Az Érsekújvár a HSC ellen állhat fel a padlóról

   

A szombaton Brassóban komoly kiütést elszenvedő címvédő vasárnap Csíkszeredában javíthat, ám ez nem lesz egyszerű az egyre jobb formába lendülő erdélyiek ellen.

A vereség azért jött különösen rosszul Caladiéknak, mivel így a Brassó vesztett pontok tekintetében utolérte őket, egy meccsel kevesebbet játszva csak három pont a közöttük lévő különbség a harmadik és negyedik helyen. Ha a HSC ellen sem sikerül összekapniuk magukat, akkor – elnézve a Cenk alján berobbanó formát – már csak idő kérdése lesz és a címvédő leszorul a negyedik helyre. Ez persze nem akkora tragédia, hiszen az igazán veszélyes zónát jelentő ötödik helytől még 14 pont választja el a csapatot, az idei kétfrontos küzdelemben pedig irreális elvárás volna az alapszakaszban is ugyanazt a megbízhatóan magas szintű teljesítményt követelni a csapattól, mint tavaly. Ráadásul a brassói meccs jegyzőkönyvéből kiderül, hogy csak három sorral utazott el az Érsekújvár Erdélybe, nem játszott többek között Uram és Faith sem. Ezzel együtt valami továbbra sem kerek a felvidéki csapat körül, ez szemmel látható.

HSCNZA2

Fotó: Pál Zoltán

A HSC ellenben egyre jobb formába lendül, még ha ez a szerzett pontok tekintetében egyelőre nem is tükröződik. A héten jelentős vérfrissítésen esett át a tabellán egyre reménytelenebbül utolsó csapat, a vezetés megvált a svéd vezetőedzőtől, Christer Drebergtől, valamint három légiósától: Sjölundtól, Curillától és Pojkartól. A helyükre egyelőre a finn Pasi Salonen és a kanadai Shane Heffernan érkezett, Salonen már be is mutatkozott és élete első szeredai mezben játszott mérkőzésén azonnal be is talált. A nehézségek ellenére a csapat szerdán idei első győzelmét aratta a Brassó felett, amikor román bajnoki mérkőzésen 4-2-es győzelmet aratott, így okkal lehetnek újra optimisták a szurkolók. Nagy kérdés, hogy a játékosokat mennyire veti vissza, hogy elég kilátástalan a helyzetük a MOL Ligában, míg a román bajnokságban éppen szombaton estek el az elődöntő lehetőségétől, miután a Steaua 11-3-ra nyert a Gyergyószentmiklós ellen.

HSC Csíkszereda–Érsekújvár 2-4

   

Ha nehezen is, de felállt a padlóról az Érsekújvár az egyre jobb játékra képes Csíkszereda otthonában.

A HSC újoncot avatott a 17 éves Szennyes Hunor személyében, aki az U20-as világbajnokságra készülő hat válogatott játékos miatt került fel a felnőttcsapatba. A felek óvatos játékkal kezdték a mérkőzést. A 7. percben a HSC megszerezte a vezetést, Salonen váratlan lövésénél állva maradt Krajcovic. A bekapott gól után aktívabbá vált a HC Nové Zámky, a HSC főleg kontrázott. A harmad közepén Huba kiállításával emberelőnybe kerültek a hazaiak, ám a vendégek remekül védekeztek. A 15. percben Spadyt kiküldték testre ütésért, az érsekújváriak azonnal felálltak 5 a 4 ellen, viszont Hurtaj butasága miatt egy perc után véget ért az előny, a szlovák hátvéd bottal akasztásért ment ki a büntetőpadra. A harmad végjátékában záporoztak a büntetéspercek, a 19. percben Podstavek szabálytalankodott, majd reklamált, amiért 2+2 perces büntetést kapott. A HSC elszórakozta az emberelőnyét, megugrott egy érsekújvári, Spady akasztotta, ezért kiküldték, majd elcserélték magukat a csíkszeredaiak, így a harmad végére emberhátrányban találták magukat.

A HC Nové Zámky a második harmad 51. másodpercében kihasználta a 4 a 3 elleni lehetőséget Hurtaj révén, így egyenlített. A mérkőzés felénél újra megszerezte a vezetést Farkas Tamás góljával a HSC. A 34. percben elszabadultak az indulatok, a hazaiaktól Bíró Gergő, a vendégektől Baron kapott 2+2 perces büntetést durva játékért, míg Hrudík akadályozásért ült ki két percre. Az érsekújvári emberelőny 12 másodpercig tartott, Chrenkót bottal lökésért küldték ki. A harmad végén Farkas Tamás kiállításával került előnybe a címvédő, amit ki is használt, Hurtaj megszerezte önmaga és csapata második gólját.

A záró húsz perc elején kihagyott egy emberelőnyt a HSC, majd a 44. percben Bíró Tamás magas bottal való játékért 2+2 perces büntetést kapott. A büntetés első felét kivédekezték a csíkszeredaiak, a második nem, Kowalczyk lövésébe Caládi ért bele Ruczuj előtt, aki tehetetlen volt, így a HC Nové Zámky vezetett. Az 54. percben kétgólosra nőtt az érsekújváriak előnye Podstavek góljával. A harmad második felében kimaradt egy-egy emberelőny, az utolsó 26 másodpercet pedig emberelőnyben tölthette a HSC, Ruczujt lehozta Dreberg. Nem született gól, így a HC Nové Zámky 4-2-re nyert.

Christer Dreberg (vezetőedző, HSC Csíkszereda): “A mérkőzést a sok kiállítás miatt veszítettük el, amelyekből gólokat kaptunk. A speciális játékunk nem volt jó. Öt az öt ellen úgy érzem, hogy jól játszottunk.”

Slavomir Chlebec (vezetőedző, HC Nové Zámky): “A közönség jól mérkőzést láthatott. 2-2 után még a hazai csapat tartotta a lépést velünk, de az utolsó harmadra bizonyítottuk, hogy van tartásunk. A hazaiak fiatal kerettel rendelkeznek és remélem, hogy az elkövetkezendő időben sikerül előrelépniük a táblázaton. Szombaton nagy vereségbe szaladtunk bele és a fiúk nagyon akartak bizonyítani. Ez úton is gratulálok a fiúknak.”

Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 1100 néző. Játékvezetők: Toparceanu, Csomortani, Butucel, Peter.
Ruczuj: 90,5% (Kozuch)
K
Krajcovic: 92,9% (Cikánek)
Salló, Spady, Mihály, Farkas, Salonen
1
Kowalczyk, Siska, Podstavek, Caladi, Chrenko
Bors, Papp, Sátek, Molnár Zs., Tranca
2
Huba, Durco, Púchovsky, Hurtaj, Frolík
Nagy, Szennyes, Bíró G., Bíró O., Bíró T.
3
Baron, Hrudík, Domian, Stefanka O., Dubec Marek
Christer Dreberg, Gál Sándor
E
Slavomir Chlebec, Miroslav Stefanka
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 06:33 SCC Salonen Spady
1-1 20:51 NZÁ PP Hurtaj Chrenko Frolík
2-1 29:55 SCC Farkas Mihály Bíró G.
2-2 38:22 NZÁ PP Hurtaj Huba Frolík
2-3 45:37 NZÁ PP Caladi Kowalczyk Podstavek
2-4 52:14 NZÁ Podstavek Chrenko Kowalczyk
28 Kapura lövések száma 42
20 Kiállításpercek 24

A HSC–Érsekújvár képei

 

A HSC–Érsekújvár góljai

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum