A HSC máris visszavághat a Brassónak a Kupáért

   

A két csapat hagyományosan vérre menő küzdelmeket vív egymással, várhatóan így lesz ez kedden is, ezúttal a MOL Ligában. Az eseményre “Dobj egy macit!” akciót szervez a Sportklub.

A legutóbbi HSC–Brassó derbi óta éppen csak megszáradhattak a mezek, hiszen vasárnap este ez a két csapat játszotta egymással a Román Kupa fináléját, amelyet kétgólos hátrányról bukott el az akkor idegenben játszó Csíkszereda. Mint az a sportclub.blog.hu által nemrégiben készített kimutatásból is kiderült, ez a forgatókönyv egyáltalán nem nevezhető meglepőnek, hiszen a csíkszeredaiak első harmada a legerősebbek között van a ligában, amit drámai visszaesés követ a második és harmadik játékrészben. Nem volt ez másként vasárnap sem, amikor a 2-0-ra megnyert első harmad után, a másodikat 1-0-ra, a harmadikat 2-0-ra vesztette el a HSC.

HSCBRA 2

A MOL Ligában idén háromszor találkozott egymással a két csapat, a HSC még nem nyert mérkőzést, sőt pontot sem tudtak szerezni Papp Szabolcsék Mihály Árpádékkal szemben. Ezzel együtt mindháromszor szoros lett a meccsek vége, a legsimább az első brassói találkozó volt, de akkor is csak két góllal tudtak nyerni a hazaiak, a másik két alkalommal 4-3-as brassói siker született. Kedden is szoros végeredmény várható, ahol a hazaiak célja az idei második rendes játékidőben elért győzelem megszerzése lehet a cél. A HSC 14 pontjával utolsó helyen áll a ligában, a nála két meccsel többet játszó és hetedik helyezett Ferencvárosnak 28 pontja van. A Brassó számára egyértelműen az éllovas hármas befogása a cél, jelenleg 47 ponttal negyedikek, míg az egy meccsel többet játszó és kedden Dunaújvárosban szereplő Érsekújvárnak 54 pontja van, tehát nem is lehetetlen feladat, bár közvetlen lőtávolról azért még nem beszélhetünk.

A hazaiaknak továbbra sincs könnyű dolguk, hiszen a hírek szerint a sérült Heffernan mellett Bíró Gergő játékára sem számíthatnak. A keddi mérkőzésen harmadik alkalommal szervez „Dobj egy macit akciót” a Csíkszeredai Sportklub. Az elmúlt két esztendőkben több ezer plüssjáték került a jégre. A „Dobj egy macit!” akció során az összegyűlt játékokat a Csíkszeredai Sportklub vezetősége, valamint a HSC Csíkszereda jégkorongozói a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett Csíksomlyói Szent István Gyermekvédelmi Központnak ajánlja fel. A plüss állatokat az első hazai gólnál kell a játéktérre dobni.

Christer Dreberg (vezetőedző, HSC Csíkszereda): Egy nagyon jó meccset játszottunk vasárnap este, sőt meg merem kockáztatni, hogy az idény során most ment a legjobban a csapat. Nem tudok napirendre térni az események fölött. Nem értem, hogy a játékvezetők miért büntetnek ilyenekkel minket. Ha tisztességesen veszítünk, elismerem azt, de ez már nem egy normális dolog. És nem az első ebben az idényben. A sport a győzelmek, a sikerek mellett a fair-playről, vagyis a sportszerűségről kéne szóljon. A találkozó során végig éreztem, hogy meglesz a győzelem. 2–2 után viszont mentálisan megtorpantunk, még akkor is, ha megvoltak a helyzeteink. Hogyan lehet ezt kiküszöbölni a keddi találkozóra? Ugyanaz a tűz kell égjen a csapatban, mint vasárnap. Azzal a különbséggel, hogy az adódó lehetőségeket könyörtelenül értékesítenünk kell. Támadásokban és a védekezésben is többet kell nyújtanunk.

HSC Csíkszereda–Brassó 1-4

   

A csíkszeredaiak első harmadban kimaradt emberelőnyös lehetőségei megbosszulták magukat. Az 55. percben Sátek góljánál repültek a plüssmacik.

A mérkőzés óvatos, de küzdelmes játékkal indult, egyik csapat sem tudta beszorítani a másikat. A 5. percben teljesen váratlanul eljött az első kiállítás, Saluga indokolatlanul vehemensen felborított egy HSC-támadót Polc kapuja előtt, ami miatt bottal lökésért kiküldték. Az emberelőnyben próbálkoztak a hazaiak, eredménytelenül. A harmad közepén újabb csíkszeredai emberelőny jött, ahol ziccer is adódott a hazaiak előtt, de nem lőtték be, sőt tilos felszabadítást is ütöttek. A folytatásban pontatlan passzok és a támadó harmadokba hiábavalóan belőtt korongok jellemezték a meccset. A 17. percben Fodor Csanád ült ki a büntetőpadra, a harmadik HSC-előny megint hozott egy tilos felszabadítást. 66 másodperccel a játékrész vége előtt Gecse Hugó gáncsolt egy brassóit, így a vendégek kerültek emberelőnybe.

A második harmadra áthúzódó 54 másodpercnyi brassói emberelőnyben nem esett gól. A 22. percben Polc hatalmasat hibázott, eladta a korongot és üresen maradt a kapuja, ám a HSC nem talált be. Az első húsz perchez képest sokkal aktívabb játék folyt, a csíkszeredaiak domináltak. A kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, a 27. percben Klouda megszerezte a vezetést a Brassónak (0-1). A vendégek gólja után csökkent a játék irama, a HSC próbálkozott, míg a brassóiak nem kapkodtak. A 33. percben Imecset küldték ki fogásért, a csíkszeredaiak emberelőnyében nem adódott komolyabb gólszerzési lehetőség. A 37. percben Fodor Csanád lecsapott egy eladott korongra a piros vonalnál, megindult és góllal fejezte be szólóját (0-2). A gól után nem sokkal Farkas Tamás 10 perces fegyelmi büntetést kapott, miután sportszerűtlenül jégbe borította fékezés közben Polcot.

A záró húsz percben próbált szépíteni a HSC, a Brassó nyugodt tempóban játszott, a 48. percben pedig Zsók révén tovább növelte előnyét (0-3). Nem sokkal később a vendégek kihagytak egy emberelőnyt. Az 55. percben röpültek a plüssmacik, egy hazai támadás során Sátek lövésre szánta el magát, Polc nem védett, így szépített a HSC (1-3). Két perccel később Imecset 2+10 perces büntetéssel sújtották, miután hátulról palánkra lökött egy kék-fehér játékost. Az emberelőny közepén Dreberg időt kért és lehozta Ruczujt. A HSC 6 a 4 ellen támadt, a brassói kontráknál Spady több védést is bemutatott villámkapusként. A brassói kiegészülés után, 22 másodperccel a vége előtt Fodor Csanád betalált az üres kapuba (1-4). A Brassó 4-1-re nyert, tartja a lépést az élmezőnnyel. A két csapat pénteken Brassóban újra találkozik.

Christer Dreberg (vezetőedző, HSC Csíkszereda): “Megvoltak a lehetőségeink. Az első harmadban jól játszottunk, több remek helyzetet kidolgoztunk. A második harmadban két gólt kaptunk. Nem tudtunk gólt lőni. Ott voltak az üres kapus helyzetek is, de a korong nem akart átmenni.”

Jerry Andersson (vezetőedző, ASC Corona Brassó): “A kupamérkőzés után leültünk a fiúkkal és átbeszéltük a tanulságokat. Megbeszéltük, hogy védelemben sokkal jobban oda kell figyeljünk. Úgy érzem, hogy a döntő után a HSC-­n volt a nagyobb nyomás és ők mindenáron bizonyítani akartak az a bizonyos gól miatt. Elsősorban fejben dőlt el ez a mérkőzés. Úgy érzem, hogy kézben tartottuk a mérkőzést, taktikailag jól felkészültünk.”

Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 1900 néző. Játékvezetők: Lascar, Toparceanu, Peter, Siko.
Ruczuj: 86,4% (Raitums)
K
Polc: 96,2% (Fülöp)
Salló, Spady, Salonen, Sátek, Molnár Zsombor
1
Filip, Obsut, Saluga, Mihály Á., Klouda
Bors, Mihály E., Tranca, Farkas, Papp
2
János, Hietamaki, Molnár Zsolt, Fodor, Virág
Nagy I., Gecse, Bíró O., Bíró M., Bíró T.
3
Imecs, Nagy Cs., Zsók, Petres, Márton
Molnár Z., Rokaly
4
Mátyás, Bálint, Péter Zs.
Christer Dreberg, Gál Sándor
E
Jerry Bjorn Andersson, Hakan Nygren
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 26:37 BRA Klouda Fodor Saluga
0-2 36:24 BRA Fodor
0-3 47:10 BRA Zsók
1-3 54:09 SCC Sátek Salló Molnár Zsombor
1-4 59:38 BRA EN Fodor Klouda Obsut
26 Kapura lövések száma 22
14 Kiállításpercek 20

A HSC–Brassó képei

   

A HSC–Brassó videó-összefoglalója

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum