Minden változik. A lényeg nem?

   

Medgyes László az áprilisi világbajnokság után újra felvette a pennát, hogy jegyzetet írjon.

“Újra jelentkezem, bár sok-sok változás történt az elmúlt időszakban, mégis mindig van valami ami állandó? Újra úton vagyunk a női U18-as válogatottal. A helyszín ezúttal Csehország, Zlín. Itt egy Négy Nemzet Tornán veszünk részt, amit a szervezők ?Négy visegrádi ország Olimpiai Reménységek? tornájának nevezett el. Először egy kis kitérő, mert ugye a válogatott program nem most kezdődött, volt már több összetartás, utaztunk egyet Vaujanyba, ahol a francia szelekttel meccseltünk, s mégsem írtam semmit? Ennek nem lustaság volt az oka, hanem részben a korlátozott internet-hozzáférés, részben pedig az, hogy valahogy már nem bírom úgy az éjszakázásokat, mint régen? :(

Most is lassan hajnali egy óra közelében járunk, s már egyre nehezebben születnek meg a mondatok. No, azért megpróbálom összekapni magam, hátha sikerül csillapítanom az érdeklődők tudásszomját. Arról most nem írok, hogy milyen változásokon ment keresztül a stáb, mert erről korábban a blogon már volt szó Kovács Istvánnak köszönhetően. Tehát a mostani tornára 2 napos összetartással készült a válogatott, s az első nap zárásaként kijelölésre került az a 18 játékos és 2 kapus, akik bemutathatják a nagyközönségnek az idei szezontól bevezetett új formavilágú mezgarnitúrákat. A második napon már csak ez a 20 játékos készült, s a délelőtti edzést és ebédet követően buszra szállt, hogy megközelítőleg 450 kilométer megtétele után megérkezzen Kelet-Morvaország ipari és gazdasági központjába. Az utunk viszonylag normál menetben zajlott, egyedül az autópályán araszoltunk vagy 10 km-t egy útfelújítás miatt. A stáb úgy ítélte meg, hogy a késői érkezés ellenére is jégre viszi a csapatot, hogy a buszozást követő savasodás kimenjen a lábakból. Még soha nem jártunk ebben a komplexumban, itt két pálya is található egymás közvetlen szomszédságában. Azt hiszem minden feltétel adott ahhoz, hogy a jégkorong ? s mellette a többi jeges sport, közte a sledge hockey ? igényeit maximálisan ki tudják elégíteni. Az öltözők tágasak, megfelelő pakolási lehetőséget biztosítanak a játékosoknak.

Ilyenkor merül fel az emberben a kérdés, hogy más pályákon miért nem vesznek példát arról, hogy hogyan kell kialakítani egy-egy öltözőt, hiszen semmi újat nem kell már kitalálni, csupán a bevett gyakorlatot kell(ene) átvenni? No, de vissza az edzéshez! Tehát a rövid átmozgatást követően a szállodába vezetett utunk, ahol már vacsora várt bennünket.  A vacsi elfogyasztását követően a szobák elfoglalása következett. Azt hiszem, hogy nem lehet okunk panaszra, a szervezők igazán kitettek magukért, mert a szálloda felszereltsége, a szobák berendezése tökéletes. Azt már megszoktuk, hogy az internetelérés a szobákban nem, de a közösségi terekben biztosított. A szobák elfoglalása után még egy röviden megbeszélést tartott a csapat, majd mindenki a szobájába vonult, s 22 órára került időzítésre a takarodó.

Holnap ? vagyis már ma ? 7:45-kor kelünk, majd reggelit követően egy 30 perces átmozgató edzésen veszünk részt. Szállásunk megközelítőleg 10 perces sétára van a jégpályától, így azt hiszem, hogy reggel gyalogszerrel közelítjük meg a létesítményt. Remélem az eső reggelre eláll, mert most eléggé vigasztalhatatlanul kopog az ablakon?

Azt hiszem kezdetnek ennyi? Jah, nem! Azt még elfelejtettem leírni, hogy hosszú évek óta ez lesz az első világbajnoki felkészülés, amikor családilag nem vagyok érintett. Ez persze nem jelenti azt, hogy most nincsenek lányaim, mert ismét van 20?  Szégyellem is magam egy kicsit, mert a híresen rossz névmemóriám még okoz problémákat?

No és hogy visszakanyarodjak a kezdőmondathoz? Ami nem változik az az, hogy ismét itt vagyok a csapattal, s megpróbálok minden tőlem telhetőt megtenni azért, hogy Nekik ?csak? a jégkoronggal kelljen foglalkozniuk. Remélem sikerül! Rajtam nem fog múlni. Szép álmokat!”

A zlíni női U18-as Négy Nemzet Torna magyar érdekeltségű mérkőzései:

2014. december 19., 18.15: Csehország?Magyarország
2014. december 20., 15.00: Szlovákia?Magyarország
2014. december 21., 11.00: Magyarország?Lengyelország

A női U18-as válogatott zlíni játékoskerete:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Maruyama Yumi 2000 KMH
Poltzer Renáta 1997 KMH
Védők:
Fodor Lili Eszter 1999 Marilyn
Galántai Maja 1998 Marilyn
Holzer Bernadett 1998 KMH
Mayer Fruzsina 2000 Vasas U14
Odnoga Lotti 1999 KMH
Pál Vanda 1997 KMH
Szűcs Anita 1999 Sportország
Vakán Laura Tamara 2000 Marilyn
Támadók:
Egyedi Noémi 1998 KMH
Gottlibet Zóra 1998 Marilyn
Grkovic Jelena 1997 Marilyn
Jókai Szilágyi Kinga 1997 Sportország
Pavuk Petra 1998 KMH
Páterka Lilla 1999 Sportország
Pintér Hanna 1998 Marilyn
Szelényi Lilien 1997 Marilyn
Szick Dorka 2000 Marilyn
Ungár Rebeka 1997 KMH

A csapatoknál a női klubokat tüntettük fel, akinek nincs, annál a fiúcsapatot.

A magyar női U18-as stáb, 2014/15:

Edzők: Buzás Norbert, Marton Tibor
Kapusedző: Zuzana Tomciková
Csapatvezető: Jasó Judit
Felszerelésmenedzser: Medgyes László

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum