Petr Novak Vas János új edzője

 

A sorozatban elszenvedett kilenc vereség és az utolsó helyre való lecsúszás elhozta az edzőváltást a Slaviánál, Ladislav Lubina munkáját megköszönték, vasárnap reggel pedig bejelentették, hogy az eddig az utánpótlásban dolgozó Petr Novákot nevezik ki a helyére. Josef Beranek maradt a másodedzői pozícióban.

Vladimir Pitter, a klub tulajdonosa bejelentette, hogy egyelőre két meccsre kapott bizalmat az edzőpáros, az azt követő szünet után találnak végleges megoldást: “Nem akartam kapkodni, olyan edzőt keresünk, aki képes lehet teljesíteni a céljainkat. Nagyon örülök, hogy belülről ilyen gyorsan tudtunk megoldást találni és hogy Petr Novak rábólintott az ajánlatra. Remélem, hogy a változásoknak már kedden meglesznek a pozitív hatásai.”

Az új edző, akinek öccse hátvédet játszik a csapatban a következőképpen nyilatkozott: “Számomra természetesen előnyt jelent, hogy a játékosok túlnyomó többségét ismerem, tisztában vagyok, mire képesek és mit várhatok tőlük.” Novak eddig többnyire az utánpótlásban dolgozott, de volt már egy csonka szezonja a cseh extraligában is a Mlada Bloeslav kispadján, Vasékhoz a HC Berounsti Medveditől érkezik.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum