A Dab.Docler visszavághat Érsekújváron

   

Nincs három hete, hogy a felvidéki egyesület hazai pályán verte 5-2-re az újvárosiakat, akik hamarosan a dobogóért is kapaszkodhatnak, ha nem kezdik el nyerni a rangadókat is. Minden korábbinál kiélezettebb a küzdelem a MOL Liga első négy helyén.

Az Érsekújvár 48 ponttal a harmadik helyen áll a tabellán, míg a DAB 50 pontjával a második az 51 pontos Miskolc mögött. Vesztett pontok tekintetében ugyan még a DAB áll jobban, ám a borsodiak már lépéselőnyben vannak, ha figyelembe vesszük, hogy ők az ötödik helyezett Debrecent fogadják hazai pályán, míg a dunaújvárosiaknak idegenben kellene legyőzni a címvédőt, különben két nap alatt két helyet csúszva, a harmadik helyen találják magukat a tabellán. Ráadásul a DAB eddig nem annyira meggyőző idegenben, a kilenc meccsen megszerezhető 27 pontból 15-öt sikerült begyűjteni Galaniszéknak, ami ugyan nem sokkal marad el a Miskolc és a Brassó teljesítményétől, az Érsekújvár ebben a tekintetben kissé előrébb tart minden vetélytársánál, de mégiscsak elmarad és ha vissza akarják szerezni az első helyet, akkor egyértelműen itt is jobb teljesítményre lesz szükség.

DABNZA

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Érdekes módon ezzel párhuzamosan az Érsekújvárnak pedig elsősorban a hazai teljesítményén van javítani való, hiszen arányaiban jóval kevesebb pontot gyűjtöttek be hazai közönségük előtt, mint a Miskolc vagy a DAB. Százalékban kifejezve mindez azt jelenti, hogy a felvidékiek eddig az összes megszerezhető hazai pontjuknak mindössze 69,4%-át sikerült megszerezniük, míg a DAB-nál ez 83,3%, a Miskolc esetében pedig közel 88%. Jó hír lehet a szurkolóknak, hogy a keddi mérkőzésen visszatér a csapatba a tavalyi év egyik legjobb csatára, Erik Weissmann, aki minden bizonnyal nagy lendületet ad majd a zöld-fehér attakoknak. A hazaiak legutóbb az UTE otthonában nyertek egy huszáros hajrával 5-3-ra, míg a DAB Debrecenben szenvedett vereséget. Donald MacLean át is programozta a menetrend a csapat életében, a hétfői szünnap helyett edzést vezényelve tanítványainak, ami a tét mellett is jelzi, hogy komoly meccs következik.

A két csapat eddig háromszor találkozott egymással, ezekből az Érsekújvár jött ki jobban, hiszen hazai pályán simán nyert, az első dunaújvárosi meccsen ugyan szintén simán kikapott, de a másodikon sikerült megtréfálnia a gödörben lévő Acélbikákat. Akikkel kapcsolatban továbbra is az a kérdés, mennyire sikerült kikecmeregni a hullámvölgyből. Az UTE elleni 7-0-s siker nyilván jót tett az önbizalomnak és Debrecenben is bárki kikaphat idén, de a hétvégi erdélyi túra előtt minél gyorsabban vissza kellene találniuk a győzelem útjára, különben a 44 pontos Brassó is befoghatja őket. Arról nem beszélve, hogy az első öt helyezettek közül utoljára a Miskolc ellen sikerült nyerni, még október 31-én, azóta négy meccset játszottak az első 5 helyezett csapat ellen, melyeken még pontot sem sikerült szerezniük. Kedden az az Érsekújvár lesz az ellenfél, amely a leggólerősebb eddig a ligában, Dubec vasárnap a klub idei századik gólját szerezte ugyanis.

Donald MacLean (vezetőedző, Dab.Docler): Nagyon csalódott voltam a debreceni mérkőzésünk után. Bár keményen játszott az ellenfél, úgy éreztem, mi a meccs felénél egyszerűen elkezdtünk mindennel foglalkozni a játékvezetőtől elkezdve az ellenfél játékosain át. Egyedül arra nem maradt elég koncentráció, hogy eredményesen játsszunk. Egy remek hazai meccs után újra előjöttek azok a hibák, amiket korábban láttunk, ezért hétfőn eltöröltük a szabad napot és megpróbáltunk kicsit csiszolni a fogaskerekeken, hogy végre akadálytalanul gördüljön előre a gépezet. A speciális játékok úgy érzem döntőek lehetnek kedden, ha sikerül fegyelmezetten játszani, elkerülni a kiállításokat és végre eredményesen végrehajtani az emberelőnyös taktikát, akkor van esélyünk. Persze rengeteg jó hokis van az érsekújvári csapatban, ha egy milliméternyi helyet kapnak, akkor gólt szereznek, ugyanakkor a sebességünkkel és egy koncentrált, taktikus játékkal elhozhatjuk a három pontot.

Érsekújvár–Dab.Docler 3-2

   

Kétszer szerzett vezetést a Dab.Docler, kétszer egyenlített, majd fordított az Érsekújvár. A forduló rangadóján szoros meccsen nyert a felvidéki csapat.

Meggyőző fölényrt harcolt ki magának az első harmadban a címvédő, de Sevela vezérletével a dunaújvárosi védelem minden kísérletet hárított. Nem volt rossz az iram, alig volt játékmegszakítás, de érezhető volt, hogy a felek nagy hangsúlyt helyeztek arra is, nehogy túl sok teret adjanak az ellenfél támadóinak. A Dunaújváros a 15. perc tájékán veszélyeztetett először, majd második igazán nagy lehetőségből a 17. perc elején Gröschl a vezetést is megszerezte. Nem sokáig tartott azonban az előny, még a szünet előtt góllá érett az érsekújvári fölény is, Podstavek talált a hálóba.

nzadab-DSC_0327

Fotó: Marian Marik

Dunaújvárosi kiállítással és góllal indult a második 20 perc. Magosit állították ki, de az emberhátrány sem zavarta a kétszeres bajnokot, Gröschl Tamás 4 az 5 ellen immár második gólját szerezte. Kiegyenlítődött a küzdelem, nyoma sem volt már az első harmad érsekújvári fölényének. Az újvárosiak letámadással zavarták a hazai támadások építését, nem is sok nagy helyzet alakult ki Sevela kapuja előtt, egészen a 28. percig, amikor egy a hátsó palánkról visszajövő korongot Frolik lőtt Sevela hálójába. Ettől lendületbe jöttek a hazaiak, és 2 és fél perc múlva újra Frolik mattolta Sevelát közvetlen közelről.Fordult a kocka, pár percig újra a vendégek nyomtak. Lüktető, érdekes játék alakult ki, itt is, ott is helyzetekkel, és ez folytatódott a harmadik harmadban is. A védelmek összeszedetten játszottak, a kapusok remekeltek. A 47. percben jutott először emberelőnyhöz az Újváros, majd még Domian kiállítása alatt Kowalczykot is kiállították, 26 másodpercig kettős előnyben játszhattak az Acélbikák. Ezt a 3 és fél percet azonban sikerült a hazai csapatnak kapott gól nélkül megúsznia, a gyors, élvezetesjátékban pörögtek a játékpercek, egyre közelebb került az Érsekújvár az újabb győzelemhez. Az utolsó perceben Don MacLean Sevela kapust is lehozta, időt is kért, de nem sikerült hosszabbításra menteni a meccset, végül 3-2-re az Érsekújvár győzött.

Slavomir Chlebec, vezetőedző. Érsekújvár:  Mindenképpen meg szerettük volna nyerni ezt a mérkőzést, amelyen a második hely volt a tét. Ám még nagyon messze van az alapszakasz vége. A Dunaújváros játéka fekszik nekünk, egy nagyon technikás csapatról van szó, ám ma egy kicsit keményebbek voltak a megszokottnal. De a csapatom ezzel is jól megbirkózott. Játékosaim megérdemlik a mai meccsért az elismerést.

Donald MacLean, vezetőedző, Dab.Docler: Elégedett vagyok a csapatom teljesítményével a mai mérkőzésen. A túloldalon egy nagyon technikás csapat állt. Mi ma sajnos nem tudtunk élni a lehetőségeinkkel míg az ellenfelünknek nagyon sok teret adtunk arra, hogy éljen a sajátjaival. Főleg a hat emberelőnyre gondolok. Még egyszer hangsúlyozom, nem a teljesítménnyel, hanem a helyzetkihasználással vagyok elégedetlen.

Erste Liga, Érsekújvár, 785 néző. Játékvezetők: Lauff, Jura, Somos, Pálkövi.
Krajcovic: 94,3% (Cikánek)
K
Sevela: 92,5% (Kalnins)
Durco, Siska, Uram, Caladi, Faith
1
Berlisk, Martine, Somogyi, Gröschl, Szappanos
Huba, Baron, Podstavek, Frolík, Chrenko
2
Pozsgai, Hüffner, Szepessy M., Galanisz, Azari
Hrudík, Kowalczyk, Brandis, Stefanka O., Dubec Marek
3
Nagy, Mestyán, Pavuk, Papp, Peterdi
Lesko, Král, Rejzek, Púchovsky, Domian
4
Léránt, Erdélyi, Eskelinen, Kovács, Magosi
Slavomir Chlebec, Miroslav Stefanka
E
Donald MacLean
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 16:10 DAB Gröschl Pavuk Azari
1-1 19:28 NZÁ Podstavek Baron
1-2 21:12 DAB SH Gröschl Hüffner
2-2 27:52 NZÁ Frolík Podstavek Baron
3-2 30:13 NZÁ PP Frolík Chrenko Huba
40 Kapura lövések száma 35
4 Kiállításpercek 10

Az Érsekújvár–DAB képei

   

Az Érsekújvár–DAB összefoglalója

   

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum