

Olli Maatta is elkapta a mumpszt
Ezzel már 16-ra nőtt az ismert esetek száma az NHL-ben.
A húszéves finn hátvédet idén nem kíméli az élet. Október végén pajzsmirigydaganatot találtak nála, amit műtéti úton a lehető leghamarabb el is távolítottak. December 6-án sérülést szenvedett, azóta nem játszott mérkőzést, pénteken pedig klubja közleményben tudatta, hogy Maatta-t is elérte a ligát érintő mumpszjárvány.
Kissé rejtélyes a történet, hiszen a gyerekek túlnyomó többsége Észak-Amerikában is be van oltva mumpsz ellen, ennek ellenére Maatta már a 16. játékos, akiről hivatalosan is bebizonyosodik az érintettsége. Be volt oltva Ryan Suter is, aki így meg volt győződve arról, hogy elég csak sűrűn kezet mosnia a védettséghez. Nos, nem lett elég. A valós szám 16-nál is nagyobb lehet, Francois Beauchemin, a Ducks szintén megfertőződött játékosa szerint, bár mindenki az Anaheimet okolja a járvány kitöréséért, szerinte valójában St. Louis lehetett a gócpont, ahol csomó influenza-gyanús megbetegedés történt még a járvány kirobbanása előtt, csak hivatalosan nem ismerték be, hogy mumpszról van szó. Természetesen mindenkinek van rá lehetősége, hogy felnőtt fejjel is beoltassa magát, azonban ez ligaszinten nem kötelező.