

A MOL Ligában az első hely a tét
A Dab.Docler az Érsekújvárt fogadja, a mérkőzés után valamelyik csapat az élre áll.
Miután vasárnap a Miskolc hazai pályán sima győzelmet aratott a Debrecen felett, így 56 ponttal a Jegesmedvék visszavették a vezetést a tabella élén. Ez azonban kedden egészen biztosan változni fog, hiszen ha az 54 pontos Érsekújvár rendes játékidőben nyer, akkor ő ugrik az élre, minden más esetben az 56 pontos Dab.Docler lép fel az első helyre. A két csapat idei mérlege eddig a felvidékieknek kedvez, akik egyszer már nyerni tudtak Dunaújvárosban is, miközben mindkét hazai meccsüket három ponttal fejezték be. Igaz, legutóbb 3-2-re nyertek.
Fotó: Mudra László (www.dabdocler.hu)
A DAB-nak az utóbbi időben nem ment az élcsapatok ellen, sorra veszítette el a fontosabbnál fontosabb pontokat, így tízpontos előnye hamar elfogyott. A legutóbbi erdélyi kirándulás alkalmával azonban fordult a kocka és nyerni tudtak Brassóban, annak ellenére, hogy számukra elképesztően balszerencsés gólokat kaptak, hármat is. Utoljára december 5-én játszottak mérkőzést hazai pályán az Acélbikák, akkor 7-0-ra intézték el az UTE csapatát. Az Érsekújvár idegenben játszott mérkőzéssel fejezte be a decemberi szünet előtti periódust, 4-3-as vereséget szenvedtek Pesterzsébeten.
A hazaiaknál érzékeny veszteség, hogy Pavuk Attila műtét után lábadozik, így biztosan hiányozni fog. Az Érsekújvárnál mindenki harcra kész, nagy kérdés, hogy a tavalyi sikerei helyszínére visszatérő Weissmann folytatja-e jó sorozatát. A kiváló csatár ugyanis eddigi két mérkőzésén összesen négy pontot szerzett, sokat erősödtek vele a zöld-fehérek.
“A legmélyebb kerettel rendelkező, legtapasztaltabb játékosokból álló gárda érkezik hozzánk kedden – kezdte értékelését Donald MacLean, a Dab.Docler vezetőedzője. -Az Érsekújvár csapatának támadó alakulata hihetetlenül kreatív, okosan játszanak, kiválóak emberelőnyben, nehéz tehát ellenük. Elég megnézni a statisztikákat, ők lőtték a legtöbb gólt a ligában. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy az első négy csapat közül a legtöbb gólt is a zöld-fehérek kapták, a védekezésükön tehát lehet rést találni. Nekünk a sebességünket kell használnunk ellenük, illetve higgadtan, egyszerűen kell hokiznunk, s természetesen kelleni fog majd egy jó kapusteljesítmény is, hogy itthon tarthassuk a három pontot.
Dab.Docler–Érsekújvár 2-3
Sokat dolgozott ezen a meccsen a DAB, azonban pocsék százalékkal használta ki helyzeteit, ami a rutinos Érsekújvár ellen kevés volt. Weissmann mesterhármasával megérdemelten nyert a felvidéki csapat és vette át a vezetést a MOL Liga élén.
Lendületes hazai attakokkal indult a találkozó, előbb Galanisz, majd Léránt és Magosi került ziccerbe, de Cikánek a helyén volt. Ezt követően kiegyenlítettebb lett a játék, mezőnyben az Acélbikák domináltak, ám kétszer is emberhátrányba kerültek és ezek során az Érsekújvár is csak hajszálra volt a góltól. Végül Weissmann nem túl erős lökete pattant meg Eskalinen korcsolyáján a 12. percben, amire Sevela már nem tudott reagálni (0-1). A hazaiaknál Szappanos állt legközelebb a gólszerzése, ám lövése kapuvasat talált. Pörgős harmadot láthattak a nézők, sok támadással és kevés játékmegszakítással, az első harmad fél óránál is gyorsabban pörgött le.
A második harmadot Weissmann áthúzódó kiállítása miatt emberelőnyben kezdték a hazaiak, ám nem tudtak élni az adódó lehetőséggel. Sőt, a vendégek indítottak kontrát, ami az éppen visszatérő Weissmannal már 3-1 elleni szituációt eredményezett, a kiváló csatár meg is szerezte aznapi második találatát (0-2). A hazaiak igyekeztek szépíteni, azonban az a kis plusz hiányzott a játékukból, ami a gólhoz kellett volna. Így történhetett, hogy Hüffner is csak kapuvasig jutott, pedig ha a kékről megeresztett lövése kicsit pontosabb, a nap gólja lehetett volna. Amikor pedig néhány másodperccel később szintén Hüffner végre a kapuba juttatta a korongot, akkor a játékvezetők érvénytelenítették magas bot miatt a találatot. A harmad hajrájára némileg felpörgött a DAB, a 37. percben Papp Viktor játszott össze Szepessy Mátéval a kapu mögött, a fiatal csatár gyönyörűen passzolt a kapu elé érkező Peterdihez, aki meg is szerezte a szépítő találatot. A rutinos csatárnak ez volt a negyedik találata a szezonban, ezt megelőzően november másodikán volt eredményes.
