A Miskolc eddig mindig szerzett pontot hazai pályán

   

A Debrecen lehet az első csapat, amely idén rendes játékidőben nyerni tud a Népkertben, ez azonban természetesen nem ígérkezik könnyű feladatnak.

Az idei alapszakasznak már a felén is túl vagyunk, a Miskolc hazai pályán ellenállhatatlan, 11 mérkőzésen megszerezhető 33 pontból 29-et begyűjtöttek Majoross Gergely tanítványai. Ráadásul mindössze 17 gólt kaptak, ami meccsenként másfeles kapott gólátlagot jelent. A Jegesmedvék eddig mindössze egyszer kaptak ki, akkor is csak büntetőkkel a Brassó ellen. Egy újabb hazai győzelemmel ráadásul nagy lépést tehetnek afelé, hogy megerősítsék vezető helyüket a tabellán. Megéri tehát bérletet vásárolni Miskolcon, a csapat folyamatosan magas szinten teljesít és szórakoztatja közönségét. Jesse Dudas ezen a meccsen tölti le az eltiltásából hátralévő időt, a következő találkozón már számíthat rá vezetőedzője. Miként remélhetően Metcalfe Tyler is minél hamarabb visszatérhet a csapatba sérüléséből felépülve.

MISDHK

Fotó: Bán Olivér

Kedden az a Debrecen lesz az ellenfél, amely ugyan csak ötödik helyen áll, közel húszpontos hátrányban a Miskolchoz képest, azonban hiba lenne lebecsülni őket. A csapatot szezon közben példátlan sérüléshullám sújtotta, kulcsjátékosainak egész sorát volt kénytelen hosszú hetekre nélkülözni, akik lassan felépülnek, de két orosz kulcslégiós, Kuriljuk és Szicsov továbbra sem áll Jevgenyij Muhin rendelkezésére. A csapat azonban így is a leggyorsabb a ligában, pillanatok alatt érnek oda az ellenfél kapuja elé, erre az ellenfél vezetőedzője is felhívta a figyelmet a meccs előtti nyilatkozatában.

Mindkét csapat kiváló hangulatban várhatja a találkozót, hiszen a Miskolc négy meccs óta veretlen, és ha nem is érdek nélkül, de legalább őszintén örültek kelet-magyarországi versenytársuk legutóbbi sikerének is, amikor a Debrecen legyőzte a Dunaújvárost. A hajdúságiak legutóbb éppen a Miskolc ellen szenvedtek 2-1-es vereséget, igaz ennek nincs két hete. Azóta kiütéssel győztek a HSC felett és amint említettük a DAB-ot is legyőzték. Nincs közvetlen győzelmi kényszer a csapaton, 32 pontjukkal az első négy helyezettől és a hatodik-hetedik helytől egyformán kényelmes távolságban vannak, azonban egy Miskolcon elért esetleges bravúr még stabilabbá tehetné a rájátszást érő pozíciójukat, illetve 9 pontra csökkentené lemaradásukat a Brassóval szemben, ami elnézve az idei hullámvölgyeket, egyáltalán nem tűnne behozhatatlannak 18 meccsel az alapszakasz vége előtt.

Majoross Gergely (vezetőedző, Miskolc): A Debrecen–DAB meccs lefújását követően, azt hiszem, egész Kelet-Magyarország boldog volt. De komolyra fordítva a szót, a Debrecen vasárnapi sikerének a DAB ellen több üzenete is van. Egyrészt most is látszott, milyen nagy dolog volt, hogy mi kétszer is tudtunk ott nyerni. Másrészt ez volt nekik az igazi áttörés, hiszen először győzték le a többszörös magyar bajnokot, MOL Liga-bajnokot, ezzel is jelezték, hogy komolyan kell velük számolni. Nagyon nehéz nyerni Debrecenben, részben a kisebb pálya, amit nagyon jól használnak ki, részben pedig a szépen formálódó csapat miatt. Egészen biztosan feldobott állapotban érkeznek hozzánk, de nekünk a saját dolgunkkal kell foglalkoznunk. Nagyon lényeges, hogy már a középső harmadban nyomás alá tudjuk őket helyezni, és minél több korongot szerezzünk. Arra is figyelnünk kell, hogy ne adjunk nekik teret, mert akkor gyors játékosaik révén könnyen helyzetbe tudnak kerülni. Amennyiben fegyelmezetten játszunk, akkor most is eredményesek lehetünk.

Miskolc–Debrecen 2-4

   

A debreceniek hősies emberhátrányos védekezésüknek, jó helyzetkihasználásuknak és kapusteljesítményüknek köszönhetően a szezonban elsőként távoztak Miskolcról 3 ponttal.

A mérkőzés miskolci akciókkal indult, Nagy Krisztián lövéseit védte Borogyin, majd a 18. másodpercben Becze kapuvasat lőtt. A harmad nagy részében a hazaiak nyomtak, míg a vendégek gyors ellentámadásokat vezettek. Az egyik ilyen akció sikerrel zárult, a 6. percben Könczei Áron gólra váltotta Hári passzát egy kijátszott helyzet során, Bálizs tehetetlen volt. A 11. percben Jemeljanov látványosan lökte bottal Cohent, így emberelőnybe kerültek a Jegesmedvék. Az emberelőnyt hihetetlen flipperezéssel használta ki a Miskolc, Borogyin próbált védeni, amíg tudott. Az esetet videobíróval vizsgálták, majd megadták a gólt. Nem sokkal később Hári sípszó után ütközött Budai Rolanddal, ezért szabálytalan testjátékért kiállították. A hazaiak jól járatták a korongot, de eredménytelenül.

A második harmadot is nagy elánnal kezdte a Miskolc, egy esetben Borogyin fejjel védett. A debreceniek kontráztak, a 25. percben Bertát kiugratták, de Bálizs hárított. Egy perccel később eljött a harmadik hazai emberelőny, a debreceniek hősiesen tartották magukat kapusuk vezetésével, viszont Boyle bombájával megszerezték a vezetést a Jegesmedvék. A 32. percben megint 5 a 4 ellen játszhattak a miskolciak, negyedik lehetőségüket nem használták ki. A játékrész végén is nyomtak a Jegesmedvék, Cohan például kapumegkerülős csellel próbálkozott.

A záró harmad 41. másodpercében eljött az első debreceni emberelőny, a vendégek kapuvasat lőttek, utána Bálizs alatt eltűnt a korong, a játékvezetők videóbíróztak, majd gólt ítéltek. A bekapott gól még jobb felpaprikázta a miskolciakat, sorra alakították ki a helyzeteket, Borogyin hihetetlen bravúrokat mutatott be. A 48. percben Gőz és Kaszkov összeakadtak, mindketten kiültek 2-2 percre, a játék 4 a 4 ellen folyt, a csapatok küzdöttek a győztes gólért, nem játszottak hosszabbításra. A kapu előtti helyzeteknél folyamatosan piszkálódtak a játékosok, a 52. percben Borogyin és Csíki is kétperces büntetést kapott, így 2 perc kettős emberelőny várt a Miskolcra. A debreceniek hősiesen állták és kibírták a nyomást. A kihagyott miskolci emberelőnyök megbosszulták magukat, Voronov sikeresen fejezett be egy debreceni akciót. A bekapott gól után megzavarodtak a hazaiak, az utolsó előtti percben Ladányi Balázs is betalált Bálizs kapujába. A végén a miskolci kapus lekorcsolyázott, Majoross Gergely időt kért, hiába. A Debreceni HK 4-2-re nyert, Borogyin 37 védéssel járult hozzá a sikerhez. A Miskolci Jegesmedvék maradtak 51 pontosak, pontszámban beérte őket a HC Nové Zámky, ám a sárga-feketék jobb gólkülönbségüknek köszönhetően továbbra is az első helyen állnak.

Nagyon jó mérkőzés volt, tele érzelmekkel

   

Majoross Gergely (vezetőedző, Miskolc): Ma nem voltunk elég élesek, emiatt a rengeteg helyzetünket nem tudtuk kihasználni, valami apróság mindig hiányzott a gólhoz. A Debrecen hősiesen küzdött, gratulálok nekik.

Jevgenyij Muhin (vezetőedző, Debrecen): Nagyon jó mérkőzés volt, tele érzelmekkel. Sok helyzet volt mindkét oldalon, és örülök, hogy a harmadik harmadban meg tudtuk fordítani az állást.

Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 800 néző. Játékvezetők: Kincses, Sós, Kormos, Soós.
Bálizs: 77,8% (Duschek)
K
Borogyin: 94,9% (Tőke)
Boyle, Láda P., Nagy, Cohen, Becze
1
Csíki, Voronov, Dancsfalvi, Berta, Vaszjunyin
Gőz, Sagert, Hajós, Tóth, Dansereau
2
Jemeljanov, Szagyikov, Ladányi, Kaszkov, Sijka
Vojtkó, Dósa, Popovics, Láda B., Miskolczi
3
Prakab, Tőkési, Könczei, Wéber, Barabás
Ritó, Budai, Roczanov, Szilágyi, Fliszár
4
Hári, Gart, Okos
Majoross Gergely, Mart Eerme
E
Jevgenyij Muhin, Igor Razov
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 05:45 DHK Könczei Hári Gart
1-1 11:00 MIS PP Nagy Hajós Tóth
2-1 26:11 MIS PP Dansereau Láda B. Boyle
2-2 40:58 DHK PP Vaszjunyin Dancsfalvi Voronov
2-3 54:53 DHK Voronov Berta Dancsfalvi
2-4 58:13 DHK Ladányi Sijka Kaszkov
39 Kapura lövések száma 18
4 Kiállításpercek 14

A Miskolc–Debrecen képes összefoglalója

   

A Miskolc–Debrecen videó-összefoglalója

 

Elsősorban az első gólra hívnánk fel a figyelmet, amelyet a 19 éves átlagéletkorú 3. debreceni csatársor szerzett.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum