Sofron és Vas Márton is gólpasszos

   

De csak a Krefeld nyert, a Löwen kikapott, akárcsak Vas Jánosék, Nagy Gergőék és Ládayék. Galló Vilmos a Linköpinggel azonban újra első a svéd juniorbajnokságban.

Az ötezer szurkoló legnagyobb örömére nagyon egyoldalú mérkőzést játszott egymással a Krefeld és az Augsburg. Sofron Istvánék átgázoltak vendégükön és 41 perc alatt hatgólos előnyre tettek szert. Ezt követően csökkent ugyan a koncentráció, de ez az Augsburgnak csak arra volt elég, hogy 6-2-re kozmetikázza a végeredményt. Győzelmével a Krefeld negyedik helyen áll a tabellán. Nem mellesleg a magyar csatár is gólpasszt adott, méghozzá a negyedik találatnál, amelyet emberelőnyben szerzett a hazai csapat. A meccs gólösszefoglalója az alábbi linkre kattintva nézhető meg. Sofronnak egy verekedés is belefért ezen a meccsen, amelyet a képek tanúsága szerint odaadóan teljesített, és meg is nyerte végül.

Sofron bunyo krefeld

Vas Márton szintén asszisztot jegyzett, ám csapata, a Löwen Frankfurt közel sem járt olyan jól, mint a Krefeld. A DEL2-ben ugyanis a Drezda hazai pályán 5-3-as győzelmet aratott. Az első két harmad után már 3-0 volt az állás, innen még egy gólra fel tudtak jönni Vasék, de az utolsó öt perc ismét a hazaiaknak sikerült jobban, előbb visszaállították a kétgólos előnyt, majd miután Tim Kehler csapata kihasznált egy emberelőnyt, üres kapura is eredményes volt. A Frankfurt 10. a tabellán, hátránya azonban mindössze hat pont a harmadik Kasselhez képest.

Szoros meccset játszottak Nagy Gergőék az ECHL-ben, ahol a Kalamazoo Wings az Orlando Solar Bears fogadta. A vendégek az első harmadban megszerezték a vezetést, ám ezután sokáig egyik csapat sem tudott betalálni, végül az 55. percben növelte kettőre előnyét az Orlando, emberelőnyből. A Kalamazoo lehozta kapusát, amit ki is használtak a vendégek, majd ezt követően sikerült megszerezni a szépítő találatot, az 1-3-as végeredmény 32 másodperccel a meccs vége előtt alakult ki. Nagy pontot nem szerzett, viszont kapott gólnál sem volt fent a jégen. A Kalamazoo továbbra is 12. Keleten.

Vas Jánosék jól kezdték a mérkőzést a cseh extraligában a Zlin ellen. Az első harmad végén 3-1-re vezetett a Slavia a vendéglátókkal szemben, ám a középső játékrészben egy ötperces rövidzárlat megpecsételte a sorsukat. A 22. és 27. perc között ugyanis nem kevesebb, mint négy gólt szerzett a Zlin és megfordította az állást. A záró húsz percben is támadásban maradtak a hazaiak és újabb két góllal eldöntötték a mérkőzést. A végére maradt még egy Slavia-gól, így alakult ki a 7-4-es végeredmény. Vas pontot nem szerzett, viszont 18-ból 11 bulit elhozott. Nagyobb baj, hogy vereségével a Slavia már az utolsó előtti helyen áll a bajnokságban.

Láday Tamás a szombati mérkőzést betegség miatt kénytelen volt kihagyni, de vasárnap már játszott a Seattle Thunderbirds ellen. A meccs kulcsa a sok fegyelmezetlenség és a speciális játékhelyzetek voltak, az öt gólból ugyanis négy született emberelőnyben. Mivel ebben a hazaiak voltak jobbak, így a Seattle nyert 4-1-re. Láday pontot nem szerzett, mínusz eggyel zárt, a Spokane negyedik Nyugaton. A magyar juniorválogatott bekkjére ha minden jól megy, még négy meccs vár, december 8-án utazik haza és csatlakozik Rich Chernomaz keretéhez.

Galló Vilmosék két idegenbeli mérkőzést játszottak a svéd juniorbajnokságban és mindkétszer egygólos győzelmet arattak. Szombaton az ötödik helyezett Frölunda, vasárnap a hatodik HV71 volt az ellenfél, előbbit 2-1, utóbbit 3-2 arányban múlta felül a Linköping, amely így újra élre állt a tabellán. Galló Vilmos ezen a hétvégén nem szerzett pontot.

Keresztury Erikék szintén két meccsen vannak túl a DNL-ben, azaz a legmagasabb szintű német juniorligában, ezúttal a Starbulls Rosenheim otthonába látogattak és bár szombaton jelentős, 7-0-s vereséget szenvedtek, vasárnapra sikerült javítani és rávezetésekkel nyertek 3-2-re. Keresztury pontot nem szerzett. Az északi és déli csoport legjobb 4-4 csapatából összeállt főtáblán négy forduló után éppen a Rosenheim vezet, a Düsseldorf a második.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:

Név Csapat Liga H M G A P
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 4. 10 4 5 9
Hári János Modo SHL (SWE-1.) 11. 26 5 11 16
Láday Tamás Spokane Chiefs WHL 4. 21 0 1 1
Nagy Gergő Chicago Wolves AHL 6. 6 0 2 2
Nagy Gergő Kalamazoo Wings ECHL 12. 2 0 1 1
Sebők Balázs Hokki Mestis (FIN-2.) 3. 19 3 12 15
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 4. 24 4 6 10
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 10. 9 0 1 1
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) - 8 0 2 2
Vas János Slavia Praha Extraliga (CZE-1.) 13. 23 2 5 7
Vas Márton Löwen Frankfurt DEL2 (GER-2.) 10. 20 2 14 16

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.

Cimkék: , , , , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum