A rájátszás reménye a tét

   

Kötelező a győzelem a Ferencváros számára a HSC Csíkszereda elleni hétfői MOL Liga-mérkőzésen, és viszont.

Egyrészt azért, mert a szombati, Brassó elleni 0-5 sokaknál kicsapta a biztosítékot a klub háza táján. Nem is feltétlenül az eredmény, hanem a mutatott játék miatt, amelyet a többség elfogadhatatlannak ítélt. Másrészt pedig azért, mert esetleges győzelmével a Ferencváros pontszámban befoghatná az újpestieket, és mivel jelenleg úgy néz ki, ez a két csapat fogja eldönteni, melyikük lesz a rájátszás hatodik résztvevője, ennek jelentősége óriási.

Kötelező győzelemről írtunk, de hiába tökutolsó jelenleg a HSC Csíkszereda a MOL Ligában, éppen a Ferencváros volt az a csapat, amelyiknek nem sikerült otthon tartania mindhárom pontot ellenük. Ráadásul a Szereda egyáltalán nem játszik alárendelt szerepet a meccsei jelentős részén, a legnagyobb problémájuk talán az, hogy kevesen vannak és elfogy az erő a meccsek végére. Úgy néz ki, ebben a szezonban a légiósokkal sincs akkora szerencséje a csapatnak. Novak távozása után nem érkezett hozzá mérhető kaliberű játékos, Kozuch már nem a régi, és egyelőre a sérült Ruczuj helyére villámmal igazolt Raitums sem tudja beugróként megadni azt a támogatást a csapatnak, amire szüksége lenne. Ráadásul jelenleg kényszerűségből a csíkiaknak azt a luxust is meg kell engedniük maguknak, hogy a kapusposzton két légiós helyet használnak el.

Bár elméletileg a HSC Csíkszereda számára még elérhető lehet a rájátszás, ehhez most már kisebbfajta csodára lenne szükség. A csodának pedig hétfőn este Pesterzsébeten el kellene kezdődnie, éppen akkor, amikor a közvetlen rivális Ferencváros az ellenfél.

A ferencvárosi szakosztályvezetés a legutóbbi mérkőzés kudarca után bejelentette, kedden komoly döntések várhatók.

Ferencváros–HSC Csíkszereda 2-3

   

A csíkszeredaiak megszerezték első idegenbeli győzelmüket a szezonban, valamint 9 vereség után újra nyertek. Sátek mesterhármast lőtt. 

A mérkőzést az FTC kezdte aktívabban, viszont a 2. percben kiállították Lévai Mátét. A HSC 22 másodperc alatt kihasználta az emberelőnyt, Spady lövésébe Sátek (képünkön) beleért, Marton tehetetlen volt. A 6. percben nagyon rosszul jött ki a kapujából Raitums, ám hibáját nem büntették meg a ferencvárosiak. A 8. percben Bíró Tamás a jégen maradt, csak segítséggel hagyta el a jeget. A harmad közepén a zöld-fehérek támadtak többet, viszont nem volt tűz a játékukban, míg a HSC-ében igen. A 18. percben Farkas Lőrinc került Raitumsszal szembe, de nem talált be az FTC csatára. A játékrész utolsó percét megnyomta a hazai csapat, számukra rosszul jött a szünet.

Satek HSC 2014_15

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

A második harmad 16. másodpercében Moravecet kiküldték a játék késleltetéséért. Emberelőnybe került a HSC, egy esetben Martonon is túljutott a korong, ám egy ferencvárosi védő a gólvonal előtt mentett. A kiegészülés után nem sokkal Farkas Lőrinc gáncsolta Nagy Istvánt, így újabb csíkszeredai előny következett, ami 52 másodperc erejéig 5 a 3 elleni játékra módosult Horváth András büntetése nyomán. A ferencvárosiak remekül védekezték ki a hátrányokat, ami erőt adott nekik, folyamatosan javult játékuk. A HSC veszélyes ellentámadásokat vezetett, Sátek kék vonalról megeresztett lövésénél figyelnie kellett Martonnak. 55 másodperccel a harmad vége előtt Farkas Tamást kiküldték bottal akasztásért, így eljött az első FTC-emberelőny, amely áthúzódott a harmadik harmadra.

A harmadik játékrészt 5 a 4 ellen kezdhették a hazaiak, felálltak, sikertelenül. A harmad sokkal jobb tempóban kezdődött, mint az előző kettő. A 44. percben Bíró Ottó 2+2 perces büntetést kapott, az FTC 4 percen át játszhatott emberelőnyben. Mégsem a hazaiak lőttek gólt, hanem a HSC, Sátek kiugrott és bevarázsolta a korongot a keresztvas alá. Raitums remekül védett az emberhátrány során. Az 50. percben Papp Szabolcs kapuvasat lőtt, az ellentámadásból pedig szépített a Ferencváros, Hegyi Ádám lövését még védte Raitums, Galló duplázásánál viszont tehetetlen volt. Két perccel később Nagy Istvánt küldték ki, a zöld-fehérek jól járatták a korongot, de eredménytelenül. Az 54. percben Vaclav Novák a jégen maradt, a játékot megállították a játékvezetők, a HSC így hiába talált be a kapuba. A következő percekben parázzsá vált a mérkőzés, többször is dulakodás zajlott. Az 56. percben egyenlített az FTC, egy csíkszeredai tilos felszabadítás után a hazaiak elhozták a bulit, Novák pedig betalált korábbi csapata ellen. 40 másodperccel később büntetőhöz jutott a Ferencváros, miután Bíró Ottó gáncsolta Papp Csabát. A hazai csapatkapitány, Kiss Gábor vezette a korongot Raitumsra, ám a HSC kapusa mamuttal védett. A következő percben nyomtak a vendégek, az akció végén Sátek ráesett Martonra, miután Hegyi Ádám rálökte. Az FTC védőjét kiállították, Dreberg időt kért. Egy perccel később Spady 10 perces fegyelmi büntetést kapott reklamálásért, amivel kizárta magát a további játékból. Még fél perc volt hátra a Csíkszereda emberelőnyéből, amikor 59:09-nél kiállították Trancát, Szakács Ferenc időt kért. Több gólt nem hozott a rendes játékidő, hosszabbítás következett.

A ráadásnak 69 másodperces FTC-emberelőnnyel vágtak neki a felek, viszont nem született gól 4 a 3 ellen. A teljes létszám a HSC-nek feküdt jobban, Moravec büntetésével emberelőnybe kerültek, majd egy késleltetett kiállítás nyomán 5 a 3 ellen támadhattak, Sátek pedig belőtte önmaga és csapata harmadik gólját. A HSC Csíkszereda 3-2-re nyert, kilenc vereség után hagyhatták el újra győztesen a jeget a kék-fehérek, akik utoljára november 1-jén nyertek a Debrecen ellen.

Nem tudok erre mit mondani

   

Szakács Ferenc és Christer Dreberg értékel.

Szakács Ferenc (vezetőedző, FTC): Megint olyan egyéni hibákból kapunk gólt, amilyeneket nem lehet elkövetni, előnyben pedig nem tudunk gólt lőni. Egyszerűen nem lehet mit tenni ellene, hiába beszéljük meg a taktikát, ha egy játékos ad egy keresztpasszt, amiből aztán eljönnek ketten. Nyomunk, de gólképtelenek vagyunk, még mindig ez a legnagyobb probléma. Visszajövünk a meccsbe, kapunk lehetőséget, de nem tudjuk megint belőni a gólt. Aztán pedig fegyelmezetlenek vagyunk, és rögtön bekapjuk. Nem tudok erre mit mondani.

Christer Dreberg (vezetőedző, HSC Csíkszereda): 2-0ra vezettünk, sőt 3-1-is volt, csak nem adták meg a bírók, mert megsérült egy Ferencváros-játékos, aki mellesleg már a következő cserében játszani tudott. Visszajött az FTC, és lehetőségük is volt fordítani, de nem éltek vele, mi pedig nem hagytuk, hogy megnyerjék a meccset. Jó meccsünk volt, jól harcoltunk, büszke vagyok a fiúkra, két rossz mérkőzés után ezúttal jól teljesítettek. Két pont több,mint a semmi, de úgy gondolom, ma hármat kellett volna szereznünk.

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 200 néző. Játékvezetők: Druga, Jozef, Soltész, Vas.
Marton: 92,0% (Budai)
K
Raitums: 94,1% (Kozuch)
Moravec, Guren, Novák, Mikusovic, Kiss Á.
1
Salló, Spady, Salonen, Heffernan, Bíró G.
Hegyi, Cerny, Dubek, Pál Z., Rafaj
2
Bors, Papp Sz., Sátek, Molnár Zs., Tranca
Lencsés, Lévai, Galló, Borbás, Kiss G.
3
Mihály, Nagy, Bíró O., Bíró T., Farkas T.
Horváth, Revák, Németh, Farkas L. S., Papp Cs.
4
Borbát
Szakács Ferenc, Orbán György
E
Christer Dreberg, Gál Sándor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 01:33 SCC PP Sátek Spady Salló
0-2 44:15 SCC SH Sátek Salonen
1-2 49:16 FTC Galló Hegyi Kiss G.
2-2 55:34 FTC Novák Mikusovic
2-3 63:48 SCC PP Sátek Salonen Molnár Zs.
34 Kapura lövések száma 25
14 Kiállításpercek 20

Az FTC–HSC galériája

 

Az FTC–HSC videó-összefoglalója

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum