Már mindenki megértette, nincs fix keret

 

Marton Tibor, a női U18-as válogatott edzője elmondja, miként készül a január eleji világbajnokságra a csapat.

“Viszonylag rövid idő áll rendelkezésre a csehországi U18 as torna előtt a felkészülésre, de 32 játékost terveztünk meghívni ? mondta a szövetségi edző. ? Szerda reggel találkozunk, a programban szerepel egy jeges edzés a kapusoknak, utána közösen edz a keret. A jeges edzés után több elméleti előadást tartunk, többek között a helyes táplálkozásról, regenerációról, a mérkőzésekre való készülésről, támadásbefejezésről. Délután egymás közötti játék a program, ahol a játékosokról egy “scouting reportot” készítünk. A nap végén szűkítjük a keretet, valószínűleg 18+2 főre. Csütörtökön még edzünk és ebéd után indulunk Zlínbe, ahol még egy jeges edzésre van lehetőségünk.

Ez az összetartás a következő lépcsője a fejlesztő, felkészítő programunknak, az elmúlt alkalmak során az összes olyan lánynak lehetőséget adtunk, akik az U18-as korosztályt képviselik. Sőt többször lehetőséget biztosítottunk az U15-ös programban kiemelkedően teljesítő lányoknak is. Nem csak azt figyeltük, ki mire képes az adott pillanatban, hanem azt is, hogyan képes a játékos hosszabb távon beilleszkedni a programba. De figyeltünk sok minden mást is, többek között azt, hogy menyire gyorsan tanulnak, milyen gyorsan értik meg és fogadják el a feladatukat és szerepüket a csapatban. Vizsgáltuk, ki mennyire képes teljesíteni a számára nem megszokott körülményekben vagy a nem megszokott feladatkörben.

A programok során mindig azokat a játékosokat tudjuk mérkőzésekre nevezni, akik a legkeményebben dolgoznak és akik a legelhivatottabbak. Az elején lehet sokuknak ez kicsit furcsa volt, de úgy érzem, már mindenki megértette nincs fix, zárt keret. Minden egyes alkalommal a maximumot kell nyújtani, mert folyamatosan tesztelés alatt vannak a lányok. Azt gondolom, ezen elvek alapján sikerült létrehoznunk egy olyan közösséget, ahol a hozzáállás és az elvégzett munka határozzák meg a szerepeket.

Még nem tudjuk, ki viseli a C és kik az A betűket. A mérkőzések során vizsgáltuk azt is kik a csapat vezéregyéniségei,szinte mindenki viselt már valamilyen betűt a mezén. Számunkra ez is egy nagyon jó tesztelési lehetőség volt. Kik azok akikben a lányok maximálisan megbíznak és kik azok akik a pályán és azon kívül is segíthetik őket, figyelnek rájuk és extra motivációt nyújthatnak. Szerencsénkre van 4-5 olyan igazi vezéregyéniség, aki ezen a téren a csapat segítségére lehet. A következő tornán már csak ebből a 4-5 lányból fogunk válogatni.

A világbajnoki ellenfeleink közül játszottunk már Franciaországgal, Ausztriával, most pedig lehetőségünk lesz felmérni Szlovákiával játékerejét is.”

A zlíni Négy Nemzet Torna magyar érdekeltségű mérkőzései:

2014. december 19., 18.15: Csehország?Magyarország
2014. december 20., 15.00: Szlovákia?Magyarország
2014. december 21., 11.00: Magyarország?Lengyelország

A női U18-as válogatott bő játékoskerete:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Horváth Vanessa 1999 Marilyn
Maruyama Yumi 2000 KMH
Poltzer Renáta 1997 KMH
Varga Panna Luca 2000 Jászberényi SE U14
Védők:
Csontos Katalin 1999 Marilyn
Fodor Lili Eszter 1999 Marilyn
Holzer Bernadett 1998 KMH
Mayer Fruzsina 2000 Vasas U14
Nagy Zsófia 2000 Marilyn
Odnoga Lotti 1999 KMH
Pál Vanda 1997 KMH
Szűcs Anita 1999 Sportország
Vakán Laura Tamara 2000 Marilyn
Támadók:
Egyedi Noémi 1998 KMH
Faggyas Lilla 2002 Győri ETO U14
Galántai Maja 1998 Marilyn
Gottlibet Zóra 1998 Marilyn
Grkovic Jelena 1997 Marilyn
Horváth Dominika 2000 Marilyn
Horváth Imola 2002 Fehérvár U14
Jókai Szilágyi Kinga 1997 Sportország
Koczka Jozefina 2000 Dab.Docler U14
Kovács Csenge 1999 Sportország
Pavuk Petra 1998 KMH
Páterka Lilla 1999 Sportország
Pintér Hanna 1998 Marilyn
Söléd Orsolya 2000 Jászberényi SE U14
Szelényi Lilien 1997 Marilyn
Szick Dorka 2000 Marilyn
Ungár Rebeka 1997 KMH

A magyar női U18-as stáb, 2014/15:

Mentoredző: Dwayne Gylywoychuk
Edző: Buzás Norbert, Marton Tibor
Kapusedző: Zuzana Tomciková
Felszerelésmenedzser: Medgyes László

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum