Újabb kulcsmérkőzés Fehérváron

   

A karácsony környéki időszak szokás szerint az erőltetett menet ideje az EBEL-ben. A következő 24 nap alatt 11 fordulóra kerül sor, január közepére így már mindent sokkal világosabban láthatunk. Vagy nem. A Villachhal kezdjük a sorozatot.

Az EBEL idén rendkívül kiegyensúlyozott, még a szokásosnál is tömörebb a mezőny, az első és az utolsó között mindössze 19 pont a különbség, a 2. és a 11. között pedig 11 pont. A Fehérvár a felső ház közepén foglal helyet, a 4. pozícióban, szerencsés esetben a 2. helyre is előreléphet, ha peche van, lecsúszhat a 6. helyig.

Csütörtök este a Villach teszi tiszteletét a Raktár utcában. Hannu Jarvenpaa csapata jelenleg 4 ponttal áll Tokajiék mögött, a 7. helyen, és minden vágya az, hogy a 44. forduló végén az első 6 hely valamelyikére kerüljön. Hogy kinek a kárára, az a villachiaknak mindegy, mi viszont mind azt szeretnénk, hogy ne a Fehérváréra történjen ez meg.

AVSVSV

Eddig kétszer találkozott egymással a két csapat idén, Fehérváron a Volán, Villachban az osztrák csapat nyert egygólos különbséggel. Abban reménykedünk, hogy a sorminta most folytatódik, és ismét a hazai csapat nyer majd.

Nem lesz egyszerű mutatvány, hiszen a karintiai csapat jelenleg nagyon pörög, a legutóbbi négy meccsét megnyerte, így szinte alig akad már valaki Villachban, aki emlékezne a döcögős szezonkezdetre. A csapat jó formájára jellemző, hogy ennek a négy meccsnek az összesített gólkülönbsége 13-4, tehát a védekezés összeállt, Lamoureux jól véd, a védők jól takarítanak, elöl pedig – ha nem is ontják a gólokat, de azért – hozzák a megbízható átlagot. A jelenlegi legjobb formában levő játékosok, Brock McBride és Darren Haydar az utóbbi meccseik mindegyikén szereztek pontot, de abban reménykedünk, csütörtök este már egyikük sem mondhatja el ezt magáról. Nem lesz könnyű megállítani sem őket, sem a csapatukat, hiszen a négymeccses győzelmi széria mellett a Villach legutóbbi három idegenbeli meccsét is megnyerte.

A Fehérvár sincs rossz formában, legutóbbi 5 meccséből 4-et megnyert, hazai pályán nagyon jól szerepel, 13-ból 9 győzelem eddig a mérleg, a legutóbbi 3 összecsapást behúzta a csapat a Raktár utcában. Az offenzív játék rendben van, hiszen a negyedik legtöbb gólt hozták össze a játékosok az ellenfelek hálójába, ugyanakkor a védelemre ráfér némi javulás, hiszen a legtöbb gólt a Fehérvár kapta. Új kapusának leigazolásával talán mérséklődhet a kapott gólok száma, de ehhez persze a védőknek is segíteni kell, nem lehet egyetlen kapusra bízni a dolgot.

“Mindkét csapat tisztában van azzal, hogy áll a bajnokság, ezért pontosan tudják, mennyire fontos meccs következik – mondta Rob Pallin, a Fehérvár vezetőedzője a hivatalos előzetesben. – A hátralevő meccseken a felsőházi tagságunk megtartásáért fogunk harcolni. A Villach közvetlen vetélytársunk, aki csak 4 pontra követ bennünket a 7. helyen, így ez ismét egy 4 pontos mérkőzés lesz számunkra. Az eddigi két meccshez hasonlóan most is nagyon szoros csatára számítok. Azon fog múlni,  mi lesz a végeredmény, hogy az apróságokat melyik csapat hogy oldja meg. És persze a fegyelmezettség, a speciális játékhelyzetek megoldása is sokat számít majd. Christian Engstrand jól beilleszkedett a csapatba, két erős és jó meccset játszott az elmúlt hétvégén.”

Klemen Pretnar, a Villach szlovén hátvédje szerint “a Fehérvár otthon hihetetlenül erős. Nemhogy a tudásunk maximumára, hanem annál is többre lesz szükségünk, ha nyerni szeretnénk. Márpedig ez a célunk, legutóbb ők győztek Fehérváron, amiért most revánsot szeretnénk venni.”

A Fehérvárból Varga Arnold és a juniorválogatottak, a Villachból Mario Altmann és Jeff Waugh hiányzik a csütörtöki mérkőzésről.

A mérkőzést a Sportklub Tv élőben közvetíti.

Fehérvár–Villach 4-1

   

Újra óriásit jégkorongozott és nagyon fontos mérkőzést nyert a magyar EBEL-csapat. Bartalisék a végére eltüntették az ellenfelet, a legutóbbi hét meccsből hatot megnyertek, átmenetileg a liga második helyére léptek előre.

A Volán nem kezdte jól a meccset a nagyon aktív hokival érkező Villach ellen. Az osztrák csapat folyamatosan pörgette a játékot, nagy iramban folyt a küzdelem. A rohanásban kapaszkodtunk, de Jarvenpaa tanítványai jobban teljesítettek, megérdemelten szereztel vezetést egy elvédekezett szituációból, 1-2, majd 2-3-ra bontották le, Brunner szabadon lőhetett középtávolról (0-1). A góltól felébredtünk, folyamatosan nőttünk fel a rivális mellé, és jöttek is a helyzetek. Az egyenlítést Bartalis István szerezte meg egy szép emberelőnyös kombináció végén, amolyan kézilabda beállós mozdulatsor végén lőtt el Lamoureux mellett (1-1). Támadásban maradt a Fehérvár, de nem panaszkodhattunk, hogy iksszel lement ez a húsz perc.

AVSVSV

A középső periódusban gyakorlatilag végig a hazai csapat akarata érvényesült. Élénken, ügyesen játszott a Volán, jó volt nézve ezt a színvonalas, modern hokit. Ugyanakkor a Villach is a jégen volt, minden pillanatban képes volt veszélyeztetni. Mindkét csapat négy sort pörgetett, nem volt üresjárat a meccsen. Egy jó emberhátrányos munka eredményeképpen 4 a 4 elleni játék alakult ki, Kevin Wehrs bátor betörése nyomán pedig egy bombagólt láthattunk, a légiós bekk első EBEL-gólját lőtte hazai pályán, kegyetlenül a bal felsőbe (2-1). Fordított tehát a Fehérvár, és ebben a harmadban benne volt, hogy nyugodtabb folytatást teremt magának a magyar csapat, de csak egy gól előnyt csikart ki, azt alaposan megszolgáltan. Ehhez kellett az is, hogy Engstrand megfogja a Tokaji Viktor indokolt szabálytalansága után megítélt büntetőt is. Jó volt látni, hogy sokszor tanácstalanul védekezett a Villach, zavarba hoztuk őket alaposan.

A védelmet ezen az estén a másodedzőként beugró Palkovics Krisztián irányította, kiválóan. Bátran játszatta a fiatalokat, akik ismét éltek a lehetőséggel, és Wehrs is felnőtt a légiósok szintjére. Jól tartottuk az eredményt, alapvetően a támadásokra koncentráltunk a harmadik harmadban is. Az 52. percben végre kétgólosra duzzadt az előny, Sarauert nem vették eléggé komolyan, és ő középtávolról rommá lőtte a csapatát gyakorlatilag egyedül meccsben tartó Lamoureux-t. A kiváló kapus mamutjáról a léc alá vágódott a korong (3-1). A Villach nem talált fogást a Volánon, egyre inkább elbizonytalanodott, és egy fegyelmezetlenséggel el is dőlt a meccs. Jarrett 2+2 percet kapott, a hazaiak szépen folyatták az időt, majd amikor úgy gondolták, lőttek egy emlékezetes gólt. Marino és Kovács Csaba akciózott, előbbi a visszakapott korongot tulajdonképpen a fekvő Villach-kapus mellett üresen hagyott kapuba zsákolta (4-1). Örömünnep és vastaps volt a vége, nem is lehetett más, minden Fehérvár-játékos rászolgált.

Péntek estig biztosan az EBEL 2. helyén áll a Volán, talán még sosem állt ilyen pozícióban a bajnokság félidejét követően.

Remélem, lassan mindenkit meggyőzünk

   

A Fehérvár vezetőedzője boldogan és büszkén nyilatkozott az újabb hazai győzelem után.

Rob Pallin (vezetőedző, Fehérvár AV19): Örülök, hogy újabb négypontos mérkőzésen sikerült diadalmaskodnunk. Az első harmadbeli játékunk egyáltalán nem tetszett, de a folytatásban már nagyon jól működött a letámadásunk, feljavult a védekezésünk és azt játszották a srácok, amit megbeszéltünk. A szezon elején sokan kételkedtek benne, hogy sikerül az első hatban zárnunk az alapszakaszt, remélem, lassan mindenkit meggyőzünk erről. Azonban továbbra is csak a következő feladatra szabad koncentrálnunk és akkor szép szezonunk lehet.

Hannu Jarvenpaa (vezetőedző, Villach): Úgy gondolom, az első harmadban mi voltunk a jobbak, megvoltak a helyzeteink is, de csak egyet tudtunk kihasználni. A középső harmadban ezt megbüntette a Fehérvár, a harmadikban pedig Sarauer gólja mindent eldöntött. A legutóbbi hat meccsünkből négyet megnyertünk, ezen az úton kell továbbhaladnunk, és akkor az alapszakasz végén ott leszünk a legjobb hat között.

Forrás: albavolanhockey.hu

EBEL, 3029 néző. Játékvezetők: Erd, Johnston, Loicht.
Engstrand: 95,2% (Rajna)
K
Lamoureux: 89,7% (Höneckl)
Boivin, Ejdepalm, LoVecchio, Sarauer, Banham
1
Brunner, Pretnar, Pewal, McBride, Santorelli
Wehrs, Szirányi, Kovács, Bartalis, Marino
2
Siutz, Bacher, Nageler, Hunter, Petrik
Orbán, Hetényi P., Benk, Sikorcin, Kóger
3
Jarrett, Unterluggauer, Lammers, Krog, Haydar
Tokaji, Reiter, Németh, Nemes, Magosi
4
Leiler, Kompain, Platzer, Alagic, Göhringer
Rob Pallin, Palkovics Krisztián
E
Hannu Jarvenpaa, Markus Peintner
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 13:38 VSV Brunner McBride Santorelli
1-1 17:26 AVS PP Bartalis Marino Kovács
2-1 31:07 AVS Wehrs Sarauer Boivin
3-1 51:33 AVS Sarauer Boivin
4-1 58:08 AVS PP Marino Kovács Sikorcin
39 Kapura lövések száma 21
2 Kiállításpercek 12

A Fehérvár–Villach képei

 

A Fehérvár–Villach góljai

   

Így ütötte ki a magyar EBEL-csapat a VSV-t.

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 21., kedd
ROM 17:30 PROGAL 3-8VÉGE
ROM 17:30 SSCBRA 4-2VÉGE
március 22., szerda
U20 12:40 AVSDHK 2-3VÉGE
U16 16:00 AVSMAC 2-1VÉGE
MOL 17:00 MISMAC 2-1VÉGE
    • M4 SPORT
ROM 17:30 SSCBRA 1-4VÉGE
U20 17:30 ZEGMIS 0-2VÉGE
U20 17:40 VASMAC 2-5VÉGE
EBJL 19:40 AVSUTE 4-2VÉGE
március 23., csütörtök
U18 16:40 KMHPEF 3-5VÉGE
KHL 17:30 SZKLOK 5-4 HVÉGE
    • SPORT 2
március 24., péntek
KHL 15:00 MMGAKB INFO
    • SPORT 2
U16 19:40 MACAVS INFO
március 25., szombat
U20   DHKAVS 
NHL 00:05 PITNYI 
    • SPÍLER TV
U20* 18:00 MACVAS 
március 26., vasárnap
NHL 04:30 LAKNYR 
    • SPÍLER TV
U16 18:00 AVSMAC 
NHL 23:00 NJDDAL 
    • SPÍLER TV
március 27., hétfő
U18   UTESCC 
március 28., kedd
U16*   MACAVS 
március 29., szerda
U16*   AVSMAC 
U20*   AVSDHK 
U20*   VASMAC 
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
március 30., csütörtök
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk