Fel is út, le is út

   

Előbb a címvédőt fogadja, majd a tabellautolsóhoz utazik a Fehérvár a hétvégi kettős EBEL-fordulóban. Egy szombati győzelemmel egy pontra kerülne a 2. helyezett mögé, egy vereséggel viszont a 8.-at is már csak  kettővel előzné meg.

Az előző idényben szinte megoldhatatlan feladatot jelentett a későbbi bajnok a székesfehérvári csapatnak, idén azonban fordult eddig a kocka. Az eddig lejátszott két meccsen egyaránt a Fehérvár győzött, Bolzanóban büntetőkkel, Fehérváron viszont rendes játékidőben. Egyik meccs sem volt azonban egyszerű, hiszen végül mindkétszer egygólos győzelem született. Ugyanakkor elmondható, hogy a Bolzano azon kevés csapatok egyike, akit eddig sikerült 2-3 gólon tartani, ha ez így lesz szombaton is, akkor a Fehérvár minden bizonnyal megnyeri a harmadik velük játszott mérkőzést is. AVSHCB

A Fehérvár előnye jelenleg 2 pont a hetedik helyen álló Villachhal szemben és 4 az olaszok előtt, ám a karintiai csapat egy meccsel már a szombati csata két résztvevője előtt jár. A vasárnapi, ljubljanai szabadtéri csata előtt éppen jó bemelegítés lenne ismét négypontosra növelni az előnyt a legközelebbi üldöző előtt. Annál is inkább jó lenne folytatni az idei győzelmi sorozatot, hiszen vasárnap este a Bolzano Villachban lép fel, így a két legközelebbi üldöző egymást gyilkolhatja majd a felzárkózásért.

Három szép győzelem után egy utolsó harmadig nyílt meccsen vesztett a Fehérvár legutóbb a salzburgi Volksgartenben. A vereség ellenére sok biztató momentuma volt annak a mérkőzésnek is, a Fehérvár bebizonyította, hogy nem véletlenül tartozik stabilan a jobb hat csapat közé ebben a szezonban. Az előbb említettük már, hogy a Bolzano a legközelebbi üldözők közé tartozik, fontos lenne tehát megmutatni nekik, hol a helyük a mezőnyben. Ebben minden bizonnyal már a csapat segítségére lehet Christian Engstrand kapus is, bár erről a végső szót csak szombaton mondja ki a szakvezetés.

A Bolzano hármas győzelmi szériából érkezik Fehérvárra, utoljára épp Tokajiéktól kapott ki a dél-tiroli csapat. Bár mondhatnánk, hogy az Innsbruck és a Ljubljana hazai legyőzése elvárható egy olyan klubtól, amelyik a felső házba igyekszik, de figyelmeztetőnek ott a Vienna Capitals idegenbeli legyőzése is, ami olyan bravúr, amelyre a Fehérvár régóta nem volt képes.

“Ismét egy négypontos meccset játszunk a Bolzano ellen – mondta Rob Pallin, a Fehérvár edzője a hivatalos előzetesben. – Az eddigi két meccsünket nagyon kemény küzdelem jellemezte, és csak egy-egy gólos különbség a végén. Most is az a csapat nyer majd, aki kevesebbet hibázik. Mindkét csapat jó sorozatból érkezik. Hogy keveset hibázzunk, ahhoz nagy fegyelemre lesz szükségünk, és természetesen sosem lehet eléggé hangsúlyozni a speciális játékok fontosságát.”

Marco Insam, a Bolzano válogatott játékosa szerint: “A legfontosabb hétvégék egyik lesz ez a mostani. A Fehérvár közvetlen vetélytársunk a felsőházi tagságért folytatott csatában. Nagyon jó csapatuk van, szilárd játékot játszanak, és hazai jégen különösen erősek.”

A Fehérvárban visszatérhet Ladislav Sikorcin és Tokaji Viktor, viszont hiányozni fognak a juniorvébén szereplő csatárok, Erdély Csanád, Kocsis Ferenc és Vincze Péter. A Bolzanóban nem szerepelhet ezúttal Günther Hell, Matt Sisca, Roland Hofer és Paul Zanette.

A mérkőzést a Sportklub Tv élőben közvetíti.

Fehérvár–Bolzano 4-3

   

A szokásos koreográfia szerint szoros meccset nyert a Fehérvár a címvédő Bolzano ellen, és ezzel továbbra is viszonylag megnyugtató előnye van az üldözőkkel szemben.

Nem kezdett túl jól a Fehérvár Engstrand bemutatkozó meccsén, az első komoly helyzet a magyar kapu előtt alakult ki, ahogy az első gól is a fehérvári kapuba esett. Egy magyar támadást kontrázott meg a Bolzano, a kapu előtt szerzett koronggal 3 az 1 ellen mehettek el a vendégek, a végén De Simeone lőtt Engstrand hálójába (0-1). 3 perccel és 1 másodperccel később érkezett a fehérvári válasz. Marino tette be a korongot a kapu elé, ahol Bartalis volt egyedül, és nem hibázott (1-1). Szinte rögtön érkezett a bolzanói válasz. Nem volt igazán veszélyes a helyzet, amikor a kék vonalnál álló Leehez került a korong. Ő rálőtte, Engstrand előtt egy vendég és egy hazai játékos is takart, akadálytalanul juthatott így a távoli, nem túl erős lövés a fehérvári hálóba (1-2). Sokat dolgozott a Volán az egyenlítésért, de nehezen akart összejönni. Nem volt már fél perc sem hátra a harmadból, amikor ismét Bartalis talált üres helyet a kapu előtt, és Kovács Csaba pontosan érkező passzát elhúzta Hübl előtt, majd fonákkal a hálóba húzta a korongot (2-2).

Jó iramban folytatódott a második harmadban a mérkőzés, viszont a védelmek is jól zártak, kevés lövés ment a kapukra. A hazaiaknál az új kapus, Christian Engstrand kezdte megtalálni az összhangot a védelemmel. Az események a 33. percben, Kóger kiállításával pörögtek fel még inkább. Onnantól veszélyesebbekké váltak a támadások mindkét oldalon. Aggasztó volt, hogy a fehérvári védelem többször is saját kapu előtt adta el a korongot, ezekből nagy helyzetek is alakultak ki, szerencsére sikerült megúszni ezeket.

avshcbSAE_6265

A harmadik harmad elején Keller ült ki két percre a büntetőpadra. Nem sikerült komoly helyzetet kialakítani az előnyből, de a jó 80 másodperc elteltével a Fehérvár is megkapta ugyanazt a sorstól, amit a Bolzano a második góljánál. Sarauer korcsolyázott be a harmadba a koronggal, a palánk mellől, a kék vonalat átlépve lövésre szánta el magát, és a korong Hübl mellett a kapuba vágódott (3-2). Nem voltunk boldogtalanok attól, hogy a remekül védő cseh kapus kicsit elnézte ezt a lövést. Nem telt el egy perc sem, amikor nagy kavarodás után ismét túljutott a korong a vendégek kapusán. Videózás következett, amelynek a végén nem adták meg a találatot, a korong ugyanis nem jutott át teljes terjedelmével a gólvonalon, mielőtt a védők kihúzták volna a kapu torkából. A harmad közepén Sikorcin kiállítása, majd Magosi és Varga Arnold sérülése korbácsolta fel az indulatokat, az 51. percben aztán óriási lehetőséghez jutott a Fehérvár, amikor Crawley és Nesbitt jutott egyszerre a kiállítás sorsára. Két teljes perc kettős előny következett. Döcögősen indult az előnyjáték, de aztán Wehrstől Sarauerhez jutott a korong, az ő lövése elment a kapu előtt. A túloldalon álló Banham így tiszta lövőhelyzethez jutott, nem sokat cifrázta, közelről bombázott a kapuba (4-2). A fennmaradó szimpla előnyben még Benk Andrásék alakítottak ki egy ígéretes helyzetet, de nem sikerült háromgólosra növelni az előnyt. Orbán kapott kiállítást magas botért, ezt egy távoli lövéssel sikerült kihasználniuk a vendégeknek. Engstrand előtt még beleértek a korongba, ez csapta be a svéd kapust, akinek a mamutjai között csorgott a hálóba a lövés. A végjátékban egy Szirányi-kiállítás jött még, de szerencsére Keller másodperceken belül kiállítatta magát, oda lett a bolzanói előny. Előbb Rob Pallin kért időt, majd a másik oldalon Mario Simioni. A vendégek edzője lehozta Hübl kapust is, de 6 az 5 ellen sem sikerült az egyenlítés. A Fehérvár rendkívül fontos meccset nyert meg, és visszaállította a 4 pontos előnyt az üldözőkkel szemben. Mivel a Znojmo kikapott, így a Volán pontszámban beérte a Grazot és a cseheket is, a harmadik Linztől is csak egyetlen pontnyira van.

Rob Pallin, vezetőedző, Fehérvár AV19: ”Az első két harmad játékával egyáltalán nem voltam elégedett. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a saját közönségünk előtt így lépjünk pályára. A szurkolóink átlendítettek minket a holtponton, az ő segítségükkel tudtunk ma nyerni. Az új kapusunk nagyon jó volt ebben az időszakban és a végén is voltak fontos védései. A győzelemnek nagyon örülök, hiszen ez a két pont néggyel is felér.”

Mario Simioni, vezetőedző, HC Bolzano: ”Sajnálom, hogy ezen a fontos találkozón nem sikerült pontot, vagy pontokat szereznünk. Nagyon sokat hibáztunk a támadóharmadban, ajtó-ablak helyzeteket puskáztunk el és őszintén szólva a játékvezetők ténykedésével sem voltam megelégedve. Ezek együttesen okozták a vesztünket.”

EBEL, 3379 néző. Játékvezetők: Hofer, Johnston, Kaspar.
Engstrand: 89,7% (Rajna)
K
Hübl: 87,5% (Cortese)
Ejdepalm, Boivin, LoVecchio, Sarauer, Banham
1
Egger, Rodney, Insam, Cullen, Keller
Orbán, Varga, Benk, Sikorcin, Kóger
2
Galvins, Oberdörfer, Nesbitt, Schofield, Gander
Szirányi, Wehrs, Kovács, Bartalis, Marino
3
Lee, McMonagle, Pance, Bernard, DeSimone
Reiter, Tokaji, Németh, Nemes, Magosi
4
Crowley, Frank, Zanette
Rob Pallin, Kiss Dávid
E
Mario Simioni
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 10:43 HCB DeSimone Pance Galvins
1-1 13:44 FHA Bartalis Marino Szirányi
1-2 15:10 HCB Lee Zanette Frank
2-2 19:38 FHA Bartalis Kovács Orbán
3-2 45:12 FHA PP Sarauer Boivin Banham
4-2 52:02 FHA PP2 Banham LoVecchio Boivin
4-3 54:07 HCB PP Rodney Cullen
32 Kapura lövések száma 29
10 Kiállításpercek 12

A Fehérvár–Bolzano képei

   

A teljes galériát itt érik el.

A Fehérvár–Bolzano góljai

   

A Volán a szezonban harmadszor is legyőzte az EBEL-címvédőt. Ezekkel a találatokkal.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum