik, ugyanabban a keleti konferenciában második, ahol Nagyék jelenleg a 11. helyen állnak. A Kalamazoo fegyelmezetten védekezett, az első és harmadik harmad végén is betalált, a kettő között pedig mindössze egyetlen gólt kapott, így 2-1-re nyert, kissé elrontva ezzel a 11 ezer hazai szurkoló karácsonyi hangulatát. Nagy Gergő pontot nem szerzett, a Kalamazoo továbbra is a 11. helyen áll.
Fekete Dánielék az INL gyengébb csapatai közé tartozó Slaviját fogadták. A szlovének ráadásul 13 mezőnyjátékossal érkeztek, ám így is jelentősen meg tudták nehezíteni az élbolyban küzdő Feldkirch dolgát. A 24 éves Crt Snoj duplájával ugyanis kétszer egyenlítettek, másodjára a 47. percben. A hazai győzelmet az 55. percben lőtt harmadik gól hozta meg, erre már nem tudtak a szlovénok felelni, 3-2-re nyertek Feketéék. Érdekesség, hogy a Feldkirch mindhárom találatát előnyből szerezte. A magyar csatár ezúttal nem szerzett pontot, de kapott gólnál sem volt a jégen. A Feldkirch harmadik a tabellán, melyet a Bregenzerwald vezet 42 ponttal, de az ötödik helyen álló Kitzbühelnek is 39 pontja van, a kettő között pedig három csapatnak is 41 pontja van.
Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:
Név | Csapat | Liga | H | M | G | A | P |
Fekete Dániel | VEU Feldkirch | INL (AUT-2.) | 3. | 15 | 8 | 9 | 17 |
Hári János | Modo | SHL (SWE-1.) | 12. | 31 | 5 | 11 | 16 |
Láday Tamás | Spokane Chiefs | WHL | 3. | 26 | 0 | 2 | 2 |
Nagy Gergő | Chicago Wolves | AHL | 6. | 6 | 0 | 2 | 2 |
Nagy Gergő | Kalamazoo Wings | ECHL | 11. | 11 | 3 | 6 | 9 |
Sebők Balázs | Hokki | Mestis (FIN-2.) | 5. | 25 | 3 | 14 | 17 |
Sofron István | Krefeld Pinguine | DEL (GER-1.) | 11. | 29 | 4 | 7 | 11 |
Szélig Viktor | Briancon | Ligue Magnus (FRA-1.) | 5. | 15 | 0 | 2 | 2 |
Briancon | Kupa és Ligakupa (FRA) | - | 9 | 0 | 3 | 3 | |
Vas János | Slavia Praha | Extraliga (CZE-1.) | 14. | 28 | 4 | 5 | 9 |
Vas Márton | Löwen Frankfurt | DEL2 (GER-2.) | 5. | 29 | 2 | 18 | 20 |
Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.