MOL ligás edzők csaptak össze a DEL2-ben

 

A Kaufbeuren frankfurti vendégjátékán Tim Kehler állt az egyik, Kari Rauhanen a másik kispadon, végül Vas Mártonék nyertek elképesztő izgalmak közepette.

Vas Jánosék továbbra sem tudnak győzni, Sebőköt nevezték, de nem játszott.

Húsz másodpercen múlt, hogy a Brassó tavalyi edzője, Kari Rauhanen bemutatkozása nem bravúrosra sikeredett a DEL2-es Kaufbeuren kispadján egy másik egykori MOL ligás tréner ellenében. Az ellenfél Vas Márton és a Miskolc két évvel ezelőtti vezetőedzője, Tim Kehler csapata, a Löwen Frankfurt volt, akik otthonukban fogadták az új trénerrel felálló sereghajtót. Így az az érdekes helyzet állt elő, hogy mindkét kispadon MOL ligás edző dirigált, bár ők természetesen még nem meccseltek egymás ellen. A hatvanadik percig szoros volt az állás, az utolsó harmadra 3-3-as döntetlennel álltak fel a csapatok, ám az utolsó húsz másodpercben egy emberelőnyös, majd egy üres kapus góllal Vasék a maguk javára fordították az ütközetet és 5-3-ra nyertek. Vas pontot nem szerzett, a Löwen tizedik a tabellán.

Az edzőváltás ellenére továbbra sem sikerül nyernie Vas Jánoséknak a cseh extraligában. A Slavia pénteken a Pardubice otthonában szerepelt és bár többet lőtt kapura ellenfelénél, ez kevésnek bizonyult a pontszerzéshez. Két harmad után 2-1-re vezettek a hazaiak, a vége 4-1 lett. Vas a korábbiaknál kevesebb jégidőt, 11 percet kapott, pontot nem szerzett. A Slavia továbbra is utolsó a bajnokságban.

Büntetőkkel nyertek Sebők Balázsék a Kiekko-Vantaa otthonában. A házigazdák szint a Mestis mezőnyének első feléhez tartoznak, így különösen értékes a győzelem. A hazaiak kétszer szereztek vezetést, ám a Hokki mindkétszer kiegyenlített, utoljára a 38. percben. Sebők a negyedik sorban kapott helyet, pályára végül nem lépett. A Hokki ötödik a bajnokságban.

Újabb ponttal gazdagodott viszont Nagy Gergő az ECHL-ben. A Kalamazoo Wings 2-0-ra verte a Toledo Walleye-t, a magyar csatár az első gólnál asszisztált, így győztes gólpasszt adott. Nagynak ez már az 5. pontja új csapatában.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:

Név Csapat Liga H M G A P
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 2. 12 5 7 12
Hári János Modo SHL (SWE-1.) 11. 29 5 11 16
Láday Tamás Spokane Chiefs WHL 5. 24 0 1 1
Nagy Gergő Chicago Wolves AHL 6. 6 0 2 2
Nagy Gergő Kalamazoo Wings ECHL 12. 7 2 3 5
Sebők Balázs Hokki Mestis (FIN-2.) 5. 23 3 12 15
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 6. 25 4 6 10
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 6. 12 0 1 1
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) - 9 0 3 3
Vas János Slavia Praha Extraliga (CZE-1.) 14. 27 4 5 9
Vas Márton Löwen Frankfurt DEL2 (GER-2.) 10. 23 2 15 17

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum