A Galati és a Sportul búcsúzott a kupától

 

A Románia Kupa második játéknapján eldőlt, hogy a Dunarea Galati és a Sportul Studentesc nem kerül az első négy közé. Ehhez az kellett, hogy előbb a Progym hozza a kötelezőt és verje 9-2-re a jobb sorsra érdemes egyetemistákat, majd a Galati kapjon ki túlórában 4-3-ra a Steauától.

A gyergyóiak jóval visszafogottabb verést osztottak ki a Sportulnak, mint előző nap a HSC, talán ez volt az egyetemisták legszorosabb meccse az egész idényben. A Duna-parti csapatról már szerda este, a Brassó ellen döntetlenre hozott első harmad alapján lehetett sejteni, hogy igyekezett keményen beleállni a kupába. Ennek csütörtökön is látványos jelét adta a jelenleg főleg ukránokkal és székelyekkel megerősített csapat, hiszen a 2. harmad 13. percében már két gólos is volt az előnye. A Steaua azonban a 60 perc alatt kiegyenlített, a hosszabbítás 3. percében pedig jött az örökifjú Timaru, aki kiejtette a galaciakat.

Pénteken HSC?Progym és Brassó?Steaua meccset rendeznek a csoportkörben. A képlet egyszerű, a győztesek döntőzni fognak, a vesztesek a bronzmeccsen játszanak majd vasárnap.

Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR INFO
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum