Brodeur vereséggel tért vissza

   

A Devils 5 kudarc után nyert újra. A Buffalo mindösszesen 13 kapott eltalált lövésre volt képes Tampában.

A Pittsburgh gólképtelen maradt hazai jégen. A Vancouver kapujában Eddie Lack 21 védéssel ért el shutoutot, Brad Richardson csapata mindegyik góljából kivette a részét 2 góllal és 1 gólpasszal. Rajta kívül Shawn Matthias teljesítménye érdemel még említést, aki 1+1 ponttal zárt.

A Washington nyert Raleighben. A 3. percben Jay Beagle góljával a Capitals szerzett vezetést, ám a harmadik harmad 4. percében Alekszandr Szjomin egyenlített. A mérkőzés hajrájában Eric Fehr betalált a Hurricanes kapujába, ami a győzelmet jelentette a fővárosiak számára.

A New Jersey győztesen távozott Torontóból. A Devils utoljára november 22-én nyert Edmontonban, azóta öt vereséget szenvedtek. A találkozón a Maple Leafs kétszer még tudott egyenlíteni, harmadjára viszont nem, mivel a vendégek a harmadik harmad közepén a Devils elhúzott három góllal. A kanadaiak kapujában Jonathan Bernier 26 lövésből 5 gólt kapott.

Az Islanders nyert Ottawában. A gól nélküli első és az 1-1 találatot hozó második harmad után az 54. percben Casey Cizikas döntött a New York-iak javára. A találkozó kevés kapura lövést hozott, a Senators 21, az Isles 25 kaput eltalált lövéssel zárt.

A Detroit magabiztosan verte a Dallast. A Red Wings legjobbja Darren Helm volt, aki két gólt lőtt, rajta kívül Stephen Weiss 1 gólja és 2 gólpassza, valamint Pavel Dacjuk és Kyle Quincey egyaránt 1+1 pontja érdemel említést. A Stars kapujában Jussi Rynnas 29 lövésből kapott 5 gólt.

A Tampa Bay átgázolt a Buffalón. Az NHL jelenlegi legjobb csapata számára nem okozott gondot a Sabres legyőzése. A Lightning csapatkapitánya, Steven Stamkos 1 gólt lőtt és 1 asszisztot jegyzett, rajta kívül még tízen szereztek pontot. A mérkőzésről mindent elmond, hogy Ben Bishop számára 13 védés elég volt a hibátlan mérkőzéshez.

A Florida háromgólos hátrányból mentett pontot. A Blue Jackets a 21. percben már 3-0-ra veztett, ám a Panhers a 28. percre egyenlített. A mérkőzés további része nem hozott gólt, így büntetők döntöttek, ahol a 4. körben Ryan Johansen döntött a Columbus javára. A két pontért megküzdött a Blue Jackets kapujában Szergej Bobrovszkij, aki 52 védéssel és 4 kifogott büntetővel járult hozzá csapata sikeréhez.

Martin Brodeur vesztes mérkőzésen debütált a Bluesban. A Devils ikonja 24 lövésből 4 gólt kapott, Vlagyimir Taraszenko hiába lőtt két gólt a St. Louisban. A Nashville sikeréhez Mike Ribeiro 1+2 ponttal, míg Filip Forsberg 1+1-gyel járult hozzá a győzelemhez.

martin brodeur

A Calgary hosszabbításban nyert a Colorado ellen. Az Avalanche kétszer is vezetett, ám a Flames egyenlített, így hosszabbításra került sor. A a ráadás 2. percében Sean Monahan döntött, így a kanadaiak megőrizték 3. helyüket a Nyugati-főcsoportban.

A Los Angeles könnyedén nyert Arizonában. A kiegyenlített első harmad után a második és a harmadik játékrészben nagyjából kétszer annyit lőtt kapura a Kings, ami meg is hozta eredményét. A címvédő csapatkapitánya, Dustin Brown duplázott, Martin Jones 26 védéssel ért el shutoutot.

San Joséban 11 gólt láthattak a nézők. Az első harmad után 2-0-ra vezetett a Boston, majd a második játékrész gólzápora után 4-4 volt az állás. A záró húsz percben a Sharks remekelt, három gólt lőve eldöntötte a mérkőzést. A hazaiaknál Tommy WingelsTyler Kennedy és Joe Pavelski, míg a vendégeknél Reilly Smith lőtt két gólt. A finn kapusok nagyon rossz napot fogtak ki, a Sharksban Antti Niemi 24 lövésből 4 gólt, míg Tuukka Rask 44 lövésből 7 gólt kapott.

NHL, 2014. december 4.:

Pittsburgh?Vancover 0-3 (videó)
G.: ? ill. Richardson (2), Matthias

Carolina?Washington 1-2 (videó)
G.: Szjomin ill. Beagle, Fehr

Toronto?New Jersey 3-5 (videó)
G.: Santorelli, Kadri, Kessel ill. Gelinas, Gionta, Cammalleri, Bernier, Henrique

Ottawa?NY Islanders 1-2 (videó)
G.: Zibanejad ill. Nelson, Cizikas

Detroit?Dallas 5-2 (videó)
G.: Helm (2), Weiss, Dacjuk, Quincey ill. Sceviour, Seguin

Tampa Bay?Buffalo 5-0 (videó)
G.: Gudas, Stamkos, Morrow, Garrison, Conolly ill. ?

Florida?Columbus 3-4 (videó)
G.: Bjugstad (2), Fleischmann ill. Foligno, Atkinson, Jenner

Nashville?St. Louis 4-3 (videó)
G.: Forsberg, Nyström, Ribeiro, Wilson ill. Taraszenko (2), Scwhartz

Calgary?Colorado 4-3 (videó)
G.: Wideman (2), Glencross, Monahan ill. Duchene, Holden, Tanguay

Arizona?Los Angeles 0-4 (videó)
G.: ? ill. Brown (2), Stoll, Martinez

San José?Boston 7-4 (videó)
G.: Wingels (2), Kennedy (2), Pavelski (2), Hertl ill. Smith (2), Campbell, Krug

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum