A HSC még mindig nem nyert idegenben

   

A Miskolc otthonában erre a szokásosnál is kisebb az esély, miközben egyre távolabb kerül a rájátszás. A hazaiak viszont a következő két fordulóban átvehetik a vezetést a tabellán.

A HSC nem kezdte jól idei utolsó magyarországi túráját, a sérülések és az U20-as világbajnokság miatt megfogyatkozott kerettel rendelkező csapat alapos verést kapott a visszatérő Ladányi Balázzsal felálló Debrecen otthonában. A szeredaiak ennek következtében egyre messzebb kerülnek a rájátszástól, 12 idegenbeli mérkőzésükön még egyetlenegyszer sem sikerült győzniük, csak a Ferencváros otthonában jutottak el a hosszabbításig, de akkor is kikaptak. Nem sok jót ígér a népkerti katlan sem a számukra, idén eddig egyszer játszottak Christer Dreberg tanítványai Borsodban, akkor egy 7-0-val távoztak.

A Ferencváros elleni pontvesztés után a Miskolcnak minden további pontra szüksége van, ha még a karácsonyi szünet előtt meg akarja szerezni a tabella első helyét. Erre reális esélye is van a borsodi megyeszékhely csapatának, hiszen a DAB-ra nagyon kemény meccsek várnak Debrecenben és Érsekújváron, így ha a Miskolc érvényesíti a papírformát a HSC ellen, illetve megőrzi hazai rendes játékidős veretlenségét a Debrecen ellen, akkor a jövő héten kiharcolhatja a helycserét a tabella élén.

Miskolc–HSC Csíkszereda 6-1

   

Ha csak a játék képét nézzük, nem volt nyomasztó a Miskolc fölénye a Csíkszereda ellen, de a helyzetek minősége, a helyzetkihasználás és a csíkiak meccs végi fáradtsága egyértelműen a Jegesmedvék javára döntötte el a meccset. A HSC egyre nehezebb helyzetbe kerül.

Jó iramban, enyhe hazai mezőnyfölénnyel kezdődött a mérkőzés, és a 6. percben remek támadás végén meg is szerezte a vezetést Majoross Gergely csapata. Tóth Adrián tette ki a szélre a korongot Dansereaunak, ő a kapu elé Hajósnak, és a miskolci kapitány nem is hibázott. A vendégeknél elsősorban a légiósok illetve Bíró Gergőék veszélyeztettek, a hazai oldalon minden sor képes volt veszélyes helyzeteket kialakítani. A vezetés tehát több, mint megérdemelt volt, de a csíkiak több alkalommal is jelezték, hogy nem lehet ellenük lazítani.

A miskolciak becsületére váljék, hogy nem is lazítottak. A második harmad is úgy folytatódott, ahogy az első befejeződött, nem túl nagy, de érezhető miskolci mezőnyfölény alakult ki. A 27. percben újabb gólt eredményezett ez, Sagert ugratta ki tanári módon Beczét, aki a harmadvonaltól vezethette rá Raitumsra a korongot, és nem is hibázott volt csapata ellen. A harmad felénél aztán elkapta a vendégeket a kiállítás-vész előbb Nagy Istvánt állították ki, de ez alatt egy csíki helyzetet jegyezhettünk csak fel. Aztán kiült Spady is, így több, mint fél percig kettős emberelőnyben is játszhattak a miskolciak. Ezt sikerült is kihasználni, Boyle lövése megpattant, Raitums elmozdult rá, a lepattanót viszont Dansereau gyűjtötte be, és a kapuba talált. Két csíkszeredai emberelőny következett, az elsőben nem kellett sokat izgulniuk a miskolci szurkolóknak, a másodikban viszont sikerült ziccerig eljutni, Heffernan lövése kipattant, de Salonen az üres kaput nem találta el. A lefújáskor még Mihály Ede kapott két perc kiállítást, ezzel folytatódott a harmadik harmad.

Nem kellett sokat várni a szünet után, hogy ezt az előnyt is kihasználjáák Beczéék. Cohen kavargatott, majd a kapu előtt álló Becze elé varázsolta a korongot, aki nagyon okosan használta ki a helyzetet. Nem sokkal később ordító helyzetet hagyott ki a HSC, Egy bal oldali támadás végén Molnár Zsombor elé került a korong, a kapu szinte tátongott az ürességtől, de Bálizs óriási bravúrral tisztázott. A 48. percben tovább nőtt a fekete mezesek előnye. Láda Péter passzolt Miskolczihoz, aki nagy gólt lőtt középtávolról. Az újabb hazai gólhoz ismét egy buta kiállítás kellett. Nagy Krisztián csúszott be hason a kapu elé, a feltápászkodó csatárt Raitums próbálta egy lökéssel megrendszabályozni, amiért 2 percet kapott. A Miskolc nemes bosszút állt, Dansereau adta vissza a korongot a kapu előtt álló Beczének, aki saját maga harmadik góljával immár hatgólosra növelte az előnyt. A Szereda becsületére váljék, hogy az utolsó percekig hajtott a becsületgólért. Ezt végül emberelőnyből Heffernan szerezte meg, végeredményben megérdemelt, ötgólos miskolci győzelem született.

Majoross Gergely, vezetőedző, Miskolc: “A három hiányzónk ellenére jól játszottunk, fantáziadús megoldásaink voltak elől, szép gólokat lőttünk. Hátul voltak kisebb gondjaink, és sajnálom Bálizs nulláját. Megérdemelten nyertünk.”

Christer Dreberg, vezetőedző, HSC Csíkszereda: “Az első harmadban jól kezdtünk, ám a másodikban a Miskolc jól használta ki az emberelőnyeit, és mi innen már csak futhattunk az eredmény után.”

Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 910 néző. Játékvezetők: Haszonits, Varjú, Muzsik, Sipos.
Bálizs: 96,7% (Kiss)
K
Raitums: 79,3% (Kozuch)
Boyle, Dósa, Nagy K., Cohen, Becze
1
Salló, Spady, Salonen, Heffernan, Mihály
Sagert, Vojtkó, Hajós, Tóth, Dansereau
2
Bors, Papp, Sátek, Molnár Zs., Tranca
Láda P., Budai, Popovics, Láda B., Miskolczi
3
Bíró O., Nagy I., Bíró G., Bíró T., Farkas
Ritó, Roczanov, Szilágyi, Fliszár
4
Borbát
Majoross Gergely, Mart Eerme
E
Christer Dreberg, Gál Sándor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 05:25 MIS Hajós Tóth Dansereau
2-0 26:15 MIS Becze Sagert Vojtkó
3-0 31:03 MIS PP2 Dansereau Boyle Láda B.
4-0 41:15 MIS PP Becze Cohen Boyle
5-0 47:59 MIS Miskolczi Sagert Popovics
6-0 54:01 MIS PP Becze Dansereau Láda B.
6-1 57:59 SCC PP Heffernan Spady
29 Kapura lövések száma 30
10 Kiállításpercek 10

A Miskolc–HSC képei

   

A Miskolc–HSC videó-összefoglalója

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum