Nagy Gergő gólt lőtt az ECHL-ben

 

És emellé még egy asszisztot is adott. Sorozatban hatodszor kapott ki a Slavia, Prágában edzőváltást hozott a tabella utolsó helye. Széligék nagyon megverték a tabellaelsőt.

Az Evansville IceMen az első harmad után kapuscserére kényszerült, mivel a Nagy Gergővel felálló Kalamazoo Wings húsz perc alatt három gólt rámolt be ellenfelének. Valamennyire sikerült stabilizálni a védelmet a maradék negyven percre a hazaiaknak, de ez sem mentette meg őket a vereségtől. A második harmad végén emberelőnyből növelte előnyét a Kalamazoo, majd két hazai találatra egy üres kapus góllal válaszoltak Nagyék. A magyar csatár egy gólt és egy asszisztot szerzett az 5-2-re megnyert mérkőzésen, ezzel bekerült a meccs három legjobb játékosa közé. A Kalamazoo továbbra is 12. keleten.

Vas Jánosék az Olomouc otthonában léptek pályára a cseh extraligában. Az első és a második harmadot egy-egy góllal nyerték a házigazdák, míg a záró 20 percben döntetlenre végeztek egymással a felek, így a végén 4-2-re nyert az Olomouc. Vas pontot nem szerzett, ismét közel 20 perc jégidőt kapott, viszont nem is zárt mínuszban. Nagyobb baj, hogy ez volt a Slavia hatodik veresége sorozatban, amivel visszacsúsztak a tabella utolsó helyére. A menedzsment lépett, Lubina és Beranek edzőket felmentették a további munkavégzés alól. A játékosok szombaton pihenőt kapnak, vasárnap találkoznak újra, a tervek szerint akkor már az új edző irányítása alatt.

Az egyre jobb formába lendülő Briancon óriási győzelmet aratott a listavezető Grenoble otthonában. A hazaiak szereztek vezetést az első harmadban emberelőnyből. A második harmad második felében indult be a brianconi henger, 10 perc alatt három gólt vágtak ellenfelüknek Széligék. A záró húsz percre még egy üres kapura lőtt találat jutott, ezzel alakult ki az 1-4-es végeredmény. Ez volt a Grenoble második veresége a szezonban, a Briancon pedig már 6. a bajnokságban.

A második és a harmadik harmad közepén is betalált a Vantaa a Mestisben Sebők Balázs csapata, a Hokki otthonában és mivel a hazaiak képtelenek voltak ezekre válaszolni, így a vendégek nyertek 2-0-ra. Veresége ellenére a Hokki továbbra is a harmadik. Érdekesség, hogy Sebők csapattársaként vágott a szezonba Jari Viuhkola. A veterán csatár vb-ezüst és bronzérmes, sokszoros bajnok és pontkirály is volt a finn élvonalban.

Vas Mártonék hazai pályán szenvedtek 4-1-es vereséget a DEL2 egyik élcsapata, a tavaly a Löwen Frankfurttal együtt még egy szinttel lejjebb csatázó Kassel Huskieszal szemben. Tim Kehler csapata az első harmad végéig tudta tartani a lépést ellenfelével, ekkor mindkét oldalon egy-egy előnyös találat született. A Kassel azonban a második és harmadik játékrészben is betalált, a végén pedig üreskapus góllal állította be a végeredményt. Vas pontot nem szerzett, a Löwen 11.

Ládayék a Kootenay Ice otthonában léptek pályára a WHL-ben. A hazaiak már 41 másodperc elteltével betaláltak, amit a Spokane a második harmad utolsó percében egyenlített ki. A meccs a harmadik játékrészben dőlt el, amikor a hazaiak emberelőnyből másodszor is gólt lőttek. A dolog érdekessége, hogy ez utóbbi gólnál az a Tim Bozon adta az egyik asszisztot, aki tavasszal súlyos betegségen esett át, hetekig tartották mesterséges kómában. A vége így 2-1 lett, Láday nem szerzett pontot, de kapott gólnál sem volt a jégen, a Spokane jelenleg ötödik nyugaton.

A sérülésekkel és eltiltásokkal sújtott Krefeld nagyarányú vereséget szenvedett hazai pályán a Wolfsburgtól. Sofron István szintén egy két meccsel ezelőtti megmozdulásáért kapott eltiltását töltötte, így nem lehetett csapata segítségére, amely 6-0-ra kapott ki.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:

Név Csapat Liga H M G A P
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 4. 10 4 5 9
Hári János Modo SHL (SWE-1.) 11. 27 5 11 16
Láday Tamás Spokane Chiefs WHL 5. 23 0 1 1
Nagy Gergő Chicago Wolves AHL 6. 6 0 2 2
Nagy Gergő Kalamazoo Wings ECHL 12. 4 1 2 3
Sebők Balázs Hokki Mestis (FIN-2.) 3. 21 3 12 15
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 4. 24 4 6 10
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 6. 12 0 1 1
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) - 8 0 2 2
Vas János Slavia Praha Extraliga (CZE-1.) 14. 25 3 5 8
Vas Márton Löwen Frankfurt DEL2 (GER-2.) 11. 21 2 14 16

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.

Cimkék: , , , , , , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum