Megveri-e idén másodszor is a HSC a Brassót?

   

A MOL Liga egyik legádázabb párharcának előzetesen egyértelműen a Brassó az esélye, de a rangadók lényege éppen az, hogy ilyenkor az oddsok kevésbé számítanak.

A MOL Liga egyetlen keddi mérkőzésén a Brassó fogadja a HSC Csíkszeredát. A papírforma egyértelműen a vendéglátók mellett szól, nem csak a hazai pálya miatt – ami amúgy egyértelműen a HSC ellen érvényesülhet legkevésbé, hiszen az utazási távolság nem hasonlítható a többi csapathoz –, sokkal inkább a két csapat idei formája közötti különbség okán, amit jól tükröz a tabella is. Ezen negyedik a Brassó, 20 meccsen gyűjtött 37 pontjával, míg a HSC ugyanennyi találkozón mindössze 11 pontig jutott.

A szezon nehezen indult a Cenk alján, de az utóbbi 14 meccsen a megszerezhető 42 pontból 31-et elhoztak Jerry Andersson tanítványai. Az utolsó 6 hazai találkozójukon pedig 14 pontot szereztek, egyedül az UTE volt képes őket legyőzni saját közönségük előtt, az utolsó két alkalommal egyaránt 7-1-es győzelmet arattak, ráadásul a kellemetlen Debrecen és a liga élvonalához tartozó Érsekújvár ellen. A csapat húzóembere egyértelműen Martin Saluga, aki már 27 pontnál jár, míg a csapatkapitány Mihály Árpád és Peter Klouda ugyan valamivel lemaradtak a szerzett pontok számát tekintve, ám náluk ez egyértelműen hatékonyabb védőmunkával párosul, jól mutatja ezt a +10-es és +12-es mutatójuk.

HSCBRA 2

Fotó: Pál Zoltán

A HSC története leggyengébb szezonját futja a MOL Ligában, mindössze 11 pontja van, ami az utolsó helyre elég idén a ligában, ráadásul az utolsó előtti Ferencváros éppen kétszer ilyen jól áll. Vesztett pontokban ugyan jóval kisebb, mindössze két pont a differencia, de a csapat eddigi formája alapján a vesztett pontok többsége feltehetően oda is vész majd. A szakvezetés a múlt héten változtatásokra szánta el magát, Sjölund, Curilla és Pojkar helyére eddig egyetlen finn légiós Salonen érkezett, aki első MOL ligás mérkőzésén góllal mutatkozott be az Érsekújvár ellen, a másik új külföldire, a kanadai csatárra hétvégén még várni kellett, meglátjuk, elkészülnek-e a papírjai keddre.

Mindez új lendületet adhat a csapatnak és a román bajnokságban már le is győzték a Brassót, ami ebben a szezonban először fordult elő, tehát akkor is nagy szó, ha a Brassó számára különösebb tétje amúgy nem volt a találkozónak. Igaz, vasárnap az Érsekújvártól vereséget szenvedtek hazai pályán, de két harmadig egál mérkőzést láthatott a közönség, és ha kicsit fegyelmezettebben játszik a csapat, akkor még ennél is szorosabb lehetett volna, hiszen a felvidékiek három góljukat is előnyből szerezték.

A meccsnek mindkét oldalon komoly tétje van. A Brassó ugyanis megkezdheti a közvetlen felzárkózást az élmezőny csapatai felé, ha nyer, akkor mindössze három pont választja majd el a harmadik Érsekújvártól, amelynél ráadásul egy meccsel kevesebbet játszott. Ha veszít, akkor értelemszerűen ismét lépéshátrányba kerül. A HSC-nek viszont nem nagyon maradt más választása, el kell kezdenie borogatnia a papírformát, ha részt akar venni a rájátszásért folytatott küzdelemben.

A beharangozót azzal kezdtük, hogy a papírforma a Brassó mellett szól, így muszáj azzal zárnunk, hogy ha vannak a MOL Ligának legendás párharcai, ahol az előzetes erőviszonyok kevésbé számítanak és amire a csapatok összekaparják az utolsó energiájukat is, akkor a Brassó és a Csíkszereda rangadói mindenképpen ezek közé tartoznak.

A HSC Csíkszeredánál a következő két hétben is gondot okozhat, hogy a vasárnap kezdődő divízió 2/A csoportos junior-világbajnokság miatt nem számíthat Gecse Hugó, Geréb István, Hildebrand Szabolcs, Ilyés Norbert, Molnár Zoltán és Rokaly Norbert játékára. A Brassót az eddig mindössze két MOL Liga-meccset kapó Mátyás Zsolt képviseli.

Brassó–HSC Csíkszereda 4-3

   

A csíkszeredaiak hősiesen küzdöttek, de elfáradtak az emberhátrányok során. A mérkőzés kulcspontja Ruczuj Gellért sérülése volt.

A mérkőzés 1. percében két nagy védést kellett bemutatnia Ruczujnak. A 2. perc végén emberelőnybe került a HSC, a Brassó sokáig remekül ölte a hátrányt, ám Tranca fonáklövésénél Polc tehetetlen volt. A hazaiak hajtottak az egyenlítésért, a 7. perc elején Mihály Árpádnak sikerült közelről betalálni Ruczuj kapujába. A gól után nem sokkal hatalmasat hibázott az egyik csíkszeredai védő, Péter Róbert zavartalanul vezethette kapura a korongot, de Ruczuj bravúrral védett. A harmad közepén leült a játék, elszaporodtak a tilos felszabadítások, a lesek és a pontatlan passzok. A játékrész végén a brassóiak erőre kaptak, de Ruczuj rendre hárított.

A második harmad 4. percében újra megszerezte a vezetést a HSC, Salonen lövése túljutott Polcon, a brassóiak kapusa értetlenül állt a helyzet előtt. Egy perccel később Han Ki Hoon látványosan szabálytalankodott ellenfelével, ezért kétperces büntetést kapott. A csíkszeredaiak nem használták ki második emberelőnyüket. A 28. percben Bíró Ottót kiállították testre ütésért, de nem éltek a lehetőséggel a hazaiak. Mihály Árpád büntetését viszont kihasználta a HSC, a 31. percben Spady lőtte be a csíkszeredaiak harmadik gólját. A találat után egy percen belül 29 másodperc alatt kiküldték Papp Szabolcsot és Bíró Tamást, szépített a Brassó, az 5 a 3 elleni játék során sokáig tartotta magát Ruczuj, ám Virág Csanád betalált a kapujába. Egy perccel később Molnár Zsombor akadályozott egy brassóit, aki ráesett Ruczujra, a HSC kapusa megsérült,
nem tudta folytatni a játékot. A helyére beálló Kozuchot 10 másodperc alatt felavatták kettős emberelőnyben, így egyenlített a Brassó. A 38. percben újra emberelőnyben játszhattak a hazaiak Papp Szabolcs büntetése nyomán, ám az kimaradt.

A záró húsz perc óvatos játékkal kezdődött, aztán a 46. percben Bíró Gergőt kiküldték bottal akasztásért, így emberelőnybe került a Brassó, majd a kiegészülés után 21 másodperccel visszatérhetett a büntetőpadra a HSC játékosa, ám a négypercnyi előny nem volt elég a hazaiak számára a gólszerzéshez. Az 52. percben Piszarenkót kiállították testre ütésért, így 5 a 4 ellen játszhatott a HSC, eredménytelenül. Az 58. percben Saluga váratlanul lőtt, Kozuch elől takarták a kilátást, a csíkszeredai kapus így tehetetlen volt. Fél perccel a vége előtt a HSC lehozta kapusát és időt kért, de nem tudott egyenlíteni. A Brassó 4-3-ra nyert.

Jerry Andersson, vezetőedző, Brassó: “Őrült meccs volt, de az a lényeg, hogy a végén begyűjtöttük az összes pontot. Sokkal könnyebb úgy játszani, ha biztosan vezetsz, de ma nem ez volt a helyzet. Látszott, hogy ma a csapatnak nem sikerült mentálisan jól felkészülnie a Csíkszereda elleni meccsre. és ez a későbbi csatánkra nézve elgondolkodtató kell legyen. A harmadik harmadban is sok olyan hibát követtünk el, amit máskor nem szoktunk, ez is mutatja, hogy a Csíkszereda ellen játszani mindig különleges.”

Christer Dreberg, vezetőedző, HSC Csíkszereda: “Szoros, de nagyon nehéz meccs volt. 15 játékossal jöttünk, mert sokan az U20-as válogatottal vannak. 3-1-re vezettünk, aztán a Brassó kihasználta, hogy sok kiállítást szedtünk össze, és talpra állt. Nagyon nehéz Brassó kaliberű csapatok ellen játszani kettős emberhátrányban. Aztán újabb lehetőségeink voltak, amelyeket nem tudtunk kihasználni, a Brassó pedig egy újabb hibánkból megszerezte a később győztesnek bizonyuló gólt. Nagyon jó volt a játékosaink hozzáállása és küzdőszelleme, de ez ma nem volt elég a győzelemhez.”

MOL Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 1300 néző. Játékvezetők: Lascar, Iliescu, Mathe, Peter.
Polc: 86,4% (Fülöp)
K
Ruczuj: 93,1% (Kozuch: 89,5%)
Filip, Obsut, Péter R., Saluga, Klouda
1
Salló, Spady, Mihály E., Farkas, Salonen
Piszarenko, Han, Molnár Zsolt, Mihály Á., Virág
2
Bors, Papp, Sátek, Molnár Zsombor, Tranca
Imecs, Nagy Cs., Fodor, Antal, Petres
3
Szennyes, Nagy I., Bíró G., Bíró O., Bíró T.
János, Bálint, Péter Zs., Márton
4
Jerry Bjorn Andersson, Hakan Nygren
E
Christer Dreberg, Gál Sándor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 03:42 SCC PP Tranca Bíró O. Papp
1-1 06:01 BRA Mihály Á. Molnár Zsolt Piszarenko
1-2 23:02 SCC Salonen Farkas
1-3 30:36 SCC PP Spady Sátek
2-3 32:06 BRA PP2 Virág Obsut Piszarenko
3-3 33:18 BRA PP2 Nagy Cs. Obsut Saluga
4-3 57:11 BRA Saluga Klouda Filip
48 Kapura lövések száma 22
10 Kiállításpercek 16

A Brassó–HSC Csíkszereda képei

   

A Brassó–HSC góljai

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
május 18., csütörtök
VB 16:15 RUSCZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:15 USAFIN 0-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANGER 2-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 SUISWE 1-3VÉGE
    • SPORT 1 (23:30)
május 20., szombat
INL 09:00 MSKPHC 5-3VÉGE
INL 10:00 PHCMAC 3-7VÉGE
INL 11:00 MACMSK 2-5VÉGE
INL 12:15 ETOSZE 12-1VÉGE
INL 13:05 SZEROK 0-17VÉGE
INL 13:40 ROKETO 1-3VÉGE
VB 15:15 CANRUS 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:15 SWEFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
május 21., vasárnap
VB 16:15 RUSFIN 5-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:45 CANSWE 1-2 BVÉGE
    • C8 (SPORT 2 22:00)
május 23., kedd
NHL 02:00 NSHANA 
    • SPÍLER TV
május 24., szerda
NHL 02:05 OTTPIT 
    • SPÍLER TV
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk