A HSC a Fradi elleni győzelemből merítene erőt

   

A Miskolc pedig az első adandó alkalommal visszavenné a vezetést a MOL Liga élén. Hogy melyik csapatnak sikerül többet megvalósítania a terveiből, az kiderül a szombat délután öt órakor kezdődő találkozón.

A két csapat ellentétes előjelekkel vághat neki a szombati küzdelemnek, hiszen a HSC Pesterzsébeten szerezte meg idei első idegenbeli győzelmét, míg a Miskolc a Debrecen ellen szenvedte el idei első rendes játékidős vereségét hazai pályán. Az erőviszonyok ennek ellenére a Miskolc mellett szólnak, hiszen a borsodiaknak 51, míg a HSC-nek 13 pontja van, előbbi a liga első helyéért van nagy harcban, utóbbi már a rájátszást jelentő hatodik helyért is egyre reménytelenebbül küzd. A HSC az UTE-hoz hasonlóan nem igazán találja a Miskolc játékának ellenszerét, idei két népkerti találkozójuk összesített gólaránya 13-1 a miskolciaknak. Igaz, az eddigi egyetlen szeredai meccsüket viszont a házigazdák nyerték, még október legelején, büntetőkkel 3-2-re. A mostani egy egészen másik csapat, akár csak egy hasonló eredmény is nagy bravúr lenne a székelyföldi csapattól, amely ráadásul jelentősen át is alakult időközben.

HSCMIS

Fotó: Pál Zoltán

Az is igaz ugyanakkor, hogy a HSC hazai mérlege eddig egy kicsit megtévesztő. A megszerezhető pontok egyharmadát szerezték meg, ami a legrosszabb mutató a ligában, hiszen a hatodik UTE 48, a hetedik Ferencváros 40%-on áll, de mindenki ellen nagyon szoros mérkőzést játszottak eddig a Vákárban. Tíz hazai mérkőzésből négy alkalommal került sor hosszabbításra, háromszor kaptak ki egy góllal a rendes játékidőben, a legnagyobb különbségű vereségük pedig mindössze kétgólos volt, a hazai meccsekre számolt gólkülönbség mínusz három, miközben ugyanez az idegenbeli meccseken mínusz 40. Ráadásul a Miskolc is sokkal kevésbé gólveszélyes idegenben, mint hazai pályán. A liga legnagyobb arányú győzelmeit produkáló csapat, 13 idegenbeli meccsén +12-es gólkülönbséget hozott össze, tehát közel sem olyan félelmetes, mint hazai pályán.

Ezzel együtt sincs természetesen félnivalója Majoross Gergely csapatának, hiszen szemben a HSC eddigi két győzelmével, ők 25 meccsükből 18-at behúztak, idegenben is a meccsek közel felét megnyerték, a gólarány pedig senkit nem érdekel, pláne, amíg hazai közönség előtt azt maximálisan kompenzálják. A csapatban Dudas eltiltásának lejártával az egyetlen kérdőjel, hogy Metcalfe Tyler november közepi kézsérülése után jégre tud-e lépni. A két csapat legutóbb éppen egy hete, mikuláskor játszott egymással, a miskolciak azt a meccset 6-1-re nyerték. Ha csak ebből a meccsből indulunk ki, hazai szempontból kulcskérdés lesz a speciális egységek teljesítménye, illetve hogy mennyire bírja a Szereda erővel a hatvan percet. Annak a meccsnek a hőse a mesterhármasig jutó Becze Tihamér volt, aki szombaton nevelőegyesülete ellen lép pályára. A papírforma tehát egyértelműen a Miskolc mellett szól, viszont az idei MOL Liga egész szezonja, és a legutóbbi fordulói különösen jól példázzák, hogy egy aprólékosan kidolgozott és fegyelmezetten betartott taktikával bárki elkapható.

Christer Dreberg (vezetőedző, HSC Csíkszereda): Két nagyon nehéz mérkőzés elé nézünk. A Ferencváros elleni játékunkból kell építkezzünk, ahol több olyan elemet láttam a játékunkban, amely bizalomra ad okot. Sajnos egy megnyert meccset engedtünk hosszabbításra. A Miskolccal épp hétvégén játszottunk. Ezúttal el kell kerüljük a könnyű gólokat. Sikerült már őket legyőznünk, úgyhogy ez egyáltalán nem lehetetlen, mint ahogy a Dunaújváros legyőzése sem. Jó hangulatú, kemény edzéseink voltak a héten. Velünk készült Bíró Mátyás is és majd a meccs előtt válik el, hogy játékra kész-e.

Majoross Gergely (vezetőedző, Miskolc): Nem szeretek csomagban nézni a hétvégi meccsekre, egyenként kell mindegyikre készülni. Lépésről lépésre haladunk, mindig a következő meccs a legfontosabb. A legutóbb szerzett összesen három ponttal nem voltam elégedett, de azt is látni kell, hogy a mostani csapatunk egészen más, mint az akkori volt. Egyre inkább kezd összeállni a társaság, és ezt reményeim szerint kamatoztatni is tudjuk. Ugyanakkor egészen biztosan nem lesz könnyű dolgunk a Csíkszereda ellen. Nagyon odaadóan, szervezetten és okosan kell játszanunk. Minden játékosnak fel kell készülnie a romániai túrák jól ismert speciális körülményeire, a nagy távolságra, az idegen öltözőkre és hosszan sorolhatnám. Ehhez alkalmazkodni kell, a tudásunk legjavát kell nyújtanunk ahhoz, hogy a játékunk önmagunkhoz képest jó legyen, és ezzel olyan eredményt érjünk el, amivel elégedettek lehetünk.

HSC Csíkszereda–Miskolc 3-4

   

Nagyon érdekes, de nem túl magas színvonalú meccset játszott egymással a Csíkszereda és a Miskolc. Kétgólos miskolci előnyt dolgozott le a HSC, és az utolsó harmadot is megnyerte, végül túlórában dőlt el a pontok sorsa a vendégek javára.

Nagyon elaludt a meccs elején a Csíkszereda, ennek volt a következménye, hogy nagyon hamar kétgólos előnyre tett szert a Miskolc. Előbb Sagert lövése jött ki Raitumsról, amit Roczanov paskolt a hálóba (0-1), majd Dudas került a kapu elé, és az oda érkező korongot Raitums mamutjai között juttatta a kapuba (0-2). A Csíkszereda nehezen ocsúdott a sokkból, a miskolci játékosok egy része meg minden bizonnyal azt hitte, hogy ezzel vége is a meccs hivatalos részének, innen már energiatakarékosan le lehet pörgetni a hátralevő 53 percet. Az első harmad vége felé három nagyobb csíki helyzet jelezte, hogy kezd magához térni a HSC, a harmadiknál Bíró Gergő kapuvasig jutott.

A csíki lendület a második harmad elején is folytatódott, ez két miskolci, közte egy csíki kiállítást eredményezett, és egy szeredai szépítő gólt a 24. percben, amikor Bors Huba lőtt szépen Bálizs hálójába (1-2). Egy Dudas ziccer jelezte, hogy azért a Jegesmedvék is hajlandóak még jégkorongozni, de rengeteg volt a hiba, nem volt jó az iram, a csapatok egymás hibáiból próbáltak élni. A 31. percben egy gyors miskolci ellentámadás végén Becze állította vissza közelről a kétgólos miskolci előnyt (1-3). Folytaódot a csapongó játék, a Szereda nem nagyon tudott, a Miskolc pedig mintha nem nagyon akart volna támadni. A hazaiak mindenesetre becsülettel küzdöttek, így abszolút megérdemelt volt a 39. perc elején Heffernan gólja, amely egy koronglopás utáni szólóból esett (2-3).

Fordulás után is a HSC mozgatott meg nagyobb energiákat, ezt újabb három nagy helyzet jelezte, a harmadiknál Salonen találta el a keresztvasat. A 46. perc elején Popovicsot állították ki, a bulit a szeredaiak hozták el, Spady a kék vonalról rátűzte, Heffernan beleért, Bálizs pedig ettől verve volt (3-3). Rákapcsolt a Miskolc, megpróbált újra dominálni, de több, mint 30 nem végighajtott perc után nehéz újra felpörögni. Mindenesetre a miskolci törekvések jót tettek a színvonalnak, határozottan jobb lett a tempó, kevesebb a hiba. Több gól azonban nem esett, következhetett a hosszabbítás.

Ebben a HSC-nek voltak nagyobb helyzetei, Spady gyönyörű cselek után trafálta telibe a kapuvasat, Heffernan pedig szólóban ugorhatott ki, de Bálizs védett. Következhettek a büntetők. Az első párban Salonen kihagyta, Dansereau betalált, a másodikban Heffernan hibázott, Becze viszont nem, ezzel a győzelem a Miskolcé lett (3-4). A játék képe alapján a HSC legalább egy pontra mindenképpen rászolgált, de talán a győzelemhez is közelebb állt. A Miskolc végül csak a büntetőlövésekben mutatott jobb teljesítményének köszönheti a két pontot. Nyert a Miskolc, de a HSC teljesítménye és megalkuvás nélküli játéka tiszteletre méltó, erre lehet építeni a jövőben. A Miskolcnak Brassóban ennél jóval többre lesz szüksége.

Christer Dreberg, vezetőedző, HSC Csíkszereda: “Hasonlóan alakult ez a mérkőzés is, mint nagyon sok másik ebben a szezonban. Nem centiméterekre, hanem milliméterekre voltunk a győzelemtől. Az első harmad után nagyon nehéz volt felállni kétgólos hátrányból. A másodiktól kezdve úgy érzem, hogy jól játszottunk és feljöttünk döntetlenre. Mindkét csapatnak lett volna lehetősége megnyerni a meccset. Hosszabbításban Shane szólózhatott, Spady vasat lőtt. Ott volt a lehetőség. A szétlövések meg lutrik. Ennek ellenére a mérkőzés után gratuláltam a fiúknak, hogy ilyen példaértékűen végigküzdötték a meccset és hogy jól játszottak. Remélem, holnap újra jó mérkőzést tudunk játszani.”

Majoross Gergely, vezetőedző, Miskolci Jegesmedvék: “Alakulhatott volna mindkét irányba ez a találkozó és lehetett volna bármilyen vége 60 perc után. Nyerhetett volna mindkét csapat. Az biztos, hogy egy izgalmas, érzelmekkel teli, igazi hokimeccs volt. Örülök, hogy a végén mi jöttünk ki győztesen belőle. Nem lepett meg, hogy a HSC vissza tudott jönni kétgólos hátrányból. Az a legracionálisabb megfogalmazása az idei MOL Ligának, hogy minden csapat jó. Ezek közül mi vagyunk az egyik legjobb, de szó sincs arról, hogy lenne olyan, aki ellen biztosra lehet menni. Dolgozni kell keményen. Most úgy érzem, hogy két pontot nyertünk és nem egyet veszítettünk.”

 

Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 1500 néző. Játékvezetők: Gergely, Butucel, Peter, Redai.
Raitums: 88,9% (Kozuch)
K
Bálizs: 92,5% (Duschek)
Salló, Spady, Salonen, Heffernan, Bíró G.
1
Boyle, Sagert, Nagy K., Láda B., Cohen
Bors, Papp, Sátek, Molnár Zs., Tranca
2
Gőz, Becze, Hajós, Tóth, Dansereau
Mihály, Nagy I., Bíró O., Bíró T., Farkas
3
Vojtkó, Dósa, Popovics, Metcalfe, Miskolczi
4
Láda P., Dudas, Roczanov, Szilágyi, Fliszár
Christer Dreberg, Gál Sándor
E
Majoross Gergely, Mart Eerme
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 03:49 MIS Roczanov Sagert Gőz
0-2 06:59 MIS Dudas Cohen Becze
1-2 23:12 SCC Bors Nagy I. Tranca
1-3 30:35 MIS Becze Cohen
2-3 38:05 SCC Heffernan Salonen Salló
3-3 45:24 SCC PP Heffernan Salló Spady
3-4 65:00 MIS GWS Dansereau
40 Kapura lövések száma 36
8 Kiállításpercek 22

A HSC–Miskolc galériája

   

A HSC–Miskolc góljai

 

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
szeptember 17., vasárnap
ROM 10:30 SCCSPO 18-0VÉGE
EWHL 12:15 MEMKMH 3-4 HVÉGE
EBYSL 13:40 AVSVSV 5-0VÉGE
EBYSL 14:00 ETOSLL 5-3VÉGE
U20 16:00 MISVAS 1-3VÉGE
EBEL 17:45 AVSZNO 1-2VÉGE
EL 18:00 FTCDAB 5-1VÉGE
EL 18:30 UTEMAC 1-5VÉGE
szeptember 18., hétfő
U18 14:35 GEPSCC 0-0 VVÉGE
EL 20:00 MISVC2 7-1VÉGE
    • M4 SPORT
szeptember 19., kedd
U18 18:40 KMHSCC 0-17VÉGE
U18 19:00 DHKVAS 5-1VÉGE
szeptember 21., csütörtök
U18 14:20 UTESCC 
KHL 15:00 AVGSZK 
    • SPORT 2
U20 15:40 KMHZNO 
U18 16:00 PEFAVS 
U20 17:40 AVSETO 
U20 17:40 VASDHK 
U18 17:45 SZDKMH 
U18 18:00 ZEGMIS 
U20 18:30 UTEMAC 
szeptember 22., péntek
U18 15:40 RBSMAC 
U18 15:40 VSVETO 
U18 16:30 PEFSCC 
EL 17:50 VC2BRA 
EL 18:30 MISSCC 
EL 18:30 TITUTE 
EL 19:00 MACFTC 
U18 19:00 EHLMIS 
U18 19:00 ZASAVS 
szeptember 23., szombat
U18 12:40 VSVMAC 
U18 12:40 ZASETO 
KHL 13:00 BAADMO 
    • SPORT 2
U18 16:00 EHLAVS 
U18 16:00 KACVAS 
U18 16:00 RBSMIS 
ROM 17:30 GALSST 
U18 18:00 VICUTE 
U18 18:55 OHWKMH 
EBEL 19:15 HCIAVS 
szeptember 24., vasárnap
U20   DHKAVS 
U18 09:15 VSVAVS 
U18 09:15 ZASMIS 
ROM 10:30 GALSST 
U20 12:10 KMHVAS 
U18 12:30 EHLMAC 
U18 12:30 RBSETO 
U20 12:40 ZNOUTE 
U20 14:40 MACETO 
EL 17:00 DABVC2 
EL 17:30 TITMIS 
EBEL 18:00 HCBAVS 
EL 18:00 FTCBRA 
EL 18:30 UTESCC 
szeptember 25., hétfő
EL 18:00 DABSCC 
EL 20:00 MACBRA 
    • M4 SPORT
szeptember 27., szerda
MK   KMHVAS 
U20   ETOMIS 
U20   KMHPEF 
MK 18:00 UTEMAC 
MK 18:30 MISFTC 
MK 18:30 TITDAB 
   H I R D E T É S
Partnerünk