A harmad hátralévő részében teljesen beszorult az Újvár, Azari egymaga megfordíthatta volna az állást és a többiek is számtalan helyzetet dolgoztak ki, de az eredmény már nem változott a szünetig. A harmadik harmad elején ismét bent ragadt az öltözőben a DAB, ezt ismét Weissmann használta ki, mint a bólyákat kerülte meg a hazai védőket és nagyon okos gólt lőtt Sevelának a 44. percben (1-3). Kétgólos hátrányban újra kitámadt a DAB, a harmad legnagyobb részében uralta a mérkőzést, ugyanakkor mindez kiválóan megfelelt a vendégeknek, akik emellett életveszélyes kontrákat vezettek, például Hurtaj és Faith révén. Annál is inkább feküdt ez a játék az Érsekújvárnak, mivel az újvárosiak a legnagyobb helyzeteket is ki tudták hagyni, Cikánek fantasztikus formában védett, majd amikor a mérkőzés végén kétszer is emberelőnybe kerültek a hazaiak, elfogyott a szufla a zárkózáshoz. Két perccel a vége előtt időt kért Donald MacLean, amely után Sevela már nem tért vissza. Pokoli két perc várt a hősiesen védekező vendégekre, annál is inkább, mert 50 másodperccel a vége előtt Szappanos egy gólra felhozta a DAB-ot. Volt esély az egyenlítésre is, azonban az eredmény már nem változott, 3-2-re nyert az Érsekújvár, amely átvette a vezetést a MOL Ligában.
Donald MacLean (vezetőedző, Dab.Docler): Úgy érzem, nem sikerült koncentráltan játszani, a helyzetkihasználásunk pedig kétségbeejtő volt – rengeteg üres kapus helyzetet hagytunk ki például. Nem lesz sok időnk készülni a Miskolc ellen, hiszen három nap múlva már játszunk, ráadásul a karácsony is itt van – reméljük az ünnepek mindenkit feltöltenek.
Chlebec Slavomir (vezetőedző, Érsekújvár): Örülök a három pontnak, bár nem tudtunk teljes csapattal érkezni, Erik Weissmann láthatóan nagy erősítés volt számunkra. Fontos, hogy újra a tabella elején vagyunk, itt is szeretnénk maradni.
Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 700 néző. Játékvezetők: Németh, Halassy, Berger, Soltész. |
Sevela: 88,0% (Kalnins) | K |
Cikánek: 95,6% (Krajcovic) |
Berlisk, Martine, Galanisz, Azari, Szappanos | 1 |
Durco, Siska, Podstavek, Faith, Chrenko |
Pozsgai, Hüffner, Eskelinen, Somogyi, Gröschl | 2 |
Huba, Baron, Hurtaj, Frolík, Weissmann |
Nagy, Mestyán, Szepessy M., Papp, Peterdi | 3 |
Lesko, Hrudík, Brandis, Dubec Marek, Caladi |
Hruby, Erdélyi, Kovács, Magosi, Léránt | 4 |
Král, Duris A., Klobucnik, Púchovsky, Stefanka O. |
Donald MacLean | E |
Slavomir Chlebec, Miroslav Stefanka |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
0-1 | 11:25 | NZÁ | Weissmann | Hurtaj | Frolík | |
0-2 | 20:50 | NZÁ | Weissmann | Frolík | ||
1-2 | 36:44 | DAB | Peterdi | Papp | Szepessy M. | |
1-3 | 43:32 | NZÁ | Weissmann | Baron | ||
2-3 | 59:09 | DAB | Azari | Szappanos | Galanisz |
45 | Kapura lövések száma | 25 |
4 | Kiállításpercek | 8 |
A Dab.Docler–Érsekújvár képekben
A Dab.Docler–Érsekújvár összefoglalója
További cikkek
- DVTK Jegesmedvék–FTC-Telekom 5-1
- SC Csíkszereda–Dunaújvárosi Acélbikák 6-2
- UTE–DEAC 5-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 1-2
- Rangadók vasárnapja az Erste Ligában is
- Négy emberelőnyös és egy túlórás gól
- Mingazov a nyitó harmad utolsó másodpercében talált be
- Ödman higgadtan értékesítette a kiugrását
- Tyler Barrow elhagyta a DVTK Jegesmedvéket