Garát Zsombor All Star-válogatott a tengerentúlon

   

A magyar ifjúsági és junior válogatott játékost beválasztották a 19 csapatos EHL hat legjobb hátvédje közé. Az MHL All Starral játszanak december 23-án.

Az esemény örömteli , azonban sajnálatos módon a magyar bekk nem lehet ott a meccsen. Éppen válogatott programja lesz Magyarországon. Az orosz KHL juniorbajnoksága, az MHL legjobbjait ? kivéve a juniorvébén játszókat ? tömörítő MHL Red Stars már harmadik éve arra használja a karácsony környéki szünetet, hogy Észak-Amerikában turnézzon, és többnyire egyetemi csapatokkal mérje össze magát, ennek keretében találkozik a szintén utánpótlásligának számító Eastern Hockey League legjobbjaiból álló csapattal, amelynek tagja Garát Zsombor is, a kiváló testfelépítésű hátvéd ? 186 cm, 86 kg ?, aki a MAC-ben nevelkedett, még mindig ifjúsági korú, de már a második juniorvébéjére készül. Óriási eredmény ez, lássuk be, hiszen egy ilyen nagy létszámú, közvetlenül az élvonalat jelentő USHL alatt lévő ligáról van szó, ráadásul jövőre CHL import draft is lesz. Megkerestük a fiatal magyar hátvédet, hogy van mostanában és mit kell tudni erről az All-Star mérkőzésről.

“Nagyon jól érzem magam és véleményem szerint már teljesen be is illeszkedtem ? vágott bele Garát Zsombor. ?Az itteni életbe teljesen beleszoktam már, nagyon megszerettem az életvitelt, annak ellenére, hogy az elején mennyire szokatlannak tűnt. Erről az eseményről nagyon nem tudok mit mesélni. A keddi edzés után a hátvédeknek mítinget tartott az edző és utána behívott az irodájába. Ötletem sem volt, mit akarhat. Majd miután leültem, annyit mondott, hogy beválasztottak a szűk All Star-keretbe. Nem akartam elhinni. Mondta, hogy tudja, ebben az időben otthon leszek, így a liga más játékost szervez be a helyemre, de ettől függetlenül a nevem ott lesz az All Starok között, és kapok pulcsit, mint a többiek s a többi. Természetesen nagyon boldog voltam, de így, hogy mondta, más fog játszani, kis csalódást is érzek, hiszen tudom, mennyi megfigyelő lesz ott, és ez a meccs egy életre szóló esemény lenne a számomra. A meglepődést talán az is okozta, hogy még régebben egyszer szóba hozta nekem az All Start, és mondta, hogy szívesen beajánlana, de tudja, hogy nem leszek itt, így másik két játékost ajánl majd, ezért erről teljesen letettem. Szóval a juniorvébé után, amennyiben bekerülök a keretbe, még egy hetet töltök majd a családommal, mert Glen Williamson azt mondta, hogy a december végi U18-as tornán is számítanak rám. Ezt követően lesz még három napom a visszautazás előtt. Sajnálom, hogy csak ilyen kevés szabadidőm lesz, de óriási örömmel tölt el, hogy két lehetőségem is lesz a nemzeti színekben játszani, ha minden jól megy.”

Garat Zsombor U20

Fotó: Mudra László (MJSZ)

Egy harmad gyengébb játék elég volt a Kalamazoo Wingsnek ahhoz, hogy hazai pályán kikapjon a Florida Everblades csapatától. Nagy Gergőék az első húsz percben mindössze ötször jutottak el kapura lövésig, és bár a vendégek is csak kilenc alkalommal, ebből három gól lett. Nem csoda, hogy a 14. percben, 0-3-nál a Kalamazoo kapust cserélt, de ekkor már ? mint később kiderült ? késő volt. Az új kapus hiába fogta mind a 24 lövést, a hazaiak pedig szintén hiába lőttek összesen 32-szer kapura a második és harmadik harmadban, mindössze egyetlen gólra futotta, másfél perccel a vége előtt emberelőnyből, azzal a találattal lett 1-3 a végeredmény. Nagy Gergő pontot nem szerzett, a Kalamazoo továbbra is 12. az ECHL keleti konferenciájában.

A finn másodosztályban a Hokki az utolsó előtti helyezett SapKo csapatát fogadta. Sebőkék erősen kezdtek, a KHL-t is megjárt 21 éves szlovák csatár, Tomas Mikus révén három perc alatt két góllal elhúztak ellenfelüktől. Gyorsan válaszolt a SapKo, de a 15. percben a Hokki visszaállította a kétfás előnyt, Mikus ezúttal előkészítő volt. A középső játékrészben a vendégek kihasználtak egy emberelőnyt, de egyenlíteni nem sikerült. A végeredmény nyolc másodperccel a vége előtt alakult ki, amikor a hazaiak kihasználták az üreskapus lehetőséget és 4-2-re nyertek, Mikus ismét asszisztos volt, így négy ponttal zárta a napot. Sebők újra játszott, pontot nem szerzett, a Hokki harmadik a tabellán.

Láday Tamásék a nyugati második helyezett Everett Silvertips otthonában szenvedtek vereséget a WHL-ben. Pedig a Spokane az első harmadban a vezetést is megszerezte és az egész meccsen jóval többször jutott el lövőhelyzetekig, mint a hazaiak. A középső harmadot azonban nagyon elrontották Ládayék, ezt a periódust 3-0-ra nyerte az Everett. A 46. percben a Spokane egy gólra felzárkózott, de három perccel a rendes játékidő vége előtt a Silvertips emberelőnyből eldöntötte a mérkőzést és 4-2-re nyert. Láday pontot nem szerzett, a Spokane Chiefs ötödik nyugaton.

A klub honlapja külön cikkben gratulált Ládaynak az U20-as válogatottságért, Tim Speltz, a Spokane Chiefs general managere elmondta: “Mindig különleges alkalom, ha egy nemzetközi versenyen valaki a saját országát képviselteti, úgyhogy a Spokane Chiefs nagyon büszke Tamásra, hogy megkapta ezt a lehetőséget, és mindenben támogatja. A világbajnokságot Magyarországon rendezik, ez csak tovább gazdagítja azokat az élményeket, amelyek Tamásra és családjára várnak. Ugyanakkor a Chiefs is jól jár, hiszen Tamás játékosként és vezetői képességeit tekintve is sokat fejlődhet a torna alatt. Hiányozni fog nekünk ezen meccsek alatt, de minden jót kívánunk neki a válogatottsághoz.”

Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:

Név Csapat Liga H M G A P
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 4. 10 4 5 9
Hári János Modo SHL (SWE-1.) 11. 26 5 11 16
Láday Tamás Spokane Chiefs WHL 5. 22 0 1 1
Nagy Gergő Chicago Wolves AHL 6. 6 0 2 2
Nagy Gergő Kalamazoo Wings ECHL 12. 3 0 1 1
Sebők Balázs Hokki Mestis (FIN-2.) 3. 20 3 12 15
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 4. 24 4 6 10
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 10. 9 0 1 1
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) - 8 0 2 2
Vas János Slavia Praha Extraliga (CZE-1.) 13. 24 3 5 8
Vas Márton Löwen Frankfurt DEL2 (GER-2.) 10. 20 2 14 16

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum